Menü

Ezt próbáld ki! – koronglövészet

A koronglövészet az úgynevezett csalóka sportágak közé tartozik, az emberek általában keveset tudnak róla, például alig ismert, micsoda pszichikai és fizikai felkészültség szükséges hozzá.

A koronglövészet egyrészt szabadidős tevékenység, másfelől vérbeli versenysport. Legtöbbünk négyévente, olimpia idején hall róla. Például, amikor Igaly Diána 2004-ben Athénban olimpiai bajnok lett, hirtelen megnőtt az érdeklődés a sportág iránt. Egy-két fecske persze nem csinál nyarat, elmondható, hogy versenyszerűen ma is igen kevesen űzik a koronglövészetet.

A hobbilövők tábora ennél nagyobb, és bárki csatlakozhat hozzá. Hazánkban sok lőtér van, tehát mindenki nagy eséllyel talál egyet saját lakóhelye közelében. A kezdéshez természetesen szakember közreműködése szükséges, és persze azzal is számolni kell, hogy nem olcsó a sportág.

A koronglövészetnek több ága van, a két legismertebb a trap és a skeet. Előbbiben 15 gép dobálja korongokat, jobbra, balra, vagy egyenesen, az egy sorban álló lövők (fegyverük vállnál van) minden lövés után jobbra lépnek egy állással. A korongok az ő jelzésükre indulnak, a repülő tárgyakra kétszer lehet lőni. A skeet egy modernebb verzió, más a pálya mérete és alakja. Itt egy korongra csak egyszer lehet lőni, leengedett fegyverrel.

A jó koronglövő megtanulja a megfelelő állást, mozgást, valamint lélegzést. Ehhez nemcsak kitűnő fizikai felkészülés szükséges, hanem komoly mentális erő, és koncentráció is.

Fotó:
korongloter.hu

Hogyan legyünk sikeresek egy rapid randin?

Jelentkeztem egy rapid randira, de mi a jó isten ez az egész? Hogy kell egy ilyen helyen beszélgetni, viselkedni? Sikeres szeretnél lenni az este alatt, de nem tudod, hogy hogyan kezdj hozzá majd a beszélgetésekhez. Értelemszerűen mindenki pozitív visszajelzéseket szeretne kapni. Az alábbi cikkben arra kaphatunk választ, hogy milyen formában és milyen kérdésekkel érdemes egy ilyen estére felkészülni.

Lélekerősítő technikák

Van, hogy minden összejön: szerelmi csalódás, fejmosás a főnöktől, apró baleset, betegség, balul sikerült ötlet, oktalan felszólító levél. Mindenkinek vannak jobb és rosszabb periódusai az életben. Van, aki könnyen túlteszi magát a problémákon, másnak meg gombóc nő a torkában és összeszorul a gyomra, és a legszívesebben meglapulna, elbújna a főnök, a kollégák, a család elől.

Hidegterápia, a fagyos egészség

Te hogyan bírod a hideget? Na, és a hideg zuhanyt? Na, és ha azt mondom, hogy sokkold a tested fagyos hideggel? Pedig kimondottan jó hatással lehet az egészségünkre. Íme a tudnivalók.

Hogyan vásároljunk tudatosan?

Különböző marketingfogásokkal, reklámokkal és akciókkal irányítanak bennünket vásárlás közben, akár a termék új és tetszetős csomagolásával, akár azzal, hogy melyik polcra tették, akár esetleges akciókkal, így, ha nem követjük szigorúan a listánkat, bizony könnyen elcsábulhatunk és a végeredmény: a tervezett vásárlási összeg sokszorosa a pénztárnál.

Kik azok a digitális nomádok?

A digitális nomád, mint életforma már a 2000-es évek elején megjelent, de a számuk a Covid–19-járvány idején kezdett igazán megnövekedni, amikor sok munkahely bezárta a kapuit.