Menü

Visszavonult a sakklegenda

Polgár Judit bejelentette a visszavonulását. Hosszú pályafutása alatt mindent elért, mindenkit legyőzött és ami a legfontosabb, teljesítményével megmutatta, hogy egy nő a sakktábla előtt is ér annyit, mint egy férfi.

Polgár Judit még csak 38 éves, mégis igen hosszú pályafutás áll mögötte, hiszen már tinédzserként a világ élvonalába tartozott. Szinte berobbant oda. Legyőzte a fiúkat, nőtől pedig több mint két évtizeden keresztül nem kapott ki.

Még csak 12 esztendős volt, amikor nővéreivel, Zsuzsával és Zsófival, valamint Mádl Ildikóval megnyerte a női sakkolimpiai bajnokságot. Két évvel később a csapat megvédte címét. Ezt követően már csak férfi versenyeken indult, a női ranglistát egyébként 1989-től megszakítás nélkül vezeti.

Sorra döntötte a rekordokat és több volt világbajnokot is legyőzött. Szpasszkij, Karpov, Kaszparov, Topalov, Anand, Carlsen mind-mind meghajolt előtte. Legjobb tízben volt a férfi ranglistán és Európa-bajnoki bronzérmet is szerzett.

Karrierje voltaképpen egyedülálló és példa nélkül. Csúnyán fogalmazva az elhíresült Polgár-módszer terméke. De pontosan mi is az a sokat emlegetett Polgár-módszer? Ahogyan ő fogalmaz: születésétől fogva egy pedagógiai kísérlet alanya volt. Szülei azt akarták bizonyítani, hogy koncentrált neveléssel bármely egészséges gyerekből sikeres embert lehet nevelni. Nála ez bejött.

A sakk világa (és egyébként a közvélemény) először fura szemmel tekintett erre a fantasztikusan játszó kislányra, akadt ki nehezen emésztette meg a sikereket, míg mások a nevelési módszert illeték kemény kritikákkal, ám végül csak befogadták és megszerették Juditot. Igazi nagykövet ő, olyan kuriózum, akit az egész világon ismernek és aki előtt most a visszavonuláskor is mély főhajtással és elismerő szavakkal tisztelegnek.

Fotó:
pixabay.com

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.

Az egészséges edző-gyermek-szülő háromszög a sport területén.

Amikor gyermekünket klubkeretek között sportolni adjuk, nagyon fontos, hogy megmaradjon a gyermek-szülő-edző háromszög stabilitása. Ennek fenntartásáért különösen a két felnőttnek kell sokat tenni, mert ha megbillen, vagy bármilyen törés következik be, annak a gyermek látja a kárát. Néhány sportág erre már konkrét leírásokat dolgozott ki.