Menü

Szezonzáró futás

A futók hagyományos idényzáró fesztiválja a Balaton Maraton és Félmaraton, amit november 15-16-án szervez meg a Budapest Sportiroda (BSI) Siófokon.

Tavaly rekordot döntött a résztvevők létszáma, 4800-an neveztek az eseményre, s a szervezők most is bizakodnak, hogy legalább ennyien jelentkeznek az év utolsó, maratoni erőpróbájára.

Az idén már tizenegyedik alkalommal tartják meg a Balaton Maratont, ahol mindkét napon futhatunk félmaratont (21 kilométert) egyénileg, vagy párban is. Természetesen a klasszikus táv, a 42 195 méteres maraton is szerepel a programban, ahogy az egyharmad maraton (14 065 méter) és az egyhatod maraton (7 032 méter) is.

Érdekesség, hogy az elmúlt évben nemcsak futottak az indulók, hanem akadt olyan, aki a novemberi időpont dacára megmártózott a Balatonban. A pálinkafutás is remek kezdeményezésnek bizonyult, amikor a sportolók nemcsak az idővel és egymással versenyeztek, hanem arról is döntöttek, kié a legfinomabb gyümölcspárlat.

Rendkívül hangulatos és vidám futásnak ígérkezik december 6-án a Mikulásfutás a fővárosban. Itt a táv inkább csak szimbolikus, hiszen mindössze 2,7 kilométerről van szó, ellenben a részvétel valóban fontos, hiszen soha még ennyi nagy szakállú, piros köpenyes Mikulás nem futott még egyszerre, mint amennyi ezeken a rendezvényeken szokott. A szervező BSI ugyanis a rajtszám viselésén túl azt is előírja, hogy valamennyi futónak Mikulás ruhában kell teljesítenie a távot.

A Mikulások a Fővám térről indulnak, s át a Dunán ide is érkeznek majd vissza. Mindenképpen érdemes nevezni annak, aki szívesen kocogna, sportolna egyet a zimankóban is, ráadásul nem hétköznapi futófelszerelésben.

Fotó:
pixabay.com

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.