Menü

Az aktív irány a jó irány

Miközben az iskolákban egyre inkább előtérbe kerül a testmozgás, gyermekeinknek előtt mutatott otthoni példa még mindig nem az igazi. Pedig fontos lenne.

Az egész társadalom egészségtudatosságra ébresztésének törekvésén belül szerencsére mostanában nagy hangsúlyt fektetünk a fiatalok sportos életmódra nevelésére. A testnevelés órák számának növelése mellett a minőséget is igyekeznek a döntéshozók előtérbe helyezni, más kérdés, hogy utóbbi még nem minden esetben sikeres. De tény, hogy a szakemberképzés és az infrastruktúrafejlesztés területén egyaránt sikerült valamelyest előrelépni.

A gyermekek iskolai nevelése rendkívül fontos dolog, de csak az egyik része az ügynek. Annak ugyanis legalább akkora hatása van rájuk, hogy milyen példát látnak/szoknak meg otthon. A sportos szülőnek sportos, a nem mozgónak pedig lusta gyereke lesz tétel persze így nem igaz, az viszont igen, hogy gyermekünk nagyobb eséllyel lesz mozgáskedvelő és egészséges, ha szülei is azok.

Hogy ez mit takar?

Semmi bonyolultat, csak azt, hogy pozitív, ha gyermekünk sokat sétál, fut és biciklizik szabadidejében, vagy akár iskolába menet. Ha magától mozog, az a legjobb. Tehát nem feltétlenül kell az éppen divatos sportágak edzéseire járatni napi rendszerességgel, ami ráadásul akár vissza is üthet, hiszen ha erőltetjük, megutálhatja a testmozgást.

A mozgás nemcsak a fizikai fejlettség miatt fontos, hanem egy sor másik tényező miatt is, ilyen például a szocializáció, a kommunikáció, a kapcsolatépítés, az energia levezetés és az élményhalmozás.

Tehát ha tudjuk, mindenképpen érdemes aktív irányba terelgetni csemeténket.

Fotó:
pixabay.com

Hogyan ne legyél éhes

Nem kell éhezni. Nem kell koplalós fogyókúrákkal gyötörni magunkat. Nem kell éhesnek lenni, nem kell egyoldalúan étkezni. Aki koplal, az az egészségével játszik. Vajon mely trükkökkel kerülhető el a nassolás?

A fájdalom a barátunk?

Izomláz esetén a „láz” megnevezés az izomzat gyulladását jelenti, s általában edzés másnapján jelentkeznek. Az izomláz nem más, mint a testedzés hatására bekövetkező mikroszkopikus sérülés. Mi a teendőnk vele?

Búcsúzz el a jojó-effektustól!

Manapság sokan kezdenek bele pár napos, hetes sanyargató diétába a siker reményében. Viszont mint mindennek, ennek is böjtje van. A gyors, rövid idő alatt elért testsúlycsökkenés nem egészséges a szervezet számára. A lényeg a hosszútávon fenntartható életmód, amiből a jojó-effektust ki kell iktatnunk!

Diéta pasival

Bizonyos kor felett a férfiaknak is lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy jó formában maradjanak, ne hízzanak el. Edzésre és diétára van szükségük, ez persze kényelmetlen nekik, hiszen nem sok kedvük van életmódváltáshoz, szigorú étrendhez. Hogyan segíthetünk nekik?

Hagyd abba a kényszerevést!

A kényszer okozta étkezést egyfajta pótcselekvésnek nevezhetjük, hiszen ez a tevékenység mindig kompenzálni próbál valamit, általában lelki problémát. A kényszerevés gátat szab a diétának, fogyókúrának, nem is kérdés: mielőbb le kell szokni róla. De hogyan?