Menü

Az értékes alma

Ilyenkor, tél derekán a különböző déligyümölcsöknek van szezonja, és az olyan táplálékok, mint az alma kissé háttérbe szorulnak. Méltatlanul, mert az almafogyasztás több szempontból is előnyös.

A kezdjük a legdivatosabb előnynél: az alma, pontosabban a benne található pektin csökkenti a koleszterinszintet, ami az egészséges életmód szempontjából csillagos ötös tulajdonság. Már több kísérlet is bizonyította, aki sok almát eszik, annál csökken a különböző szív és érrendszeri megbetegedések kockázata.

Az almában nincs sok C-vitamin, ennek ellenére remek védőpajzsot jelent immunrendszerünk számára. Ennek oka, hogy nagy az antioxidáns tartalma és emellett sok olyan vegyületet tartalmaz, amelyek védik a szervezetet. Csökkentik a különböző környezeti ártalmak hatásait és a stresszből adódó negatívumokat. Testi és lelki ráncaink kisimításával lassítják az öregedést, védhetnek a daganatos betegségek ellen. Az antioxidánsokkal kapcsolatban érdemes az alma héjában kutakodni (persze csak alapos mosás után), hiszen ott sokkal többet találunk belőlük. És itt kell megjegyezni: a gyümölcsnek nemcsak a húsa értékes, hanem, mint említettünk, a héja is, sőt sokan a csutkáját is elfogyasztják.

A préselt alma már messze nem olyan hatékony, mint az eredeti, hiszen a eljárás során elveszíti hatékony vegyületeinek jó részét.

Összességében az alma fogyasztása rendkívül egészséges, ráadásul a fent említettek mellett a gyümölcsöt táplálkozás szabályozóként is használhatjuk. Az étkezések előtt, vagy után evett alma ugyanis telítettségérzést okoz, azaz lecsökken a veszélye annak, hogy túl sokat eszünk, vagy nassolunk.

Fotó:
sxc.hu

A szem védelmét szolgáló vitaminok

A mindennapok során számos tényező veszélyeztetheti szemeink egészségét, így a száraz, meleg levegő, a dohányfüst, a huzat és a képernyő előtti munkavégzés, sőt a stressz is. Az ártalmas külső hatásokkal szemben sokat tehetünk, ha odafigyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Melyek azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek szemünk egészsége szempontjából nélkülözhetetlenek?

Jön a gofri világnapja!

Édes emlékezésre hívjuk a kedves olvasókat! Már meg sem lepődünk az abszurdabbnál abszurdabb világnapokról olvasva, de most tegyünk egy kivételt és beszéljünk arról, hogy március 25-én van a gofri világnapja!

A homoktövis fogyasztásának lehetőségei

A homoktövis névvel sokfelé találkozhatunk, nem csak gyógynövényként emlegetve, hanem ételek és italok alapanyagaként, de nézzük, hogy a belőle készült dolgokat mire használhatjuk.

A torma nem csak húsvétkor hasznos

A hazai tormafogyasztás nagyrészt az ünnepekhez kötődik: húsvétkor és karácsonykor kuriózumként kerül a torma az asztalra, de kevesen fogyasztják azt rendszeresen. Holott tormát, valamint a belőle készült krémet az év szinte minden időszakában kapni a boltokban. Valamint ezerszínű felhasználása mellett, számos pozitív hatása is van, amely miatt érdemes időközönként fogyasztani

Húsvét gyomorrontás nélkül

Ünnepek, alkalmak, családi evészete előtt érdemes végig gondolni, hogy mit tegyünk azért, hogy emésztési panaszok nélkül élvezhessük a finomságokat. Húsvét emésztési panaszok nélkül!