Menü

Házi praktikák: Mit tegyünk, ha fáj a fogunk?

Mit tegyünk, ha éjjel arra ébredünk, hogy rettenetesen fáj a fogunk és nem találunk fájdalom csillapítót? Ne essünk pánikba, ugyanis egy-két házi praktika segítségével könnyen enyhíthetünk a fájdalmon addig, amíg el nem jutunk a fogorvoshoz.

A hozzáértők szerint a szegfűszeg mindig segít. Ilyenkor rágjunk szét egy-két darabot, lehetőleg a fájós foggal és tartsuk a fűszert jó negyedóráig a szánkba. A rágás hatására kioldódik a szegfűszegben található eugenol olaj, amely remek érzéstelenítő, zsibbasztó hatású, sőt baktériumölő is egyben.

Hasonlóan járhatunk el a friss gyömbérrel is, bár ez inkább fájdalom csillapító hatással rendelkezik, nem zsibbasztó.

A szegfűszeg olaj sok háztartásban előfordul, hiszen télen sokan szívesen párologtatnak vele. Ebből elég egyetlen csepp is a fájó fogra, hogy kifejtse erős, intenzív hatását.

A zsálya, a levendula, a kamilla, illetve a menta is segítségünkre lehet. Erős főzetet készítsünk belőlük, akár vegyesen is, de akkor sincs baj, ha csak az egyik van otthon. A kihűlt teával öblögessünk, mindegyik gyulladás csökkentő hatású, s így a fájdalom is enyhül.

Nagyon sürgős esetben jegeljük a fájó fogat, vagy öblögessünk erős alkohollal.

Kipróbálhatjuk a langyos vízbe kevert sós öblögetést is, amely ugyancsak fertőtlenítő hatású és enyhíti az elviselhetetlen fájást is.

Bármelyik praktikát is próbáljuk ki, a fogfájást nem szabad félvállról venni. A szakszerű kezelést nem szabad kihagyni, hiszen az is előfordulhat, hogy komolyan károsodik a fogunk és nem lehet megmenteni, legfeljebb a húzás segíthet. Érdemes mielőbb orvoshoz fordulni.

Fotó:
pixabay.com

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

Fényvédők, smink, napsütés

A tudatos bőrápolás alapja, hogy már kora tavasszal, az első napsugarak megjelenésekor elkezdjük a fényvédő krémek használatát, azonban mit tegyünk, ha a fényvédelem mellett a sminkről sem szeretnénk lemondani nyáron?

Létezik krónikus napfényhiány

A D-vitamin a bőrön keresztül termelődik, a természetes napsütés hatására. Zsírban oldódik. Márciustól szeptemberig elegendő a napfény ahhoz, hogy elegendő vitaminhoz jussunk, ám a télen a vitaminkészleteink megcsappannak. Mit okoz a napfény hiánya és mit tehetünk ellene egészségünk megőrzéséért?

Mi mindenre jó a CT-vizsgálat, és mikor lehet rá szükséged?

Bizonyos betegségek esetén a röntgen- vagy az ultrahangvizsgálat nem elegendő a diagnózis felállításához. Ilyenkor szükség lehel a komputertomográfia (CT) képalkotó eljárásra, amely háromdimenziós felvételeket készít a test egy adott szegmenséről, így részletesebb képet biztosít a szövetekről, az erekről és a csontokról. Milyen esetekben rendelnek el az orvosok CT-vizsgálatot?