Menü

9 megye 13 intézménye kapott új gyermekgyógyítási eszközöket

  • Dátum: 2015.07.21., 15:18

10 kórház és 3 mentőállomás részesült a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi program országos pályázatának összesen 20 millió forint értékű támogatásában. Ezzel 315-re nőtt azon támogatott intézmények száma, amelyek az elmúlt 12 évben összesen 550 millió forint értékben kaptak új eszközöket a  gyermekek hatékony gyógyításának elősegítéséhez.

9 megye 13 gyermek-egészségügyi intézménye kapott intézményenként maximum 4 millió, mindösszesen pedig 20 millió forint értékben műszereket a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi pályázat 12. fordulója alkalmából. A felhívásra 69 kórház illetve mentőállomás nyújtotta be pályázatát, az ország 40 településéről.

„A K&H Csoport 11 éve elkötelezetten támogatja a gyermekegészségügyet, hogy korszerű eszközök révén járuljunk hozzá a jelen és a jövő társadalmának teljesebb élethez” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „2004 óta összesen 302 kórház és mentőállomás gazdagodott összesen 531 millió forint értékű műszerrel, így az ott dolgozó orvosok, ápolók korszerű eszközök segítségével hozhatnak okos, a gyermekek mielőbbi felgyógyulását segítő döntéseket. Ma újabb 13 nyertessel és 20 millió forinttal nőttek ezek a számok, és ezzel együtt újabb 18 000 beteg gyerek gyorsabb, hatékonyabb kezeléséhez, mielőbbi felépüléséhez járulhatunk hozzá.”

A K&H gyógyvarázs szakértő zsűrije idén 10 kórházat és 3 mentőállomást választott nyertesnek - a legnagyobb értékű támogatást az Egyesített Szent István és Szent László Kórház kapta, ami egy EEG készüléket vehet magának, míg a legkisebbet a bonyhádi mentőállomás, ami 269 000 forint összegben gazdagodik a gyermekek mentését segítő eszközökkel. A nyertesek közül 2 budapesti, 11 pedig vidéki intézmény, és közülük 7 hátrányos helyzetű kistérségben működik.

„A 13 nyertes intézmény révén összesen 9 megye gyermek-egészségügyi ellátását tudjuk ismét javítani. Ez azért fontos számunkra, mert a program egyik alapelve, hogy az ország minden területén támogassa a gyermekeket ellátó egészségügyi intézményeket. Emellett szeretném kiemelni, hogy a K&H 2014 óta minden közösségi támogatási területen, így a gyermekegészségügy keretén belül is megkülönböztetett figyelemben részesíti Magyarország hátrányos helyzetű térségeit, az ott élő embereket. Ezekben a régiókban működő egészségügyi intézmények olyan környezetben végzik munkájukat, ahol a mindennapi élet problémái – a munkanélküliség, a rossz szociális és egészségügyi körülmények – fokozottabban jelentkeznek. Éppen ezért kezeljük kiemelten ezen kórházak, rendelők, mentőállomások munkájának támogatását. A 13 nyertes közül 7 tevékenykedik hátrányos helyzetű térségben” – fejtette ki Horváth Magyary Nóra.

„2015-ben a gyermekgasztroenterológiai és a gyermekneurológiai ellátást választotta a szakmai zsűri a K&H gyógyvarázs két fókuszterületének. Ezekről a területekről érkező pályázatokat megkülönböztetett, de nem kizárólagos figyelemben részesítettük az elbírálás során” – mondta el Dr. Mészner Zsófia, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet munkatársa, a K&H gyógyvarázs zsűritagja. „Összességében két gyermekneurológiai és öt gasztroenterológiai ellátást végző intézmény kapott több mint 10 000 000 forint összegben műszereket. Emellett természetesen az egyéb területeken működő intézmények is részesültek támogatásban, az ő esetükben a pályázó intézmény gazdasági helyzetét, előzőekben elnyert pályázatai támogatásait, műszerellátottságát, betegszámát, és a megpályázott műszer várható kihasználtságát mértük fel.”

A K&H gyógyvarázs program az elmúlt években egy komplex támogatási rendszerré nőtte ki magát, amihez a K&H Csoport dolgozói, ügyfelei, partnerei is csatlakoztak, így a pályázati év során összesen 7 alkalommal kerülnek kiosztásra különböző támogatások. Ezek mértékét jól szemlélteti, hogy a tavalyi pályázati év során az országos pályázat 16 nyertesén kívül további 16 intézmény kapott műszereket a különböző programelemeken, összesen 18 millió forint értékben. Ezt a gyakorlatot a K&H Csoport idén is tovább szeretné folytatni, így az országos pályázat 13 nyertesén kívül jó néhány pályázónak van még esélye elnyerni az igényelt eszközöket. Összességében a pályázó intézmények körülbelül 30%-a részesül támogatásban a pályázati év során. 

Forrás, fotó:
Well PR

Régi húsvéti szokások

A húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe. Ma már inkább a tavaszvárás, és a tavasz eljövetelének jele, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, és sokaknál vallástalan jelentéssel bír. Azonban az ünnephez rengeteg régi (ma már vicces) hagyomány kapcsolódik, amelyek közül olvashatunk néhányat ebben a cikkben.

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba?

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba? Plüss nyuszi/csirke/kacsa vagy csoki nyuszi/csirke/kacsa a tökéletes választás! – olvasom az egyik állatvédő egyesület facebook oldalán és megmondom őszintén teljes mértékben egyetértek a felhívásukkal!

Munkahelyi motiváció?

Minden vezető sikeres cégre és lelkes munkatársakra vágyik, akik szakmailag kiválóak és minden nap a legjobb formájukat hozzák. A valóság azonban nem ilyen egyszerű. Még a legjobbnak tűnő munkatárs esetében sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ugyanolyan teljesítményt nyújt napról-napra, és mindig maximálisan eltökélt. Jó hír, hogy vezetőként nagyban befolyásolhatjuk, hogy egy dolgozó mennyire tudja és akarja kihasználni tehetségét! Lássuk, hogyan!

8 különleges és elragadó húsvéti tradíció a világ különböző tájairól

Itthon a locsolkodás, rokonlátogatás, családi körben elfogyasztott finom ételek és természetesen a tojásfestés. Ezek mindenki számára jól ismert húsvéti tradíciók, azonban más nemzeteknél eltérő szokások uralkodnak, ismerjük meg ezeket is!

Jön a gofri világnapja!

Édes emlékezésre hívjuk a kedves olvasókat! Már meg sem lepődünk az abszurdabbnál abszurdabb világnapokról olvasva, de most tegyünk egy kivételt és beszéljünk arról, hogy március 25-én van a gofri világnapja!