Menü

Magnéziummal a tavaszi fáradtság ellen - Egyszerű megoldás: fogyasszunk szűrt vizet!

  • Dátum: 2015.06.03., 15:34

Kis kóválygás, fejfájás, alvászavarok, ingerlékenység. Tavaszi fáradtság, vágjuk rá olyan gyakran, és nem is gondolunk bele, hogy egészen egyszerű probléma is állhat a dolog mögött. Az emberi szervezet tulajdonképpen nagyon becsületesen jelez mindig, de kérdés, észrevesszük-e, észre akarjuk-e venni a jelzéseket, hogy valamire érdemes jobban odafigyelni. Persze sok egyéb más is okozhatja ezeket a kellemetlen tüneteket, de legtöbbször a fáradékonyság, csökkent koncentrálóképesség, izomgörcsök hátterében egészen egyszerűen a magnézium hiánya áll. Amelyet egyébként könnyebben pótolhatunk, mint gondolnánk, például magnéziummal dúsított, tisztított víz formájában is.

Ez az ásványi anyag egyszerűen nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára, hiszen több mint 300 enzim működéséhez szükséges, mely többek között a sejtek energiatermelő folyamataihoz is elengedhetetlen. A magnézium idegrendszerünk támogatása mellett jótékony hatással bír a csontjainkra, biztosítja a fogak keménységét, erősíti a szív-és érrendszerünket. Aki gyakran ébred úgy, hogy begörcsölt a lábikrája egy ártatlan nyújtózkodás közben, az is joggal gyanakodhat magnéziumhiányra, hiszen izomgörcsöt is okozhat ez az állapot.

No de mitől állhat elő a szervezetben magnéziumhiány? Természetesen oka lehet a nem megfelelő táplálkozás, de egy-egy betegség, fertőzés után is legyengülhet a szervezetünk, ezáltal csökken a felszívódás képessége. Hasmenés, vagy vízhajtó tabletták szedése esetén a kiürülés szinte egyértelmű, ilyenkor is pótlásra van szükség, de egyéb gyógyszerek, pl. vérnyomáscsökkentők használata esetén is fennállhat a magnéziumvesztés. Az alkoholfogyasztás szintén csökkenti a magnéziumszintet, fokozott fizikai igénybevétel esetén pedig egyszerűen csak megnő a szervezet magnéziumigénye, ahogyan várandósság és szoptatás idején is.

Mielőtt rohannánk kapszulákat vásárolni, azért vegyük végig a lehetőségeket. Természetes úton is pótolhatjuk a magnéziumot, hiszen az olajos magvak, dió, mogyoró, mandula is gazdag ebben az ásványi anyagban, sőt még a kakaó is. A zöld színű növények, mint a spenót, brokkoli, kelkáposzta is tartalmazzák az idegrendszerünk támogatóját. A változatos táplálkozás nyilván segít, de nagyon nagy mennyiséget kell elfogyasztani ezekből az élelmiszerekből, hogy a napi szükséges mennyiséghez hozzájussunk. 300 mg magnézium bevitele ajánlott ugyanis ahhoz, hogy mentális frissességünket és fizikai erőnlétünket megőrizzük.

Aki idegenkedik a táplálékkiegészítők tartós szedésétől, annak remek megoldást nyújthat a tisztított víz fogyasztása. Vízre ugyanis kétségkívül szüksége van a szervezetünknek, sőt törekednünk is kell arra, hogy nap, mint nap elfogyasszunk legalább 2,5 liter tiszta vizet. A csapvíz azonban sajnos nem mindenhol alkalmas fogyasztásra, az ásványvíz vásárlása pedig sokak számára nem elérhető, és örökös cipekedéssel is jár. Tökéletes megoldás a magnézium pótlására a BWT vízszűrő kancsók használata: a szabadalmaztatott technológiával megszűrt, és magnéziummal dúsított víz napi adagja annyit tartalmaz ebből a nélkülözhetetlen ásványi anyagból, mintha elfogyasztanánk 7 db almát. Amit lehet, hogy egy idő után megunnánk rágcsálni és ropogtatni, a vízre viszont egész nap szüksége van a szervezetünknek. A hozzáadott magnéziumtól a víz lágy és selymes ízű lesz, PH értéke csaknem semleges, így magas minőségű ásványi anyagokkal dúsított vizet kortyolgathatunk akár magában, akár teának, kávénak, limonádénak elkészítve. Így, gyakorlatilag minimális odafigyeléssel pótolhatjuk naponta a magnéziumot a szervezetünkben, persze emellett élvezzük a tavasz zöldség- és gyümölcskínálatát is, és ügyeljünk a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozásra is!

A színes, vidám szűrőkancsókkal pedig öröm lesz elkészíteni egész nyáron a kedvenc limonádénkat is, például az alábbi recept szerint.

Hozzávalók (egy 2 literes kancsóhoz)

  • 2 citrom
  • 1 lime
  • friss mentalevelek
  • 2-3 cm friss gyömbér
  • 2 evőkanál bodzaszörp
  • 2 l magnéziummal dúsított víz

A citromot és a lime-ot alaposan megmossuk, a felét kicsavarjuk, a másik felét felkockázzuk. Friss mentaleveleket tépünk, a gyömbérből pedig tisztítás után egy 2 cm-es darabot lereszelünk. Egy kancsóba tesszük a citrom és a lime levét, a kockákat, a reszelt gyömbért, a mentaleveleket, és felöntjük a BWT szűrőkancsóban megtisztított, magnéziummal dúsított vízzel. Ízlés szerint kevés bodzaszörppel édesítjük. És már kész is a magnéziumpótló, immunerősítő, élénkítő italunk! Egészségünkre!

https://www.facebook.com/inspiraloviz

Forrás, fotó:
Arterego

Mit tegyünk éjszakai köhögés ellen?

Az éjszakai köhögés több okból is kialakulhat, lehet szezonális megfázás, arcüreg- vagy mandulagyulladás, esetleg a fűtési szezonra jellemző száraz levegő vagy akár asztma, allergia miatt. Ha a tünetek tartósan fennállnak, orvosi segítséghez kell fordulni.

Az elliptikus tréner több fantasztikus hatása

Sokak számára a mindennapi futás fájdalmakhoz, sérülésekhez vezethet. Ennek megakadályozása érdekében az aktív helyreállítási edzéseket érdemes beépíteni a futóprogramba, ez ugyanis ad egy kis szünetet, kicsit változtat a rutinon, ez pedig segít fenntartani a motivációt.

A szem védelmét szolgáló vitaminok

A mindennapok során számos tényező veszélyeztetheti szemeink egészségét, így a száraz, meleg levegő, a dohányfüst, a huzat és a képernyő előtti munkavégzés, sőt a stressz is. Az ártalmas külső hatásokkal szemben sokat tehetünk, ha odafigyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Melyek azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek szemünk egészsége szempontjából nélkülözhetetlenek?

Jelek, melyek vitaminhiányra utalnak

A vitaminhiánynak számtalan jele lehet: hajunk, körmünk, bőrünk mind árulkodhatnak hiánybetegségről. Szerencsére azonban van megoldás. Összeszedtük a leggyakoribb hiányállapotokat, valamint, hogy mit érdemes fogyasztani ilyen esetben.

Tünetek, amik a túl magas vasszintre hívja fel a figyelmet

A szervezetben a ferritin tárolja a vasat, így az alacsony szintje vashiányra, a magas pedig a vasraktárak fokozott telítettségére utalhat.