Menü

A Dióliget varázslata

A Fejér megyei Lovasberényben, a Velencei-tó közvetlen közelében található a Dióliget, ahol a kőházikókban csodálatos kikapcsolódás vár azokra, akik a vidéki élet, a természet és a nyugalom hangulatában szeretnének üdülni. Interjút készítettünk a tulajdonos Valival, aki férjével együtt a fővárosi életet cserélte le a 180 diófából álló területre. Megérte a rengeteg idő- és energiaráfordítás, amit a hely igényelt: ma varázslatos hangulatú terület biztosítja számukra a megélhetést és a feltöltődést, és közben megszülettek ikergyermekeik is. 

Hajráegészség.hu: Mi motivált titeket, hogy a világotokat kifordítva a négy sarkából, teljesen megváltoztassátok az életeteket? Volt valami "előjele" annak, hogy hosszú távon Ti nem lesztek az a bizonyos tipikus nagyvárosi házaspár? 

Vali: Mindketten vidéki gyökerűek vagyunk, a nyarakat pedig a falusi nagyszülőknél töltöttük, amik szép élményeket hagytak bennünk. Ezek az élmények mindig is bennünk éltek, de igazából miután egymásra találtunk akkor erősödtek fel, és a jövőről való elképzeléseink szerencsére egy irányba mutattak. A fő motiváló erő a családalapítás volt – biztosak voltunk benne, hogy a gyerekeinket vidéki környezetben akarjuk felnevelni.

Mennyire változott meg az életetek és az egészséges életmódhoz való hozzáállásotok?

Vali: A férjem és én is nagyon sportos életmódot folytattunk már a megismerkedésünk előtt is. Laci siklóernyőzött, hegyet mászott, túrázott, úszott, vízilabdázott, evezett,teniszezett. Sokszor volt, hogy egy nap kétszer is sportolt valamit. Én napi szinten futottam, spinningeltem, jógáztam, túráztam. A gyerekek születése előtt minden szabadidős elfoglaltságunk a sporttal és a mozgással volt kapcsolatos. Én sokszor már túlzásba vittem az „egészséges” étkezést, kevés húst ettem, szinte csak csirkemellet, alig ettem kenyeret, próbáltam mindenből bio-t vásárolni és csak olivaolajat tartottam otthon. Az ikrek születésével és a birtok teendőinek megszaporodásával a sport háttérbe szorult, a mozgási forma teljesen átalakult – én gyerekeket emelgetek, utánuk szaladgálok, dióért hajolgatok, takarítom a vendégházakat vagy éppen fűnyírót tologatok. A férjem kaszál, rotációzik, fát vág, trágyát hord, rendezi az állatokat stb. Ha jut rá energiája akkor max. egyszer jut el spotolni. Mióta állatokat tartunk, több húst fogyasztunk, pl. bárányt, kecskét és nyulat is. A legnagyobb jelentőséggel az étel minősége bír és, hogy tudjuk, honnan van, a tejtermékeket a faluból hozzuk egy kedves családtól, a kenyeret mi sütjük magunknak. És ami a napi étkezésünk részévé vált, hogy minden nap megeszünk pár szem diót :)

Miért pont a Dióliget?

Vali: Most már világos, hogy a Dióliget csak ránk várt, pedig a  korábbi tulajdonosok már régóta hirdették és mi is 1 évig keresgéltünk szerte az országban, de mégis egymásra találtunk. Azt tudtuk, hogy egy turisztikai vonzerejű helyet keresünk, ami valami miatt különleges. Először a birtokon lévő két kis mézeskalács ház és a panoráma varázsolt el minket,  majd  nagyon gyorsan beleszerettünk az akkor még „csak” 180 diófába és ennek a növénynek minden csodájába. A Dióliget nevet már tőlünk kapta a birtok.

Láttok valami jellegzetességet a hozzátok érkező vendégekben, hogy kik azok, akik a legjobban kedvelik a Dióligetet?

Vali: Szerencsére az esetek 99%-ban azok találnak meg minket, akik pontosan arra a harmóniára, békére, természetközelségre vágynak, amit mi tudunk nyújtani számukra. Nyitottak az általunk ajánlott programokra és diós ismeretekre, különlegességekre.

Mondhatjuk-e, hogy a Dióliget illeszkedik az egészségturizmus fogalmába, és ha igen, akkor miért? Milyen lehetőségeket kínáltok ezzel kapcsolatosan a hozzátok érkezőknek? 

Vali: A szállásaink önellátásra vannak kialakítva, de igyekszünk a dió sokoldalúságát és nagyon sokrétű egészségmegőrző szerepét bemutatni egy pici gasztroélménnyel fűszerezve. A programajánlataink között pedig rengeteg gyalog és kerékpártúra szerepel, amik többségét mi magunk is végigjártunk.

Honnan szereztétek a dióval kapcsolatos ismereteiteket?

Vali: Lovasberényben és környékén több nagy diósgazda is tevékenykedik, akiknek komoly ültetvényük és diófeldolgozó üzemük van. Ők rendkívül nagy szakértelemmel és elhivatottsággal rendelkeznek, ami szerencsére segítőkészséggel és barátságossággal is párosul, ami nagyban hozzájárult, hogy ennyire megszerettük ezt a növényt, emellett pedig rengeteget olvastunk utána.

Kb. mennyi idő volt, mire létrehoztátok a birtokot, és megszereztétek a dióhoz, valamint a vendéglátáshoz, szállásadáshoz, termesztéshez, stb. kapcsolódó tudást?

Vali: 2012-ben vásároltuk meg a területet, és azóta folyamatosan történik rajta valami és ez így is lesz még egy jó ideig, mert rengeteg tervünk van. Az utunk elején tartunk még, mind a birtok kialakításában, mind pedig az ismeretek megszerzésében.

Mit adott és ad Nektek a Dióliget lélekben és szellemben? 

Vali: Mindent megad ahhoz, hogy ne hiányoljuk a város kényelmét, a TV-t, a biopiacot, a jógaórákat, az éjszakába nyúló bulikat és a shoppingolásokat. 

Milyen árfekvésű hely a Dióliget, és hogyan lehet ajánlatot kérni?

Vali: Igyekszünk minden tekintetben egyedi és nívós szolgáltatást nyújtani a vendégeinknek. 15.000 és 30.000 Ft között adjuk ki a házainkat/nap. A nemrég elindult www.dioliget.hu weboldalunkon minden információ megtalálható illetve a www.facebook.hu/dioliget oldalon igyekszünk beszámolni a körülöttünk zajló eseményekről.  

Koszos hatású farmer és cipő egy vagyonért?

A minap olvastam, hogy Jennifer Lopez egy piszkos, de elképesztően drága farmerban járta New York utcáit. A művésznőről tudjuk, hogy szereti kipróbálni és megmutatni az újabbnál újabb stílusirányzatokat, ám ezúttal lehet, hogy kicsit túllőtt a célon? Egy koszos farmerban járta New York utcáit, amelynek ára megdöbbentő.

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

Ártalmatlannak tűnő, ám veszélyes dolgok a kiságyban

Lehet, hogy veszélytelennek, ártalmatlannak tűnő játékok és kiegészítők, ám valójában veszélyes dolgok, amiket feltétlen tartsunk távol a kiságytól, mikor a babánkat letesszük aludni.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.