Menü

Dobd el a cipőd!

Legalábbis olykor-olykor egy kis időre. A mezítlábas járásnak számos előnye és pozitív hatása akad. Például csökkentheti a hátfájást, vagy csak egyszerűen jó érzést vált ki (nem) viselőjéből.

Bár a legtöbb ember számára furának tűnik, tűnhet a mezítlábas járás, azt szinte mindenki tapasztalja, hogy az ilyen cselekedet, akár néhány méter megtétele szabad lábfejjel, jó érzést vált ki. Ez nem véletlen, hiszen kutatások szerint, a talp érzékenysége stimulálja az agyat, hat az idegrendszerre. Érdekesség, ma már akadnak külön túraútvonalak, élményparkok speciálisan mezítlábasok igényeinek kialakítva. Ezek keretein belül különböző terepeken edzhetjük/kényeztethetjük talpizmainkat.

Azt már régen megfigyelték, hogy az ember járása teljesen más cipőben, mint anélkül és ezt a tudást összekapcsolták különböző betegségek, fájdalmak kialakulásával jelenlétével. A mezítlábas létnek tehát kúrajellege is van, csökkentheti a hát, a váll és a gerincfájást. Máshogy működnek izmaink, szalagjaink, inaink, eltérően terheljük a testünket. Mezítláb sokkal energia-hatékonyabb a mozgásunk.

Nem véletlen, hogy a mezítlábas járás jellegét speciális cipőkkel is igyekeznek utánozni, illetve a hagyományos lábbelik is egyre „emberbarátabbak”, kényelmesebbek. Ezek a termékek nagyon népszerűek, ami szintén azt mutatja, hogy az ember és szervezete igényli „eredeti” mozgáskultúráját.

Fotó:
pixabay.com

Az 5 leghatásosabb méregtelenítő étel

A helytelen táplálkozás miatt a testünkben sok salakanyag, a kötőszövetekben pedig sok felesleges víz halmozódhat fel. Ám akadnak ételek, amelyekkel könnyedén elkerülheted ezeket a problémákat!

Mi az a CGM hajápolás?

A CGM rövidítése a Curly Girl módszernek, mely egy speciális, göndör hajra való hajápolási módszert jelent. A CGM jelölés azt jelenti, hogy göndörbarát termékről van szó, mely megfelel ezeknek a kritériumoknak.

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

Fényvédők, smink, napsütés

A tudatos bőrápolás alapja, hogy már kora tavasszal, az első napsugarak megjelenésekor elkezdjük a fényvédő krémek használatát, azonban mit tegyünk, ha a fényvédelem mellett a sminkről sem szeretnénk lemondani nyáron?