Menü

Ronda és egészséges – az ananász

  • Dátum: 2013.08.02., 16:27

Fura növényt hoztak haza Európába annak idején Amerika felfedezői. Az újdonság először is nagyon csúnya volt, másodszor érdekes íz világgal ismertette meg az öreg kontinens lakóit.

Mi sem természetesebb, hogy a Dél- és Közép-Amerikából származó ananász a tehetősek kiváltsága volt az Európába kerülés utáni évszázadokban. Az egyszikűek osztályába, a perjevirágúak rendjébe és a broméliafélék családjába tartozó növény népszerűségét nem ki részben annak köszönhette, hogy mai szófordulattal élve a hódítók szemében csúnya volt és finom. Kívülről nem volt túl bizalomgerjesztő, a gyümölcs húsának különleges, keserű-édes íze azonban gyorsan meghódította az arisztokrata szíveket.

Az ananász hazájában, Amerikában persze ekkor már jól ismerték a növényt, sőt termesztették is azt. Európában ez nem volt ilyen egyszerű, bár az ananász viszonylag jól bírja a szélsőségesebb körülményeket is, európai termesztéséhez komolyabb botanikus szaktudásra, illetve melegházra volt szükség. A 17-18. századra aztán már a világ számos részét meghódította a növény, amely Magyarországon is megjelent.

Az ananász a gyógyászatban és az egészséges életmódban is komoly tekintélyt vívott ki magának. Diéták kedvelt eszköze, amely többek között gazdag vitaminokban és jelentős a kalcium, kálium, vas és magnéziumtartalma. Immunrendszer erősítő, serkenti az anyagcserét, jó hatással van a vízháztartásra és az emésztésre. Persze nem mellékes a kiemelkedő kulináris szerepe sem.

Fotó:
pixabay.com

A szem védelmét szolgáló vitaminok

A mindennapok során számos tényező veszélyeztetheti szemeink egészségét, így a száraz, meleg levegő, a dohányfüst, a huzat és a képernyő előtti munkavégzés, sőt a stressz is. Az ártalmas külső hatásokkal szemben sokat tehetünk, ha odafigyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Melyek azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek szemünk egészsége szempontjából nélkülözhetetlenek?

Jön a gofri világnapja!

Édes emlékezésre hívjuk a kedves olvasókat! Már meg sem lepődünk az abszurdabbnál abszurdabb világnapokról olvasva, de most tegyünk egy kivételt és beszéljünk arról, hogy március 25-én van a gofri világnapja!

A homoktövis fogyasztásának lehetőségei

A homoktövis névvel sokfelé találkozhatunk, nem csak gyógynövényként emlegetve, hanem ételek és italok alapanyagaként, de nézzük, hogy a belőle készült dolgokat mire használhatjuk.

A torma nem csak húsvétkor hasznos

A hazai tormafogyasztás nagyrészt az ünnepekhez kötődik: húsvétkor és karácsonykor kuriózumként kerül a torma az asztalra, de kevesen fogyasztják azt rendszeresen. Holott tormát, valamint a belőle készült krémet az év szinte minden időszakában kapni a boltokban. Valamint ezerszínű felhasználása mellett, számos pozitív hatása is van, amely miatt érdemes időközönként fogyasztani

Húsvét gyomorrontás nélkül

Ünnepek, alkalmak, családi evészete előtt érdemes végig gondolni, hogy mit tegyünk azért, hogy emésztési panaszok nélkül élvezhessük a finomságokat. Húsvét emésztési panaszok nélkül!