Menü

Lasszó Európa-bajnokságot rendeznek Paks-Dunakömlődön

  • Dátum: 2013.07.01., 15:32

Ötven-hatvan versenyzőt várnak a hatodik lasszó (ranch roping) Európa-bajnokságra, amelyet a Csámpai Lovassport Egyesület rendez szeptember 20-22. között Paks-Dunakömlődön.

Öt versenyszám lesz: greenhorn kategóriában teljesen amatőrök indulnak, de várják a nevezéseket advanced (haladó), illetve vaquero (profi) kategóriában is. Látványosnak ígérkezik a horseback, azaz a lóról lasszózás, illetve a team-parcours, azaz a páros verseny - hangzott el a dunakömlődi Fjord Lovardában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.    

Kezdő kategóriában nincs meghatározva a dobásnem, csak a műborjút kell eltalálni. A haladó és profi kategóriákban már előírják, hogy milyen pozícióból, milyen ponton kell „megfogni” a műborjút. Van fej-, láb- és csípődobás - mondta el a háromszoros Európa-bajnok Polányi Máté (Csámpai Lovassport Egyesület), aki idén is indul, akárcsak klubtársa, a tavaly szintén aranyérmet szerző ifj. Ledneczki László.    

Csapó Sándor, az egyesület elnöke arra számít, hogy nagyjából félszáz versenyző vesz részt az eseményen, hazánkon kívül Ausztriából, Németországból, Svájcból és Szlovákiából.    

A lasszóbajnokság Paks város önkormányzatának támogatását is élvezi. Az esemény kapcsolódik a szüreti naphoz, amelyet hagyományosan a város déli oldalán fekvő, közigazgatásilag Pakshoz tartozó Dunakömlődön tartanak.

A nyitónapon, szeptember 20-án, pénteken a Blue Bird zenekar koncertje és a Csámpai Country Road Club linedance előadása gazdagítja a programot. A következő két nap során többször tartanak lovasbemutatót. A döntőt vasárnap délelőttre tervezik.

Forrás:
MTI

Fotó:
sxc,hu

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.

Az egészséges edző-gyermek-szülő háromszög a sport területén.

Amikor gyermekünket klubkeretek között sportolni adjuk, nagyon fontos, hogy megmaradjon a gyermek-szülő-edző háromszög stabilitása. Ennek fenntartásáért különösen a két felnőttnek kell sokat tenni, mert ha megbillen, vagy bármilyen törés következik be, annak a gyermek látja a kárát. Néhány sportág erre már konkrét leírásokat dolgozott ki.