Menü

A változatosság éltető ereje

Mindenki számára világos, hogy nehéz olyan sportot találni, amelyet az emberfia egy idő után nem un el, azaz hosszú éveken keresztül biztosítja a megfelelő mozgásigényt. Elfogy a pénz, nincs idő, de nem ez a legveszélyesebb, hanem a közöny.

A választott mosgásformának olyan kritériumoknak kell megfelelni, mint az idő és a pénz, ami a modern ember két legsebezhetőbb pontja. A harmadik a kedv, ha ugyanis megvannak az anyagi források és tudunk némi helyet szorítani a naptárban, egy idő után valószínűleg lelkesedésünk átmegy közönybe, majd meg sem áll az unalomig. Ez az oka annak, hogy az aerobik, torna, és egyéb sportágak mindenféle (sokszor elég fura és bizarr) változatai jelennek meg, népszerűségük hirtelen a tetőfokára hág, majd ugyanolyan gyorsan el is tűnnek a süllyesztőben.

Ezzel együtt persze elhatározásunkat – miszerint mostantól rendszeresen sportolunk – nem szabad kidobnunk a nemrég jól csengő nevű, ám aztán szépen elfeledett divatsportok mellé.
Sokan akadnak olyanok, akik beleszeretnek egy sportága, s azt utána úgy művelik, mint egy hobbit, szívvel-lélekkel, s ami szintén nagyon fontos: rendszeresen. A legtöbb ember azonban nem ilyen, kipróbál valamit, aztán eldobja, megunja, elfogy az ideje, vagy a pénze, így idővel abbahagyja. Nincs ezzel gond, a legfontosabb, az első lépés már megvan: sportolni, mozogni akarunk. Onnantól kezdve szinte mindegy, mivel próbálkozunk, akit a változatosság gyönyörködtet, váltogassa a mozgásformákat nyugodtan. Egyet azonban nem szabad engedni, azt, hogy eluralkodjon rajtunk a kedvtelenség és a közöny. Hiszen annyi fantasztikus sportág és érdekes, izgalmas mozgásforma (legyen akár bizarr is) vár ránk a világban, vétek parlagon hagyni őket. Szóval én azt mondom, hogy százszor inkább legyünk hűtlenek, türelmetlenek, elégedetlenek, változásra törekvők, mint közönyösek. Edzésről van szó, de természetesen ez egyáltalán nem csak fizikai kérdés.

Horváth Alexandra
Fotó:sxc.hu

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.

Exorexia (kóros sportolás) tünetei és kezelése

Az exorexia súlyos edzésmániát, kóros edzést, egyfajta függőséget jelent. Érintettjei testsúlyukat és alakjukat akarják teljesen kontrollálni, amihez edzéseik számát egyre csak emelik, annak elmaradásakor feszültek és indulatosak lesznek. Olyan szenvedélybetegségről van tehát szó, amelynél az eredetileg egészségesnek induló mozgás válik betegessé, kényszeressé.