Menü

Sikeresen szerepeltünk a Bocuse d’Or döntőn

  • Dátum: 2015.02.09., 14:11

Norvégia, Ørjan Johannessen nyerte a rangos Bocuse d’Or szakácsverseny döntőjét, az USA ezüst, Svédország bronz szoborral térhetett haza. A 24 nemzet, a világ legjobb szakácsai között Molnár Gábor és csapata a 13. helyen végzett; az európai mezőnyt nézve a legjobb tízben voltak, hasonlóan a Stockholmban elért eredményhez, és megelőztek olyan rutinos versenyzőket, mint Kanada. A legjobb plakátért járó különdíjat Magyarország kapta, közel kétezer szurkoló támogatta voksával Molnár Gábort. „A csapat sikeres szereplése egy újabb mérföldkő, ismét hazai séf bizonyította a kivételes nemzetközi mezőnyben, hogy Magyarországot ideje felrajzolni a világ gasztronómiai térképére” – mondta Hamvas Zoltán, a Bocuse d’Or Akadémia elnöke, aki a zsűriben pontozott.

A verseny alapítójának szülővárosában, Lyonban tartották a Bocuse d’Or kétnapos döntőjét január 27-én és 28-án, a SIRHA szakkiállítás keretében. Molnár Gábor versenyző és segítője, Pohner Ádám a második versenynap reggelén a 10. számú versenyboxban látott munkának. A hústál és a halétel elkészítésére 5 óra 35 percük volt, az arénában ezrek drukkoltak. A felkészülés meghozta a gyümölcsét, összesen 1338 pontot értek el, ezzel a 13. helyen végezve a világ gasztronómiai nagyhatalmai között. Az európai országokat nézve sikerült a regionális selejtezőn elért jó helyezést tartani, a legjobb tízben maradni. A stockholmi regionális döntőn a hazánkat megelőző Észtország teljesítményét ezúttal felülmúlták, ahogy megelőzték a 2013-ban a világdöntőn előttünk végző Kanadát.

A csapat a magyar szurkolók örömére rögtön az ünnepélyes eredményhirdetés elején díjat vehetett át; a „Legjobb Plakát” díját a közönség szavazta meg. A hazai drukkerek több, mint 1 700 vokssal segítették győzelemhez Molnár Gábor bemutatkozó poszterét, amelyet a Széll Tamás győztes plakátját is jegyző Hamu és Gyémánt készített. A legjobb promóció díját Argentínának ítélték.

A halétel elkészítésért Japán kapott különdíjat, a legjobb húsételt Finnország készítette és díjazták a legjobb commis-t is, a versenyzők segítői közül a finn Antti Lukkari munkája érdemelte ki a zsűri elismerését.

A 24 induló nemzet képviselőiből, köztük Hamvas Zoltánból álló zsűri Tiszteletbeli Elnöke Grant Achatz, a híres amerikai séf volt, aki többek között a három Michelin-csillagos Alineat vezetője. Thibaut Ruggeri, a 2013-as döntő győztese a nemzetközi zsűri elnökeként pontozott, Jérôme Bocuse is részt vett a bírálásban.

Komoly eredmény már az is, hogy újra sikerült magyar csapatnak eljutnia a Bocuse d’Or döntőre; a nemzeti fordulók után három regionális selejtezőn 60 ország legtehetségesebb séfjei versenyeznek. Lyonba – minden második évben – csak a legjobb 24 juthat el. Molnár Gábornak a stockholmi kvalifikációval sikerült megismételnie a 2013-as bravúrt és Lyonban is a lehető legjobbat nyújtotta.

„Az eredmény mögött példaértékű összefogás áll, a szakmának és támogatóinknak is köszönettel tartozunk, amiért a versenyző számára mindent megadhattunk a felkészülés alatt.” – köszönte meg a támogatást Hamvas Zoltán, a több hónapos előkészületeket koordináló Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. Az eredményes felkészülés érdekében a korábbi győztes séfet, Serge Vieira trénert is bevonták az „à la carte Formation” képviseletében, a METRO pedig, amely nemzetközi szinten is a Bocuse d’Or kiemelt partnere, prémium alapanyagokkal segítette a gyakorlást.

A Bocuse d’Or döntőn és a SIRHA szakkiállításon való szerepléssel egyben rendkívül értékes lehetőséget kaptunk az egész ország számára. „Elismerés számunkra, hogy a kormányzat felismerte, a magyar tehetségek és minőségi alapanyagaink értékesek annyira, hogy megmutassuk a legjelentősebb nemzetközi fórumon. Hiszünk abban, hogy a jó irányba, egy jó cél felé haladunk; ez a szakmai munka, a versenyzéssel együtt járó fejlődés idővel felrajzolja a Magyarországot a világ gasztronómiai térképére.” – folytatta az Akadémia elnöke. Hamvas Zoltán szerint a skandináv példa, köztük Svédország már megmutatta, milyen sikerekhez vezethet a gasztronómia fejlesztése. Az elmúlt 5-10 évben meredek fejlődési utat jártak be ezek az országok, szakmai programjaik, a kemény munka eredményhez vezetett, így ma ott vannak az élvonalban. A kormány támogatásával Magyarország is ezen az úton tett újabb lépést. „Azzal, hogy a gasztronómiára nyitott, igényes vendégek úti célja lesz Magyarország, a turizmus és vendéglátás is nagyobb hangsúlyt kap, vele fejlődhetnek a termelők, a kapcsolódó ágazatok is.” – összegezte.

