Menü

Tizedszer is „Mozdulj Balaton!”

  • Dátum: 2013.07.04., 11:07

Az idei nyáron kisebb jubileumához érkezett a „Mozdulj Balaton!” strandi szabadidősport rendezvény sorozat. A helyi szervezők ebben az évben 16 Veszprém, 5 Zala és 15 Somogy megyei strandon várják – általában szombat délutánonként – a szervezett keretek között sportolni szándékozókat

A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága, 30 települési önkormányzat, három városüzemeltetési szervezet támogatásával, együttműködésével, és a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósul meg. Az évtized tapasztalatairól, az idei előkészületekről és programokról kérdeztük Dr. Bóka Istvánt, a Balaton Fejlesztési Tanács elnökét.

- Tíz éve milyen céllal indították útjára a programsorozatot?

- Elsősorban a sportolási feltételek javítását, a meglévő pályák korszerűsítését, és a sportprogram kínálat bővítését szerettük volna elérni a programsorozat beindításával. Összességében lemondható, hogy az elképzeléseink mára már valóra váltak. Ma már minden résztvevő strandon legalább egy-egy homokos terület rendelkezésre áll, a kialakított homokos játszóhelyeken több sportág űzésére is alkalmas pályák, pályarendszerek jelölhetők ki. Napjainkban már 30 strandon legalább 2 homokos pálya van, és 7 olyan strand is részt vesz a programsorozatban, ahol a homokos területen nemzetközi méretű strandfoci pályát lehet kialakítani és ezen a területen – ha nem focira használják – akár 2 nemzetközi méretű strandkézilabda, vagy 4 strandröplabda pálya is kijelölhető.

Az eszközparkot szinte teljesen lecseréltük a 10 év alatt (kapuk, hálótartó oszlopok) és minden strandra juttattunk vízben is elhelyezhető sporteszközöket. A folyamatos igénybevétel az esetenkénti nem rendeltetésszerű használat és karbantartás hiánya miatt az eszközök egy részét majd újra ki kell cserélnünk.
2004-ben 9, a következő évben már 20, majd az azt követő évben pedig 30 strand kapcsolódott be a programsorozatba, és ezzel együtt folyamatosan nőtt a szervezett sportprogramok, és az azokon résztvevők száma is. Így jutottunk el napjainkig, például tavaly 36 résztvevő strandon, több mint 300 szervezett sportprogramon, több mint 25 ezer fő részvételét rögzítették a helyi szervezők.

Az évenkénti összesítések alapján elsősorban a fiatal korosztály – 10-20 év közöttiek – körében népszerűek a programok, és a sportágak között a foci – Magyarországon vagyunk, hogy is lehetne más – és a strandröplabda a legnépszerűbbek.

– Hogy alakul az idei pontos menetrend?

- A tavalyi évhez képest lényeges változást idén nem terveztünk. Ezen a héten készítettük fel a helyi programszervezőket és elláttuk őket a szükséges információkkal, anyagokkal. 9 helyi programnap szervezését határoztuk meg számukra, ebből 7 alkalmat konkrétan is megadtunk. Július 7-e (szombat) lesz az első szervezett programnap, ahol a sportolni szándékozók igényei és pályák adta lehetőségek figyelembevételével kispályás foci, strandröplabda, strandkézilabda, tollaslabda, lábtenisz, petanque, valamint a vízben űzhető sportágakban lesz lehetőség versenyek szervezésére, indítására. Egészen augusztus 17-ig 7 szombaton ez a menetrend, és ezen kívül a helyi szervezők még két, szabadon választott időpontot is megadnak majd.

A programok egységesen 13 órakor kezdődnek, de ettől elsősorban az UVB sugárzás miatt eltérhetnek a szervezők. Jó tudni, hogy a hét többi napján a strandra látogatók és sportolni szándékozók szabadon, kedvük szerint használhatják a pályákat. Augusztus 25-én, vasárnap, a hagyományokhoz híven, Vonyarcvashegyen, a Lido strandon zárul az idei programsorozat, ahol szándékaink szerint minél több résztvevő strand egy-egy kispályás foci, strandröplabda és streetball csapata vesz részt a IX. „Mozdulj Balaton!” Sporttalálkozón. A Sporttalálkozó strandröplabda tornáját az idén elhunyt lelkes balatonfenyvesi helyi programszervezőről, Csiszár Gézáról nevezzük el, aki hat éven át segítette a munkánkat. 

- A Balaton mellett pihenők honnan szerezhetnek információt a programsorozatról?

– Évek óta működtetjük honlapunkat (www.mozduljbalaton.hu), melyen a legfontosabb tudnivalók (időpontok, sportágak, strandok, helyi szervezők és elérhetőségük stb.) megtalálhatók, illetve az elmúlt évek film- és képanyaga is megtekinthető. A három megyei napilap az előző évek hagyományainak megfelelően a hétvégi sportajánlókban idén is közli a résztvevő települések, illetve strandok listáját. A településekre több tízezer, magyar és angol nyelvű szórólapot is eljuttattunk, hogy minél több ember értesüljön a programsorozatról.

Reméljük, az időjárás is kegyeibe fogadja a rendezvényeket, és sokaknak szerez örömet a részvétel. Nevezési díj továbbra sincs, akik jól szerepelnek, ezúttal is érmet kapnak majd minden egyes hétvégén. A szezonzáró Sporttalálkozó legjobbjai pedig számos ajándékkal gazdagodhatnak.

Forrás,fotó:
Orosz Ferenc

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.

Az egészséges edző-gyermek-szülő háromszög a sport területén.

Amikor gyermekünket klubkeretek között sportolni adjuk, nagyon fontos, hogy megmaradjon a gyermek-szülő-edző háromszög stabilitása. Ennek fenntartásáért különösen a két felnőttnek kell sokat tenni, mert ha megbillen, vagy bármilyen törés következik be, annak a gyermek látja a kárát. Néhány sportág erre már konkrét leírásokat dolgozott ki.