Menü

Groupama – OTP Balaton Laser Worlds 2013

  • Dátum: 2013.06.24., 15:56

A budapesti Kopaszi-gáton, a Ponyvaregény étteremben dunai vízi bemutatóval egybekötve zajlott le a júliusi balatonfüredi Laser Worlds versenyek sajtótájékoztatója. A résztvevők a szóban elhangzott és jórészt írásban is megkapott tájékoztatók mellett élőben is megismerkedhettek a versenyek hajótípusával a Laserrel.

A gát mögötti holt vizen egy kicsinyített pályán a rendező Balatonfüredi Yacht Club versenyzői Vadnai Benjamin világbajnokkal  az élen bemutatták, hogy miként zajlik le egy futam. A kis versenyt Vadnai Jonatan Európa-bajnok hajóján ülve belülről, résztvevőként figyelte Orosz Barbara a TV2 producere és műsorvezetője.

A sajtótájékoztató bevezetőjében Böröcz István a versenyeket rendező Balatonfüredi Yacht Club ügyvezető-igazgatója mutatta be az eseményt. A Laser Worlds világversenyek olyan összevont sora, amilyenre a Laser osztály életében eddig nem volt példa. A balatoni helyszínt az osztályszövetség egy korábbi világbajnokságon maguk választották, a BYC által évek óta rendszeresen szervezett sikeres Európa Kupa versenyeken gyűjtött élményeik alapján.

A rendező klub, a legöregebb magyar egyesület. A BYC mai helyén épült az első balatoni vitorlás kikötő, itt kezdte meg munkáját az első sporthajó építő műhely. Vagyis itt van a magyar vitorlás sport bölcsője.

A sajtótájékoztatón megjelentek és felszólaltak a verseny fő támogatói. Dr. Simicskó István, a verseny fôvédnöke, sportért felelôs államtitkár kiemelte a kormány sportbarát tevékenységét. Egy ilyen nagy, sok utánpótlás korú versenyzőt megmozgató esemény nagy jelentőségű az országnak. Szükségesnek tartja, hogy minél több ilyen világverseny legyen Magyarországon, ezért támogatják a Laser Worlds-öt is.

Dr. Bóka István, a magyar vitorlás sport bölcsőjének és központjának, Balatonfüred városának polgármestere az esemény sportértéke mellett a város idegenforgalmára gyakorolt pozitív hatásáról beszélt. A Laser Worlds világ- és Európa-bajnoki versenyeire eddig 50 országból 623 versenyző nevezése érkezett. A velük utazó kísérők, szülők és barátok által a három hetes Laser Worlds sorozat hozzávetőlegesen 40 ezer extra vendégéjszakát jelent a városnak és környékének. Tehát az esemény gazdasági hatása is jelentős.

Forrás,fotó:
www.balatonlaserworlds2013.com

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.

Az egészséges edző-gyermek-szülő háromszög a sport területén.

Amikor gyermekünket klubkeretek között sportolni adjuk, nagyon fontos, hogy megmaradjon a gyermek-szülő-edző háromszög stabilitása. Ennek fenntartásáért különösen a két felnőttnek kell sokat tenni, mert ha megbillen, vagy bármilyen törés következik be, annak a gyermek látja a kárát. Néhány sportág erre már konkrét leírásokat dolgozott ki.