A döntőn a 24 tagú nemzetközi zsűri először a tányérokra tálalt halételt kóstolta 14:30-kor, Molnár Gábor a kötelező alapanyagot, a pisztrángfilét fűszeres zöldség juliennel és scampival töltve, torma és tintaspagetti-ívvel a tetején készítette el. Mellé a helyszínen kialakított piac zöldség kínálatából és édesköményből rögtönzött zöldség köretet, ezt a titkos hozzávalót csak a verseny előestéjén árulták el a szervezők.

A húsételt a verseny hagyományainak megfelelően dísztálon mutatták be 15:05-kor, ennek központi motívuma a Gömböc volt, mint a hazai találékonyság és alkotó szellem jelképe. Molnár Gábor és az APLI Design formatervezői – ahogy a Gömböc feltalálói – kreatív módon igyekeztek megfejteni a siker képletét; a versenyző gömböc-formát épített a húsból és egy látványos fészekre helyezte. Az íz mellett a nemzeti sajátosságok is pontot értek, ezért jellegzetes magyar elemeket is felhasznált.

A gyöngytyúkmell ívek paprikás gyöngytyúkmell csíkokkal, póréhagymával és siitakehamuban elkészített combsonkaszeletekkel, Panco-gyöngytyúkbőr koriander morzsával kerültek a tálra. A köretek között volt a pickled gulyás consommé savanyított, marinált ecetes zöldségekkel és a szférikus tejfölgolyóval, fűszersaláta és gulyás jus hozzáadásával. Készítettek mangóecetben marinált, sütőtökszalagba göngyölt és korianderes-birsalmás narancslekvárral töltött répát póréhamuval, Grenaille burgonyakavicsot fekete olívatapenáddal töltve, valamint tojást sült csirke majonézzel, és szószként zöld sabayont, gyöngytyúk jus-t. Egy hattyút is formáztak gombazselén és fekete kenyéren tálalt feketegyökérből, tormás panna cottával, rajta csicsóka carpaccióval és tejchips tollakkal.

Molnár Gábor szereplése mellett a hazai gasztronómia minőségét, fejlődését mutathatta be az ország a 200 000 fős SIRHA szakkiállítás magyar standján és – 2016-os európai döntő házigazdájaként – a Bocuse d’Or VIP részén is. Prémium alapanyagok, borok, pezsgők, pálinkák és likőrök várták a nagyközönséget, a VIP vendégeket hazai séfek látták vendégül. A bemutatkozás pozitív szakmai visszajelzéseket kapott, döntéshozók, véleményformálók nemzetközi szinten közvetítik országaik felé tapasztalataikat.

A gasztronómia legnagyobbjai, köztük Európa legjobb versenyző séfjei legközelebb Budapesten találkoznak, 2016 májusában a Hungexpo rendezi meg a következő regionális döntőt a SIRHA szakkiállítás keretében, amelynek előkészítése már megkezdődött.

Forrás, fotó:
Bocuse d'Or Akadémia

Kék zónák

A születéskor várható átlag életkor a Földön a férfiak és nők esetében is 60 és 70 év közé tehető, viszont vannak olyan helyek a bolygón, ahol ezt a számot jócskán túllépik az ott lakók. Ezek a kék zónák.

Sikeres vesetranszplantáció állatból emberbe

Első nekifutásra talán meredeken hangzik, mégis van létjogosultsága az úgynevezett xenotranszplantációnak. Tudósok ezúttal immár második alkalommal ültettek át malacvesét emberi testbe. De hogyan is lehetséges ez?

Lukács Miki: „48 nm-en éltünk két kutyával és két macskával”

Lukács Miki és Peller Anna felelős gazdiként tudják, hogy nem csak saját és gyermekük egészségére kell odafigyelniük, kedvenceiket is számos betegség fenyegeti. Az egyik legalattomosabb ezek közül a szívférgesség, amelyet egyetlen szúnyogcsípéssel elkaphat a kutya, és akár az életébe is kerülhet.

Peller Mariann megoldása hisztihelyzetekre

A hiszti az első helyezett a modern szülők „nevelési parák” listáján.Az új Gyereklélek magazin 25 megoldást kínál nekünk, ezekből szemezgetünk néhányat, és megkérdeztük Peller Mariannt is, ő mit csinál „vészhelyzetben”.

Nyári Dia és Nagy Alexandra tavaszi tündérek lettek

Folytatódik a JOY magazin jótékonysági programja, a JOY-Tündér, amelynek keretében minden megvásárolt májusi lapszámmal a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesületet is támogatják az olvasók. A JOY-Tündér nagyköveteiként Nyári Dia és Nagy Alexandra is szeretnék, hogy minél többen megismerjék az egyesület működését.