Menü

Minden hatodik ember szenved el stroke-t

  • Dátum: 2015.06.15., 08:42

tüneteket, így nehezen felismerhető. Kialakulhat gyors, lassú, de akár normális szívműködés mellett, tehát szinte bárki veszélyeztetett lehet. Pitvarfibrilláció esetében a szívműködést szabályzó elektromos jelek kialszanak, ami a pitvar fibrillációjához, remegéséhez vezethet. Ennek következtében a pitvar nem képes ellátni pumpafunkcióját, és az artériákból a szívkamrába továbbítani a vért.

A pitvarfibrilláló betegek általában légszomjról, erős szívdobogásról számolnak be, gyakran a terhelésnek nem tudnak megfelelni, s nagyon gyakran a normális frekvencia többszörösére is felszaladhat a pulzusuk. Magunk is meg tudjuk állapítani, hogy pitvarfibrillálunk-e. Észlelésére alkalmas lehet például, ha a nyaki ütőerünkön vagy a csuklónkon kitapintjuk a saját pulzusunkat. Egy másik lehetőség pedig, ha elektronikus vérnyomásmérőt használunk, amely méréskor pityegve jelzi a szívverést. Amennyiben a szívritmust rendszertelennek találjuk, forduljunk háziorvosunkhoz, aki EKG-val nagyon egyszerűen diagnosztizálhatja a betegséget – hívja fel a figyelmet az MKT elnöke.

Nem szabad elfelejteni, hogy azoknak, akik agyi érkatasztrófán estek át, jóval nagyobb az esélyük, hogy újabb stroke betegséget szenvedjenek el. Ez különösen érvényes azokra a betegekre, akiknél továbbra is fennállnak az agyi érkatasztrófát kiváltó kockázati tényezők. Ezért nagy jelentőségű a másodlagos megelőzés (szekunder prevenció), különös tekintettel a pitvarfibrilláció optimális alvadásgátló kezelésére. Mivel a kockázati tényezők olyan betegségek, amik az idő múltával „nem gyógyulnak meg”, így ezeknek a kezelése hosszútávon, gyakorlatilag életfogytiglan szükséges.

A „Szívvel a stroke ellen - 2015  a Stroke Megelőzésének Éve ” elnevezésű kampány mindenki számára hozzáférhető információkkal kívánja támogatni a beteg és az egészséges populációt egyaránt. A program egy összefogás eredménye, melyet a Magyar Stroke Társaság, a Magyar Kardiológusok Társasága és az Országos Mentőszolgálat hívott életre, amely minden lehetséges módon szeretne tájékoztatni a stroke és pitvarfibrilláció tüneteiről, hogy azokat felismerve hatékonyabban lehessen megelőzni a szélütés kialakulását. A kampány nemcsak a televízióban, hanem a rádióban, az írott és az online médiában is kellő hangsúlyt kap. Ugyanakkor az orvosi rendelőkben betegtájékoztató kiadványokból tájékozódhat a lakosság.

A program széleskörű összefogás eredménye. A Magyar Stroke Társaság, a Magyar Kardiológusok Társasága, az Országos Mentőszolgálat, valamint kormányzati szervek is aktívan részt vesznek az aktivitásokban.  A kampánykörút során ellátogatnak a polgármesteri hivatalokba, színházakba, ahol interaktív felvilágosító előadások mellett szűréseket is végeznek. Idén bekapcsolódik a kampányba Magyarország Átfogó Egészségügyi Szűrőprogramja is, amelynek segítségével országosan mintegy 200 helyszínen ismerkedhetnek meg a kampány elemeivel.

Forrás:
Diamond Agency

Fotó:
pixabay.com

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

Fényvédők, smink, napsütés

A tudatos bőrápolás alapja, hogy már kora tavasszal, az első napsugarak megjelenésekor elkezdjük a fényvédő krémek használatát, azonban mit tegyünk, ha a fényvédelem mellett a sminkről sem szeretnénk lemondani nyáron?

Létezik krónikus napfényhiány

A D-vitamin a bőrön keresztül termelődik, a természetes napsütés hatására. Zsírban oldódik. Márciustól szeptemberig elegendő a napfény ahhoz, hogy elegendő vitaminhoz jussunk, ám a télen a vitaminkészleteink megcsappannak. Mit okoz a napfény hiánya és mit tehetünk ellene egészségünk megőrzéséért?

Mi mindenre jó a CT-vizsgálat, és mikor lehet rá szükséged?

Bizonyos betegségek esetén a röntgen- vagy az ultrahangvizsgálat nem elegendő a diagnózis felállításához. Ilyenkor szükség lehel a komputertomográfia (CT) képalkotó eljárásra, amely háromdimenziós felvételeket készít a test egy adott szegmenséről, így részletesebb képet biztosít a szövetekről, az erekről és a csontokról. Milyen esetekben rendelnek el az orvosok CT-vizsgálatot?