Menü

Ezt próbáld ki! - görkorcsolya

Szinte alig akad olyan ember, aki ne görkorcsolyázott volna gyerekkorában, a felnőtteken mégis kicsit furcsának tűnik az eszköz. De csak elsőre.

A görkori kiváló, közkedvelt szórakozás a fiataloknak, de ez nem jelenti azt, hogy az, aki kilépett a kamaszkorból már nem is húzhat a lábára ilyen sportszert. Miért lenne ez más, mint mondjuk a bicikli?

Maximum abban más, hogy még nem annyira elterjedt a felnőttek közében, azonban mindenképpen növekvő népszerűségű időtöltésről beszélünk. A görkorcsolyázás, amely remekül formában tart, ugyanis rendkívül sokféle módon űzhető. A sima szabadidős stílus mellett ott van a városi betonon, vagy épített pályákon zajló, lépcsőkön, korlátokon, félcsövekben ugrálós görkori, a gyorsasági forma, valamint ezek mellett még számos más változat, például a görhoki, a görtánc, vagy az óriási sebességű downhill.

Természetesen mindegyik stílushoz hozzá illő, speciális görkorcsolya szükséges és nem szabad megfeledkezni a megfelelő védőfelszerelésekről sem. A sisak, térd és könyökvédő mellett érdemes kesztyűt is beszerezni. A görkorcsolya ugyanis sérülésveszélyes mozgásforma, horzsolások, végtagtörések, zúzódások, agyrázkódás is könnyedén összeszedhető.

Az alapvető technikák elsajátítását követően azonban lecsökken a kockázat, főképp, ha odafigyelünk. A görkorcsolya közlekedési eszköznek is használható, de csak azok számára, akik már túlléptek a kezdő időszakon.

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Fényvédők, smink, napsütés

A tudatos bőrápolás alapja, hogy már kora tavasszal, az első napsugarak megjelenésekor elkezdjük a fényvédő krémek használatát, azonban mit tegyünk, ha a fényvédelem mellett a sminkről sem szeretnénk lemondani nyáron?

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Hogyan legyünk sikeresek egy rapid randin?

Jelentkeztem egy rapid randira, de mi a jó isten ez az egész? Hogy kell egy ilyen helyen beszélgetni, viselkedni? Sikeres szeretnél lenni az este alatt, de nem tudod, hogy hogyan kezdj hozzá majd a beszélgetésekhez. Értelemszerűen mindenki pozitív visszajelzéseket szeretne kapni. Az alábbi cikkben arra kaphatunk választ, hogy milyen formában és milyen kérdésekkel érdemes egy ilyen estére felkészülni.