Menü

A KIT jótékony hatásai

  • Dátum: 2013.02.05., 22:25

Ma már bizonyított tény, és ezt szakvizsgálatok, számos felmérés is igazolja, hogy a medencealapi izmok erősítését szolgáló úgynevezett Kriston Intim Torna szakszerű alkalmazásával, egyedülálló módon vagyunk képesek megerősíteni gátizmainkat. A számok nyelvére fordítva: 10 hét gyakorlással a hüvely szorítóereje átlagosan 132%-kal nő – számoltunk be korábbi cikkünkben a KIT jótékony hatásairól, elsősorban a kismamák szempontjából.

A jótékony hatás azonban nemcsak a kismamáknál kimutatható. A KIT azért jó módszer, mert kortól függetlenül bárki gyakorolhatja.

Lehóczki Laura hozzátette, minél korábban, minél enyhébb tünettel kezdik el a tornát, annál nagyobb a páciens esélye, hogy tünetmentessé váljon.

Kiderült, a jól végzett tornából semmilyen kellemetlensége nem származhat a gyakorlójának. Átmenetileg ugyan előfordulhat, hogy gyakrabban érezhet vizeletürítési ingert, de ez gyorsan helyreáll majd. A több tápanyag miatt fürgébben érzékelnek a húgyhólyag nyomásra reagáló idegvégződései. Azonban a szervezet hamar megtanulja, hogy ez semmit nem jelent és normalizálódik a helyzet. Előfordulhat, hogy lecsökkent a menstruáció ideje. A mennyiség nem változik, csupán a kiérkezés tempója lesz gyorsabb.

A siker érdekében természetesen a KIT esetében is be kell tartani a fokozatosság elvét, nem szabad azonnal a mélyvízbe ugrani.

A KIT izgalmas felfedező útra viszi kipróbálóját és alkalmazóját testben és lélekben egyaránt. A tornától erősebbnek, magabiztosabbnak érezzük magunkat, ehhez azonban elkerülhetetlen a mindennapos gyakorlás.

És hogy milyen örömteli hatás várható a tornától?

- Megszűnik, csökken a vizeletvesztés.
- Feszesebbé válik a hüvely. A tréning rendszeres végzése során az izomrostok megvastagodnak, ezért az alapfeszességük is megnő, tartásuk fokozódik. Aktus során ezt a partner is határozottan érezheti.
- Erősebben zár a végbél. Az alaptónusa, a tartási is megváltozik. Nyugalmi állapotban szűkebb, magasabbra húzódik. Hetek alatt kemény izomgyűrűvé képes fejlődni. Látszólag nagyon reménytelen helyzetben is jelentős eredmény érhető el.
- Nő az orgazmuskészség. Az elégtelen tápanyag ellátottságú idegvégződések rosszul érzékelnek, a gyér hálózat pedig kevésbé telítődik vérrel. Ezen fizikai hatásoknak és az altest működésének megszabadítása a bűntudattól, egyaránt hozzájárulhat ahhoz, hogy nagyobb elégedettséggel éljük meg személyiségünk erotikus oldalát.
- Az aranyeres panaszok csökkenek, vagy megszűnnek.
- Csökken az altesti gyulladás hajlama. A záróizmok megerősödése miatt a kórokozók nyílásba való bejutásának esélye csökken. Ellenállóbb lesz a nyálkahártya.
- Megszűnik, vagy csökken a menstruációs görcs, mivel a mélyre ható mozgás hatására serken a méh vérellátása.
- Szabályozottabbá válhat a menstruáció.
- Fokozódik a fogamzásra való képesség.
- A nyálkahártya ellenállóbbá válik. Az altesti szövetek ruganyosabbak lesznek, sérülési hajlamuk a jó tápanyagellátás miatt csökken.
- Növekedhet a szexuális életre való igény. A nemi vágy fokozódhat, hiszen a torna az egész energia háztartásunkra kihat.
- A belső szervek támasza megnő.
- A torna kiváló a sérves, süllyedéses tünetek ellen, hat a hüvely erősödésére is.

Forrás: Kriston Andrea-Ruzsnyói Péter Kriston Intim Torna (2004)

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.