Menü

Újra Bringaréna

  • Dátum: 2014.03.14., 12:48

Május 31 - június 1-jén újra beveszik a bringások az eplényi Bringarénát. A tavaly debütált Bikemag Eplény Kupa cross country verseny időpontjában ezúttal összesen négy kerékpáros és számos családi program várja az érdeklődőket.

A fesztivál a versengés izgalmai mellett a bringásoknak és a kerékpározás iránt érdeklődőknek is aktív kikapcsolódást nyújt. A változatos és szórakoztató programok segítségével egy kellemes hétvégének az eltöltését biztosítja, legyen szó akár a barátokról, kollégákról vagy családról.

Simon Gábor, az egyik főszervező így mutatja be a helyszínt:
"Eplénynek varázsa van. A község neve hallatán mindenkinek a síelés jut eszébe, de Eplény a néhány éve nyílt Bringaréna óta már egyre többek által kedvelt kerékpáros központtá is vált. A helyszín pedig szinte követeli a színvonalasabbnál színvonalasabb rendezvényeket." 

A hétvége érdekessége, hogy nem új versenyeket találtak ki a rendezők, hanem már a meglévő sikeres eseményeket gyűjtötték egy csokorba, erről a másik főszervező, Tóth András nyilatkozott:
"Fontosnak tartottuk, hogy olyan kipróbált és bevált rendezvényeket fogjunk össze, amelyek már korábban bizonyítottak, így biztosabbak lehetünk abban, hogy a végeredmény is sikeres lesz."

A szombati napot a Nyugat MTB Maraton sorozat első futama tölti ki, melyre már elindult a kedvezményes nevezés. A maraton három távon nyújt kihívást a hegyikerékpár sport kedvelőinek. A fiatalabb korosztály számára pedig a Bringaréna területén kialakított gyerekpályán rendezett verseny tartogat kihívásokat.

Akik az idővel nem, csak a távolsággal akarnak versenyezni, azoknak a BikeSafe BRM túrán való részvételt ajánlják. A túra a bakonyi települések közt szebbnél szebb helyekre navigálja végig a résztvevőket.

Vasárnap az élsport és a szórakozás kapja a főszerepet. A Bikemag Eplény Kupa olimpiai cross verseny az igazi kemény versenyek kedvelőinek szól.
A "próbáld ki, mielőtt megvennéd" jelszavú szórakoztató program pedig a kerékpártesztelést takarja, mivel egész nap fullos bringák tesztelésére nyílik lehetőség, természetesen ingyen.

Akik a családi kirándulást tervezik erre a hétvégére, azoknak is érdemes kilátogatni, hiszen mindkettő napot aktívan tölthetik el a gyerekekkel együtt. A vegyes kiegészítő programok közt megtalálható a cross fit és hot iron óra vagy a gyermek ügyességi pálya is.

A fesztiválról az EplenyBikeFest.com oldalon folyamatosan frissülő információk olvashatók.

Forrás, fotó:
bringásandrás.hu

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.