Menü

Alapvető a higiénia

Az ősz bizony egyúttal a náthás, influenzás megbetegedések kezdetét is jelenti. Néhány alapvető higiéniás szabály betartásával azonban sokat tehetünk a fertőzések elkerülése érdekében.

Első lépésként, itt az ideje, hogyha még nem tettük, felkészíteni immunrendszerünket az őszi vírus szezonra. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a vitaminpótlás szerepét a betegségek megelőzése kapcsán, a megfelelő táplálkozás mellett, érdemes tabletták formájában is bevinni az ásványi anyagokat és a vitaminokat a szervezetünkbe.

Ezen kívül az alábbi tanácsokat fogalmazzák meg általában a szakemberek a fertőzések megelőzése érdekében. Közhelyes, de valóban fontos a rendszeres kézmosás, illetve érdemes ügyelni, hogy piszkos kézzel ne érintsük meg az orrunkat, és a szánkat.

Munkahelyeken közösen használt tárgyak (például: billentyűzet, asztal,telefon) is fő fertőzési forrást jelenhetnek, ügyeljünk ezen felületek tisztántartására, használat előtti fertőtlenítésükre.

A gyakori szellőztetés is segíthet megelőzésben, az állott, füllett levegőben ugyanis felszaporodnak a bacilusok, ami kedvez a cseppfertőzés útján terjedő fertőzéseknek.

A használt zsebkendők is fő bacilusforrást jelentenek, a fertőzések megakadályozása érdekében ezeket lehetőleg egyszeri használat után azonnal dobjuk a ki a szemétbe.

Az influenzás, náthás megbetegedések cseppfertőzések útján terjednek, ezért „járványok” idején érdemes kerülni a zsúfolt, zárt helyeket, valamint a betegekkel való közvetlen érintkezést (kézfogás, puszi).

Bár közhelyesnek hangozhatnak ezek a higiéniás előírások, apró odafigyelésekkel valóban megúszhatjuk a kellemetlenségeket.

Fotó:
pixabay.com

Édességvágyunk rejtett okai- talán ez egy betegség jele?

A cukoréhség és a leküzdhetetlen édességvágy mögött nem biztos, hogy a saját gyenge ellenállási képességünk az ok. Ha gyakran érzünk szinte leküzdhetetlen vágyat a magas cukortartalmú élelmiszerek iránt, könnyen lehet, hogy rejtett probléma áll a háttérben.

2-es típusú cukorbeteg? Figyel a vércukrára? Vigyázzon a szívére is!

Akár 6 évvel is tovább élne? Tartsa karban vércukorszintjét, csökkentse a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, hogy teljes értékű életet élhessen!

Budapestre érkezik a BODY kiállítás

A lenyűgöző emberi testet bemutató tárlat február 15-én megérkezik Magyarországra. A kiállítás mérete Európában is egyedülállónak számít: 2200 négyzetméteren több mint kétszáz preparátumot tekinthetnek meg a látogatók. A kontinensen még soha, egyetlen városba se látogatott el ennyire gazdag kiállítási anyaggal a BODY, érdemes megnézni!

Ezt jó, ha tudod a felfázásról

Csíp, fáj minden pisilésnél, pedig úgy tíz percenként menni kell? A hideg idő beálltával egyre többeket érint a köznyelvben csak felfázásként emlegetett hólyaghurut. Lássuk, mi okozza, és mik a tünetei, kezelési lehetőségei!

Hogyan előzhetjük meg a felfázást?

Főleg a nők életét keseríti meg a kellemetlen tünetekkel járó hólyaghurut, vagy más néven felfázás. Sokan nem tudják, hogy nem elég a megfelelő öltözet, hiszen általában nem a hideg, hanem bakteriális fertőzés áll a megbetegedés hátterében. Hogyan előzhetjük meg, illetve mit tehetünk a már kialakult tünetek kezelése érdekében?