Menü

Mi alapján válasszunk sportágat gyermekeink számára?

Az egészséges életmódra nevelés egészen kiskortól kezdődően javasolt. Ennek egyik fő eleme a mozgás, de milyen szempontokat érdemes végiggondolni szülőként, amikor valamelyik sportág felé tereljük gyermekeinket?

Azért érdemes ezeket a szempontokat végiggondolni szülőként, mert nyilván az a főcél, hogy olyan sportágat válasszunk, ami sikerélményt biztosít gyermekünk számára.

Nem a legfontosabb, de mindenképp praktikus lépés, az anyagi tényezőkhöz mérve felmérni a lehetőségeket. Ezt követően érdemes kicsit tudatosabban vizsgálni az alkati tényezőket. Persze ebben szakember segítségét is igénybe vehetjük, például egy testnevelő tanár véleményét is ki lehet kérni. Az életkorhoz képest mért fizikai adottságok alapján két alapvető típusról beszélnek a szakemberek.

Az egyik a retardált típus, amely lelassult testi fejlődést jelent. Ennek persze nincs hosszú távú jelentősége, de érdemes figyelembe venni sportágválasztásnál, hogy a sikerélmény biztosítva legyen. A szakemberek az ebbe típusba tartozó gyerekek számára kevésbé ajánlják a csapatjátékokat. Mivel az azonos életkorú, de fizikailag fejlettebb csapattagok mellett kevés érvényesülési lehetőség van, ami kockáztatja a sikerélmény megélését. A torna például javasolt a retardált típusba tartozóknak, mivel fejleszti a koordinációs képességet, és előremozdítja a fizikai fejlődést is.

A másik ilyen elméleti típus az akcelerált, aki ennek a kategóriának megfelelő mozgási és testi fejlettséggel rendelkezik, annak labdajátékokkal érdemes próbálkozni. Mert ezekben a sportágakban érvényesül leginkább az a fizikai előny, amelyet ez a típusú testi fejlődés jelent.

A csapatjátékok biztosítják a gyerekek számára a társas szocializáció alapjait, elősegítik például a beilleszkedés képességének elsajátítását. De az egyéni sportágak is rendelkeznek előnyökkel, például, hogy a siker főként az egyénen múlik csak.

Összességében nem érdemes végleges döntéseket hoznunk gyermekünk sportolásával kapcsolatban. Ehelyett inkább azt javasolják a szakemberek, hogy az egészséges testi fejlődés érdekében fiatalkorban minél többféle mozgási forma kipróbálása a legelőnyösebb. 

Fotó:
pixabay.com

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.