Menü

Jó bélflóra, rostok és mozgás

Sok kellemetlenséget megspórolhatunk magunknak, ha időben, még az igazán hideg elkezdjük immunrendszerünk megfelelő, és felépített erősítését.

Mindenki tudja, hogy a téli időszakban a szervezet ellenálló képessége sebezhetőbb: kevesebb vitaminhoz jutunk, kevesebbet mozgunk, kevesebb időt töltünk a szabadban. Ezek mellett több a külső veszélyforrás is köszönhetően az nedves, nyirkos, esős, hideg időjárásnak.

Valakire ezek a dolgok intenzívebben hatnak, míg mások szinte meg sem érzik a változást, ám magunk is tudjuk befolyásolni, hogy melyik csoportba tartozzunk. Immunrendszerünk erősítése szempontjából az első és legfontosabb az, hogy megfelelő táplálkozással segítsünk szervezetünknek a betegségek elleni védelem ellátásában. A vitaminok (A, B, C, E) és különböző, létfontosságú ásványi anyagok bevitele ugyanakkor abban az esetben igazán hatásos, ha bélflóránk megfelelően működik. Ugyanis a bélflórának a védelemben és a tápanyagok megfelelő felszívódásában is kiemelt szerepe van. E védelmi rendszer normál állapotának fenntartásban pedig nekünk, pontosabban táplálkozásunknak van szerepe. Ajánlott joghurtot (élőflórásat) fogyasztani, valamint rostokban gazdag étrendet kialakítani, gyümölcsök és zöldségek rendszeres „bevetésével”.

A mozgás-gazdag életmód is sokat segíthet, bár az is igaz, hogy a téli hónapokban sokaknak gondot okoz a rendszeres sportolás. Viszont már az is nagy lépés, ha valaki több időt tölt a szabadban, a friss levegőn, sétál, vagy biciklivel jár dolgozni. A téli hónapokban ajánlatos az úszással, szaunázással kombinált wellness, amely a test frissítése mellett kiváló stresszoldó is lehet. 

Fotó:
pixabay.com

Mit tegyünk éjszakai köhögés ellen?

Az éjszakai köhögés több okból is kialakulhat, lehet szezonális megfázás, arcüreg- vagy mandulagyulladás, esetleg a fűtési szezonra jellemző száraz levegő vagy akár asztma, allergia miatt. Ha a tünetek tartósan fennállnak, orvosi segítséghez kell fordulni.

Az elliptikus tréner több fantasztikus hatása

Sokak számára a mindennapi futás fájdalmakhoz, sérülésekhez vezethet. Ennek megakadályozása érdekében az aktív helyreállítási edzéseket érdemes beépíteni a futóprogramba, ez ugyanis ad egy kis szünetet, kicsit változtat a rutinon, ez pedig segít fenntartani a motivációt.

A szem védelmét szolgáló vitaminok

A mindennapok során számos tényező veszélyeztetheti szemeink egészségét, így a száraz, meleg levegő, a dohányfüst, a huzat és a képernyő előtti munkavégzés, sőt a stressz is. Az ártalmas külső hatásokkal szemben sokat tehetünk, ha odafigyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Melyek azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek szemünk egészsége szempontjából nélkülözhetetlenek?

Jelek, melyek vitaminhiányra utalnak

A vitaminhiánynak számtalan jele lehet: hajunk, körmünk, bőrünk mind árulkodhatnak hiánybetegségről. Szerencsére azonban van megoldás. Összeszedtük a leggyakoribb hiányállapotokat, valamint, hogy mit érdemes fogyasztani ilyen esetben.

Tünetek, amik a túl magas vasszintre hívja fel a figyelmet

A szervezetben a ferritin tárolja a vasat, így az alacsony szintje vashiányra, a magas pedig a vasraktárak fokozott telítettségére utalhat.