Menü

Ha piros a baba popsija

A még nem szobatiszta babáknál és kisgyerekeknél bizony gyakorta előfordul, hogy kipirosodik a popsijuk, sőt rosszabb esetben fájdalmas hólyagok, fekélyek is kialakulhatnak. Mit tegyünk, ha megjelenik a pelenkakiütés?

A pelenkakiütés a leggyakoribb bőrprobléma a kisgyermekek, babák esetében. Többféle ok miatt kialakulhat. Előfordulhat, hogy a kicsi fogzik, s emiatt kipirosodik a hátsója. Ha érzékeny a bőre a csemeténknek, akkor allergiás tünetként is megjelenhet a pelenkakiütés. Kicsípheti a pisi és a kaki is a fenekét, főleg olyan esetben fordulhat elő, ha például hasmenés kínozza a gyermeket.

Érdemes azt is végiggondolni, használunk-e új popsitörlőt, ápoló krémet, mosószert, öblítőt, pelenkát, esetleg bevezettünk-e újfajta ételt. Ha mindezekre egyértelműen nem a válasz, akkor se keseredjünk el, mert a pelenkakiütés gyorsan orvosolható betegség.

A pelenkadermatitis első tünete, hogy kipirosodik a bőr, amely egyre élénkebb színűvé válik. Sokan ilyenkor már azt a kifejezést használják, hogy a baba bőre eleven. Az erős piros már az egyértelmű gyulladás jele. Ezt követően apró kiütések, hólyagocskák jelentkezhetnek, sőt akár fekélyek is megjelenhetnek, amik legrosszabb esetben elgennyesednek, véreznek. Ilyenkor már semmiképpen se otthon kezeljük a gyerkőcöt, azonnal forduljunk vele orvoshoz.

Fontos, hogy már az első tünetek megjelenésekor azonnal kezeljük a piros, gyulladt bőrfelületet. Érdemes gyakrabban pelenkát cserélni, és kifejezetten olyan krémeket használni, amiket az ilyen esetekre fejlesztettek ki. Sokszor az is bántja a kicsit, amikor a popsitörlővel tisztába szeretnénk rakni. A nedves törlőkendő csípi, húzza a bőrét, ezért ha lehet kerüljük ezek használatát, inkább langyos, szappanos vízzel öblítsük le a hátsóját. Bevethetünk néhány házi praktikát is, ugyanis az olívaolaj, vagy a babaolaj, de akár az aloe vera is nagy segítséget nyújthat a gyógyulásban.

Fotó:
pixabay.com

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

Ártalmatlannak tűnő, ám veszélyes dolgok a kiságyban

Lehet, hogy veszélytelennek, ártalmatlannak tűnő játékok és kiegészítők, ám valójában veszélyes dolgok, amiket feltétlen tartsunk távol a kiságytól, mikor a babánkat letesszük aludni.

Tényleg létezik a középső gyerek szindróma?

Okos elsőszülött vagy elhanyagolt középső esetleg traumatizált legkisebb gyerek? Mit mutatnak a statisztikák a születési sorrendről és a gyermek tulajdonságairól, habitusáról.

10 illemszabály, amit a gyereknek is tudnia kell

Mire tanítsuk a gyermekünket kiskorától kezdve, mely illemszabályokat illik tudnia? Természetesen a legjobb tanítás, ha a gyerek látja tőlünk a helyes viselkedést, hiszen öntudatlanul leutánoz minket.

5 kreatív szülő-gyerek program, ami a gyerekek fejlődését is segíti

Az együtt töltött minőségi idő semmivel sem pótolható a gyerekek szellemi és mentális fejlődése szempontjából, ráadásul a közös programok a szülőknek is segítenek a töltekezésben. Legyen szó például közös sütés-főzésről, meseolvasásról vagy mesehallgatásról, ezek a tevékenységek mind segítenek elmélyíteni a szülő és a gyerek közötti kötődést, támogatják a kicsik fejlődését, és nem utolsó sorban rengeteg boldog közös emléket is begyűjthetnek velük.