Menü

260 ezer forint adomány gyűlt össze a bakonyi bobpályán

  • Dátum: 2014.07.31., 22:21

260 ezer forint gyűlt össze a Bakonyi Bob avatásának napján. Az Sobri Jóska Kalandpark új attrakciójának első napi bevételét a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnak ajánlotta fel a park vezetése. Az összeget, Jáger Balázs ügyvezető adta át csütörtökön a kutató-mentők vezetőjének.

Hirschl János ez alkalommal is magával hozta Bárót, a híres mentőkutyát, akinek a bobpálya avatása során is főszerep jutott. A kutató-mentők egy emléktáblát készítettek köszönetük jeléül, melyre elhelyezték a két mentőkutya Báró és Benjamin Franklin fotóját. Felette a felirat jelzi, a bobpálya avatási ceremóniának köszönhetően Báró lehetett a világ első bobozó kutyája.

- Számunka egy ilyen adomány a létet jelenti. Önkéntes alapon végezzük a munkánkat, jórészt a saját költségünkre. Nagyon sokba kerül például az üzemanyag, de a kutyák képzése, tartása is. Valamint új eszközöket is szeretnénk vásárolni, többek közt egy hőkamerát, mellyel éjszaka is kereshetjük az eltűnt embereket – mondta Hirschl János, a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője. Hozzátette, szeretnék meghálálni a segítséget, ezért a közeljövőben egy együttműködési megállapodást kötnek a kalandparkkal, és például viharkárok esetén segítenek a felszámolásban, műszaki mentésben.

Jáger Balázs, a Sobri Jóska Kalandpark ügyvezetője hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást, ezért nyilvánították a jótékonyság napjává a bobpálya avató napját. – Örülök, hogy egy olyan szervezetet támogathatunk, akik rendkívül fontos közszolgálati munkát végeznek. Életeket mentenek méghozzá nagyon speciális módon, amihez most egy kicsit mi is hozzájárulhattunk – mondta Jáger Balázs.

A kutató-mentőktől kapott emléktábla a Sobri Jóska Kaland- és Élménypark főbejáratánál kap majd helyet, emlékeztetve a közös élményekre. 

Forrás, fotó:
Sobri Jóska Kalandpark

Régi húsvéti szokások

A húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe. Ma már inkább a tavaszvárás, és a tavasz eljövetelének jele, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, és sokaknál vallástalan jelentéssel bír. Azonban az ünnephez rengeteg régi (ma már vicces) hagyomány kapcsolódik, amelyek közül olvashatunk néhányat ebben a cikkben.

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba?

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba? Plüss nyuszi/csirke/kacsa vagy csoki nyuszi/csirke/kacsa a tökéletes választás! – olvasom az egyik állatvédő egyesület facebook oldalán és megmondom őszintén teljes mértékben egyetértek a felhívásukkal!

Munkahelyi motiváció?

Minden vezető sikeres cégre és lelkes munkatársakra vágyik, akik szakmailag kiválóak és minden nap a legjobb formájukat hozzák. A valóság azonban nem ilyen egyszerű. Még a legjobbnak tűnő munkatárs esetében sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ugyanolyan teljesítményt nyújt napról-napra, és mindig maximálisan eltökélt. Jó hír, hogy vezetőként nagyban befolyásolhatjuk, hogy egy dolgozó mennyire tudja és akarja kihasználni tehetségét! Lássuk, hogyan!

8 különleges és elragadó húsvéti tradíció a világ különböző tájairól

Itthon a locsolkodás, rokonlátogatás, családi körben elfogyasztott finom ételek és természetesen a tojásfestés. Ezek mindenki számára jól ismert húsvéti tradíciók, azonban más nemzeteknél eltérő szokások uralkodnak, ismerjük meg ezeket is!

Jön a gofri világnapja!

Édes emlékezésre hívjuk a kedves olvasókat! Már meg sem lepődünk az abszurdabbnál abszurdabb világnapokról olvasva, de most tegyünk egy kivételt és beszéljünk arról, hogy március 25-én van a gofri világnapja!