Menü

Kerülje el a turistaosztály-szindrómát!

Hallott már a turistaosztály-szindrómáról? Azokat a trombózisos megbetegedéseket nevezik így, amikor az alsó végtagban keletkezik a probléma, méghozzá a hosszú, mozgás nélkül töltött időszak után. Mint a megnevezéséből is látszik, a turistaosztály-szindrómát először a repülőutak miatt keletkező trombózisok esetén fedezték fel.

Az utasok a turistaosztályokon lévő szűk helyek miatt nem tudják kellőképp mozgatni a végtagjaikat, valamint nem szívesen hagyják el az ülőhelyüket, mert emiatt több embert kellene felállítaniuk, ha belül ülnek. Ez pedig jelentősen megnöveli a trombózis kockázatát hosszabb utazások esetén. 

Csakhogy új-zélandi kutatók felfedezték, hogy a turistaosztály-szindróma a repülőknél sokkal jobban veszélyezteti az irodákban dolgozókat. Ugyanígy problémát okozhat a betegség miatti mozgásképtelenség, éppen emiatt a kórházakban már automatikusan trombózis elleni injekciókat adnak a nehezen mozgó betegeknek.

Az irodai munka viszont alattomosabb: rendszeres, hosszú ideig tartó, kevés mozgással járó tevékenységet jelent. Sok irodai alkalmazott az ebédszünetben áll fel először – vagy még akkor sem. Ha Ön is irodai dolgozó, akkor figyeljen oda rá, hogy lehetőség szerint kicsit mozgassa meg a végtagjait munka közben, és rendszeresen álljon fel! Bár jó dolognak hanzik, ha nem zökken ki a munkából, mert még a vizet is odakészíti az asztalra, azért nem biztos, hogy megéri a kockázat.

A trombózis ugyanis nagyon veszélyes: nemcsak az érintett testrészt veszélyezteti, ahol keletkezik, hanem a vérrög a vérkeringés révén egyéb szervekben, pl. akár a szívben, vagy a tüdőben is súlyos problémákat okozhat. Ha tehát irodai munkát végez, akkor figyeljen oda a turistaosztály-szindróma megelőzésére! Egyrészt igyon sok folyadékot, másrészt sportoljon rendszeresen! Különösen olyan testmozgások javasoltak, amelyek a lábat terhelik és erősítik. Ezáltal fokozódik a vérkeringés, a vénák erősebbek és rugalmasabbak lesznek. Ajánlott sporttevékenység a futás, kocogás, kerékpározás, séta, tánc, aerobic. Ha tehát kerékpárral jár munkába, akkor máris sokat tett a kockázatos trombózis megelőzése érdekében! 

Fotó:
pixabay.com

Mit tegyünk éjszakai köhögés ellen?

Az éjszakai köhögés több okból is kialakulhat, lehet szezonális megfázás, arcüreg- vagy mandulagyulladás, esetleg a fűtési szezonra jellemző száraz levegő vagy akár asztma, allergia miatt. Ha a tünetek tartósan fennállnak, orvosi segítséghez kell fordulni.

Az elliptikus tréner több fantasztikus hatása

Sokak számára a mindennapi futás fájdalmakhoz, sérülésekhez vezethet. Ennek megakadályozása érdekében az aktív helyreállítási edzéseket érdemes beépíteni a futóprogramba, ez ugyanis ad egy kis szünetet, kicsit változtat a rutinon, ez pedig segít fenntartani a motivációt.

A szem védelmét szolgáló vitaminok

A mindennapok során számos tényező veszélyeztetheti szemeink egészségét, így a száraz, meleg levegő, a dohányfüst, a huzat és a képernyő előtti munkavégzés, sőt a stressz is. Az ártalmas külső hatásokkal szemben sokat tehetünk, ha odafigyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Melyek azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek szemünk egészsége szempontjából nélkülözhetetlenek?

Jelek, melyek vitaminhiányra utalnak

A vitaminhiánynak számtalan jele lehet: hajunk, körmünk, bőrünk mind árulkodhatnak hiánybetegségről. Szerencsére azonban van megoldás. Összeszedtük a leggyakoribb hiányállapotokat, valamint, hogy mit érdemes fogyasztani ilyen esetben.

Tünetek, amik a túl magas vasszintre hívja fel a figyelmet

A szervezetben a ferritin tárolja a vasat, így az alacsony szintje vashiányra, a magas pedig a vasraktárak fokozott telítettségére utalhat.