Menü

Csúcsdöntés vasárnap

Rekord számú nevezés érkezett a 29. Telekom Vivicittá Városvédő Futásra, amit vasárnap rendeznek meg már 29. alkalommal.

A tavalyihoz képest egyharmaddal nő a nevezési létszám, így akár több mint húszezren is rajthoz állhatnak majd az ország egyik legnépszerűbb futórendezvényén. Az idén várhatóan 57 országból érkeznek a sportolók, többek között Azerbajdzsánból, Bolíviából, Pakisztánból, Vietnámból, Venezuelából is. Száznál is többen neveztek Horvátországból és Angliából. Hazánkból pedig 770 településről állnak rajthoz a városvédő rendezvényen.

A férfiak között a legidősebb induló a 82. évét betöltő Melicár György, aki tíz kilométeren rajtol. A nőknél Sztarenszky Tiborné a korelnök, aki a viadalt megelőző napon ünnepli a 79. születésnapját. Különösen érdekes adat, hogy az eseményen 42 hetvennél idősebb futó teszi próbára magát.

A szervezők a résztvevők frissítésére 500 kilogramm banánnal, 35 kilogramm szőlőcukorral, 3000 liter izotóniás itallal, valamint 6500 liter ásványvízzel készülnek.

Meg kell említenünk még, hogy a Vivicittá Városvédő futáson több híresség, színművész, média személyiség és celeb is kipróbálja teljesítő képességét. Például a legnépszerűbb távot, a félmaratonit Rippel Ferenc artista is megpróbálja legyűrni, de a 21 kilométeres futást ő egyelőre felkészülésnek szánja az őszi nagy terve, a maraton teljesítése előtt. Hasonló céllal vág neki a tíz kilométeres távnak Pindroch Csaba is, aki a Valami Amerika film eredeti forgatókönyvét is felajánlja árverésre, hogy ezzel is támogassa a Gézengúz Alapítványt.

Első alkalommal lesz ott a mezőnyben a férfi vízilabda válogatott két vezetője is, a szövetségi kapitány, Benedek Tibor, illetve a csapatvezető Gergely István. A két olimpiai bajnok megosztozik a félmaratonin, mert a kapitánynak a futópályáról egyenesen Pécsre kell utaznia, a horvátok elleni Világliga selejtezőre készülve.

Miklósa Erika operaénekesnő a hét kilométeres távot választotta, ezúttal a látássérült Riczu Tamást kíséri majd.

Szólnunk kell még a Class FM rádió csapatáról, akik a súlyos betegséggel küzdő ökölvívó, Balzsay Károly arcképét viselőt trikóban futnak, Vadon Jánostól kezdve, Szani Rolandig a népszerű műsorvezetők így kívánnak sok erőt és mielőbbi felépülést a nagyszerű bokszolónak.

A rajt és a célterületet természetesen a Margitszigeten alakítják ki. A félmaratoni mezőnye 9.30 órakor indul el.

Fotó:
pixabay.com

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.