Menü

Nem álmodsz, valóság, amikor 2500 Mikulást látsz futni a Váci utcában!

  • Dátum: 2014.12.03., 19:51

Évről évre sok-sok minden  ismétlődik az életünkben. Így van ez a húsvéti sonkától a karácsonyfán keresztül a Mikulásig. Megunni egyiket sem tudjuk, de azért valamit változtatni rajtuk, azt talán lehet. Legalábbis így gondolták a BSI újításokra mindig kész munkatársai.

Nos ebben az évben az az ötlet pattant ki a fejükből, hogy Mikulás ruhába öltöztetnek mindenkit, akinek csak kedve szottyan 2,7 km-enát futva viselni a piros sipkát és köntöst, s a hozzá járó fehér szakállat is. Itthon most lesz ilyen először!  A Mikulás-szerelést a rendező Budapest Sportiroda (BSI) biztosítja minden indulónak. Fuss együtt annyi Mikulással, amennyiről még álmodni se mernél! (Már csak azt kell kitalálni, hogy magyarázod meg a g yerekednek, azt, hogy ma már a Mikulás sem csak egy.)

Országos Mikulás csúcstalálkozó készül a IX. kerületben a Corvinus Egyetem körül (a rajt december 6.-án 15 órakor, s csak egy futam lesz!). A futóverseny miatt azonban ezúttal nem elkerülni ajánlott a Fővám teret és a környéket, ellenkezőleg, érdemes lesz oda seregleni, hogy minél többen élhessék át a Rossmann Mikulás futás, a közös futás és szurkolás mámorító örömét.

Hagyományainak megfelelően a helyszínen a BSI jótékonysági gyűjtést is szervez (játék, iskolaszer, irószer), amiről afutanet.hu oldalon ad játékoztatást. Egy vidám esemény Budapesten, ahol több ezer Mikulás teremt új hagyományt. ((Krampuszok kíméljenek!) Talán kár lenne elmulasztani, nem?

Fotó:
Futanet.hu

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.

Az egészséges edző-gyermek-szülő háromszög a sport területén.

Amikor gyermekünket klubkeretek között sportolni adjuk, nagyon fontos, hogy megmaradjon a gyermek-szülő-edző háromszög stabilitása. Ennek fenntartásáért különösen a két felnőttnek kell sokat tenni, mert ha megbillen, vagy bármilyen törés következik be, annak a gyermek látja a kárát. Néhány sportág erre már konkrét leírásokat dolgozott ki.