Menü

Peller Mariann oxigénterápiával szépül

  • Dátum: 2015.06.15., 08:39

Peller Mariann számára kismamaként is fontos, hogy a legjobb formáját mutassa. A gyönyörű anyukánál már első terhessége alatt is jelentkeztek különféle bőrproblémák, második kisfiát várva pedig most újra a pattanásos bőrrel kell szembenéznie. Bőrgyógyásza javaslatára egy természetes módszert hívott segítségül: az oxigénterápia kevés időt vesz igénybe, nem fáj, nincs mellékhatás, az eredmény pedig olyan szembetűnő, hogy a műsorvezető kisfia, Kornél is azonnal észreveszi a változást.

Peller Mariann számára másodjára is öröm a babavárás, ám a gyönyörű kismama elismeri: nőként nehezen éli meg, hogy a kilenc hónapot megsínyli a bőre. „A várandósság miatt teljesen felborult a hormonháztartásom, már az első terhesség alatt is tele volt pattanással az arcom, a vállam és a hátam, ráadásul futószemölcsök is jelentkeztek a bőrömön, amelyeket le kellett égetni. Először sokkot kaptam a változástól, a problémák azonban idővel enyhülnek, a baba miatt pedig mindenképp megérte végigcsinálni a tortúrát” – árulta el Mariann. Azt is hozzátette, hogy két éve, amikor Kornélt várta, rendszeresen járt masszázsra és kozmetikushoz, mostanában azonban már legfeljebb egy 8 perces oxigén terápiára van ideje. „Ettől olyan puha és finom lesz a bőröm, mint a kisfiamnak, ráadásul a férjem is megdicsér, hogy milyen szép vagyok, nagyon tetszem neki kismamaként” – mesélte, miközben bőrgyógyásza, dr. Kriston Renáta a vadonatúj eljárással kezelte a bőrét.

„Az oxigénterápia egy természetes gyógymód, amely mentes mindennemű fájdalomtól, kockázattól és mellékhatástól, így terhes nőknél és kismamáknál is biztonságosan elvégezhető. Jól alkalmazható a bőr feszesítésére, a sebgyógyulás fokozására és a bőrszárazság mérséklésére, ráadásul a bőrfiatalító terápiákkal is jól kombinálható. Nem fényérzékenyítő, így akár nyáron is elvégezhető” – árulta el a szakorvos.

Peller Mariann két éves kisfia egyébként már nagyon várja testvére érkezését. „Kornél nagyon jó fej, sokszor simogatja meg a pocakomat vagy ad puszit a hasamra, azt viszont nehezen viseli, hogy nem tudunk már birkózni. Ha megkérdezem tőle, tudod-e ki van a pocakban, lelkesen válaszolja, hogy a tesó. Már autót is cserélt a játszótéren egy kisfiúval, ami korábban elképzelhetetlen lett volna, remélem a testvérével is így bánik majd” – árulta el Mariann, aki őszre várja második kisbabáját.

„Mindig is úgy terveztem, hogy a két gyermek között két és fél év korkülönbség lesz, szerencsésnek érzem magam, hogy valóban így alakult. A testvéremmel, Annával közel 3 év van közöttünk, ezért is gondolom úgy, hogy így tökéletes a testvéri viszony” – tette hozzá a műsorvezető, aki rendszeresen mozog, egészségesen táplálkozik és terhesen is mindent megtesz szépségéért, a gyönyörű kismama a bőrápolás mellett a csinos öltözködésre is odafigyel.

Forrás, fotó:
redlemon

Koszos hatású farmer és cipő egy vagyonért?

A minap olvastam, hogy Jennifer Lopez egy piszkos, de elképesztően drága farmerban járta New York utcáit. A művésznőről tudjuk, hogy szereti kipróbálni és megmutatni az újabbnál újabb stílusirányzatokat, ám ezúttal lehet, hogy kicsit túllőtt a célon? Egy koszos farmerban járta New York utcáit, amelynek ára megdöbbentő.

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Miért fontos a csapatépítés?

A helyi rádióban valamelyik nap a csapat építő tréningek fontossága, haszna volt a téma, így már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erről a témáról érdemes írni. Mi a csapatépítés lényege, hogy zajlik, miért van rá szükség és kiknek ajánlott, ezekről szól mai cikkünk.

Vásárlásmánia

Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.