Menü

Tippek gyermekeink nyári biztonságáért

  • Dátum: 2014.06.13., 22:47

Egy amerikai felmérés szerint a gyermekek szempontjából a nyár a legveszélyesebb időszak. Ezt a hazai gyermek-egészségügyben dolgozók is meg tudják erősíteni, hiszen nagyon sok gyermekbaleset történik a nyári szünet idején. A K&H gyógyvarázs ahhoz ad most tippeket, hogy hogyan előzzük meg, kerüljük el azt, hogy a nyár egy részét kórházban töltse a gyermekünk, és így mi is.

„Az óvoda és az iskola egy viszonylag védett környezet a gyerek számára, kötött szabályokkal és szakszerű felügyelettel. A nyári szünet alatt azonban a szabályok és a korlátok is lazulnak, ami gyakran vezet balesethez” – mondja Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „Nekünk szülőknek, felnőtteknek kell odafigyelni, hogy megóvjuk gyermekeinket a rájuk leselkedő veszélyektől. A gyermek betegsége, kórházi tartózkodásra ugyanis számunkra is kényszerpihenőt jelent, így  nemcsak a munkából eshetünk ki, de akár az egész évben várt szabadság is odaveszhet”

Az immár 11 éve működő K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi program most összegyűjtött néhány tippet, amellyel a nyári gyermekbalesetek nagy része megelőzhető.

A nyár legalapvetőbb veszélyei az erős napsütéssel és a nagy hőséggel függnek össze:

  • a hőártalmak elkerülése érdekében ne engedjük a gyereket kint játszani 11 és 15 óra között
  • szabadidős tevékenység esetén mindig adjunk rá fejfedőt
  • kenjük be alaposan napozó krémmel, és ezt időről időre ismételjük meg
  • gyakran itassuk meg folyadékkal
  • nyáron soha ne hagyjuk a gyermeket a kocsiban – még csak néhány percre sem
  • Ha a hőség elől a vízpartra, vagy akár csak az udvari medencéig menekülünk, ismét számos veszély leselkedik a gyermekre. Víz közelében a szülőnek folyamatosan ébernek kell lennie.
  • ha az udvari medence használaton kívül van, fedjük le azt, és lehetőleg vegyük el a felmászásra, beszállásra szolgáló létrát
  • lehetőség szerint minél korábban – 4-5 éves kor táján – tanítsuk meg a gyereket úszni
  • ugyanakkor soha ne hagyjuk a vízben felügyelet nélkül – még akkor sem, ha már tud úszni
  • az úszni még nem tudó gyermekekre mindig adjunk karúszót, úszógumit vagy felfújható mellényt
  • A közlekedés egy újabb kritikus pont – legyen szó akár autóról, akár bicikliről, akár rollerről:
  • szoktassuk rá a gyereket, hogy amint beül az autóba, kösse be a biztonsági övét – bármilyen rövid útra indulunk is, és nyomatékosítsuk, hogy menet közben nem szabad azt kikötni
  • tanítsuk meg, hogy parkolás után ne vágja ki az ajtót és ne ugorjon ki azonnal az autóból
  • nyomatékosan hívjuk fel a figyelmét, hogy az útra soha ne lépjen vagy fusson ki anélkül, hogy szétnézne
  • játékos formában, akár már egész kicsi kortól kezdve, kezdjük el megismertetni a főbb közlekedési szabályokkal, hogy biciklivel, rollerrel közlekedve is betartsa ezeket
  • mindig adjunk a gyerekre megfelelő védőfelszerelést (sisak, térvédő, láthatósági mellény… stb.)

A fentiek mellett persze számos egyéb veszély is leselkedik nyáron csemetéinkre:

A nyár egyik legveszélyesebb – ugyanakkor a gyermekek számára legizgalmasabb – kerti eszköze a fűnyíró. A kisebb gyerekeket a fűnyírás idején lehetőleg ne engedjük ki az udvarra, és ügyeljünk, hogy a nagyobbak is mindig megfelelő távolságban legyenek az eszköztől.
A játszótéren veszélyesek lehetnek a fém játékok – különösen a csúszdák – amelyek a nyári hőségben könnyen felforrósodnak. Mindig ellenőrizzük ezek hőmérsékletét, mielőtt a gyerek kipróbálná.
A családi, baráti grillezés kedvelt nyári időtöltés, ugyanakkor a tűz számos veszélyforrást rejt a gyerekek számára. Tartsunk be néhány alapszabályt a balesetek elkerülése végett: soha ne engedjük a gyerekeket a tűz közelébe, biztonság esetére mindig legyen előkészítve egy vödör hideg víz, és magyarázzuk el nekik, hogy a gyufával, gyújtó anyagokkal, illetve a tűzzel nem szabad játszani.
A nyári időszak kellemetlen velejárói a szúnyogok, kullancsok és egyéb rovarok. Szabadtéri, vízparti programok esetén, erdei kirándulások előtt mindig kenjük be a gyermeket szúnyog- és kullancsriasztó szerekkel, és ilyen esetekben legyen mindig nálunk olyan krém is, amely az esetleges csípéseken tud enyhíteni. A kalcium pezsgőtabletta praktikus megoldás lehet még ilyen esetben. 
A kórházak infektológiai részlegei sajnos minden nyáron megtelnek. Annak érdekében, hogy elkerüljük, hogy gyermekünk is a kórházban töltsön néhány napot, figyeljünk oda, hogy ne egyen meg semmilyen olyan ételt, ami egy óránál hosszabb ideje kint volt a hőségben. Ha piknikezni vagy strandra megyünk, lehetőleg ne vigyünk magunkkal könnyen romlandó ételeket!

Ugyanakkor, ha mégis a kórház falai között kell töltenünk néhány napot, ne essünk kétségbe! Igyekezzünk ápolgatni a gyermek lelkét, hiszen ez a testi felépülést is nagyban segíti. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok pedig a nyár során is látogatják a gyermekkórházakat országszerte, hogy a mese gyógyító ereje révén hozzájáruljanak a kis betegek mielőbbi gyógyulásához. További információk a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programról: http://khgyogyvarazs.hu/.

Forrás:
Well PR

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

Ártalmatlannak tűnő, ám veszélyes dolgok a kiságyban

Lehet, hogy veszélytelennek, ártalmatlannak tűnő játékok és kiegészítők, ám valójában veszélyes dolgok, amiket feltétlen tartsunk távol a kiságytól, mikor a babánkat letesszük aludni.

Tényleg létezik a középső gyerek szindróma?

Okos elsőszülött vagy elhanyagolt középső esetleg traumatizált legkisebb gyerek? Mit mutatnak a statisztikák a születési sorrendről és a gyermek tulajdonságairól, habitusáról.

10 illemszabály, amit a gyereknek is tudnia kell

Mire tanítsuk a gyermekünket kiskorától kezdve, mely illemszabályokat illik tudnia? Természetesen a legjobb tanítás, ha a gyerek látja tőlünk a helyes viselkedést, hiszen öntudatlanul leutánoz minket.

5 kreatív szülő-gyerek program, ami a gyerekek fejlődését is segíti

Az együtt töltött minőségi idő semmivel sem pótolható a gyerekek szellemi és mentális fejlődése szempontjából, ráadásul a közös programok a szülőknek is segítenek a töltekezésben. Legyen szó például közös sütés-főzésről, meseolvasásról vagy mesehallgatásról, ezek a tevékenységek mind segítenek elmélyíteni a szülő és a gyerek közötti kötődést, támogatják a kicsik fejlődését, és nem utolsó sorban rengeteg boldog közös emléket is begyűjthetnek velük.