Menü

Megvannak az idei EFOTT első fellépői - Pásztor Anna kisfiával fesztiválozik

  • Dátum: 2014.03.29., 11:32

Júliusban újra dübörög az EFOTT. Ezúttal 30 év után ismét Miskolctapolcán forgatja fel a várost a hazai zeneipar színe-java.  A 2014-es programban idén is helyett kapott a Quimby, a Kowalsky meg a Vega, a Beatrice és a Magashegyi Underground, valamint az Anna and the Barbies. A zenekar frontembere, Pásztor Anna ráadásul idén novemberben született kisfiával vág neki az év legnagyobb hallgatói bulijának.

A legrégebbi hazai fesztivál, az EFOTT idén Miskolctapolcára költözik. Az már most biztos, hogy aki jegyet vált a július 15. – 20-ig tartó bulira, az tombolhat egyet a Beatrice, a Magashegyi Underground, a Kowalsky meg a Vega, az Anna and the Barbies és a Quimby.

„Szeretek elveszni a fesztiválok világában, imádom a hangulatát, ha tehetem, általában több napot maradok” – árulta el a Quimby billentyűse. – „A tornacipő és a széldzseki nálam elmaradhatatlan fesztivál-kellék, de az iPodom is mindig nálam van” – tette hozzá Balanyi Szilárd, aki zenekarával az utóbbi években állandó EFOTT – szereplővé vált.

A Kowalsky meg a Vega legénysége sem először lép színpadra a hallgatói bulin.

„Az EFOTT-hoz csak jó emlékeink fűződnek és Miskolcon is mindig nagyon jó hangulatban telnek a koncertjeink. Idén nyárra is hatalmas őrületet ígérhetünk” – kezdte a zenekar frontembere, Kowa, aki azt is elárulta, hogy ha tehetik, a zenekarral szívesen engedik ki a gőzt egy-egy koncert után. - „Nem kell alkohol ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Ha a hangszereink és a közönség velünk van, nagy baj nem lehet.” – tette hozzá az énekes, aki azt is elárulta egyedül azt sajnálja, hogy a fesztivál-időszakban kevesebbet látja három gyermekét.

Az Anna and the Barbies énekesnője, Pásztor Anna azonban a legnagyobb koncertek alkalmával sem nélkülözi kisfiát. A tavaly novemberben született Benji már edzett, ha rock koncertekről van szó.

„Ugyanúgy készülünk a fesztiválszezonra, mint eddig, nem fogunk csalódást okozni. A családban a nagyi az első számú rajongója a bandának, a gyermekem édesapja pedig szintén zenész, nyaranta mindig velünk tartanak. Idén a kisfiammal is kiegészül a csapat, úgy vágunk neki a koncertezésnek. Még csak három hetes volt Benji, amikor már újra próbáltam, nyolc hetes korában pedig egy holland turnéra indultunk. Meg sem kottyant neki, hiszen már hatvan koncertet lenyomott velem, amíg a hasamban volt.” – mesélte nevetve Pásztor Anna, aki zenekarával jelenleg gőzerővel dolgozik a csapat következő nagylemezén, amely novemberben lát majd napvilágot.

A szervezők a Miskolci Egyetemmel karöltve egy tizenhat hektáros területen építik fel a fesztivált. A zenei programot idén is döntő többséggel magyar előadók biztosítják, de a szervezők számos meglepetéssel és újdonsággal készülnek.

EFOTT – 2014-ben Miskolctapolcán is csak szabadon!

Forrás, fotó:
redlemon.hu

Koszos hatású farmer és cipő egy vagyonért?

A minap olvastam, hogy Jennifer Lopez egy piszkos, de elképesztően drága farmerban járta New York utcáit. A művésznőről tudjuk, hogy szereti kipróbálni és megmutatni az újabbnál újabb stílusirányzatokat, ám ezúttal lehet, hogy kicsit túllőtt a célon? Egy koszos farmerban járta New York utcáit, amelynek ára megdöbbentő.

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Miért fontos a csapatépítés?

A helyi rádióban valamelyik nap a csapat építő tréningek fontossága, haszna volt a téma, így már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erről a témáról érdemes írni. Mi a csapatépítés lényege, hogy zajlik, miért van rá szükség és kiknek ajánlott, ezekről szól mai cikkünk.

Vásárlásmánia

Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.