Menü

Sok ember szenved társfüggőségben - és még csak nem is tud róla

A társfüggőség hasonlít a szenvedélybetegséghez. Ugyanúgy megkeseríti az egyén életét, és ugyanúgy túl sokat áldoz fel a függő a függősége tárgyáért. Az úgynevezett kodependens személy a legtöbb esetben nem ismeri fel társfüggőségét, csupán úgy alakítja az életét, hogy mindig legyen mellette valaki - bármi áron.

A társfüggő személy gyakorlatilag képtelen a szakításra, vagy csak abban az esetben hajlamos megtenni ezt a lépést, ha közben már másik párja van, tehát ott áll a kapuban egy másik személy, aki generálja a szakítást, így egyetlen percet sem kell egyedül töltenie. A személyiségét, az életét csakis egy másik ember tükrében képes értelmezni, úgy véli, életének csak úgy van értelme, ha van párja. Az az érzése, hogy másképp nem bírna élni, és ezt az érvét mindenféle indokokkal alátámasztja önmaga és környezete számára. Nem számít neki, hogy a társa megcsalja, hogy alkoholista, hogy elnyomás alatt tartják: mindenféle külső és belső okokra hivatkozva marad, és nem lép tovább.
- Dehát szeretem, akármilyen ember is, képtelen vagyok nélküle élni!
- Nem tehetem meg a gyerekekkel, hogy anya/apa nélkül nőjenek fel, miattuk együtt maradunk, akármi történjék is!
- Igen, igaz, hogy dohányzik, és gyakorta eljátssza a családi kasszában lévő összeget, de egyébként jó ember...
- Igen, megcsalt, ez igaz. De megbánta, én pedig megbocsátottam neki a rendszeres félrelépéseit, hisz kevés ember képes a monogámiára!
- Nem válhatok el, nem lenne hová mennem! Ebben a házban benne van a kezem munkája, minden függönyt én varrtam / én húztam fel a falakat!
... ilyen, és ehhez hasonló indokokkal támasztja alá a társfüggő a maradását. Ha boldog a kapcsolatában, ha nem, ő kitart, de valójában cseppet sem a külső okok miatt, hanem önmaga miatt: képtelen lenne egyedül élni.

A kodependensek párkapcsolata azonban ritkán boldog. Vagy eleve olyan társat választanak maguk mellé, akik érzik: bármit megtehetnek a társukkal, kihasználhatják azt a végsőkig; vagy ők rontják el a kapcsolatot a túlzó, fojtogató ragaszkodásukkal. Bár a kapcsolatfüggők gondoskodóak, ezzel kapcsolatban is szélsőségesek lehetnek: túlgondozzák, ajnározzák párjukat, családjukat, önmagukat teljesen feláldozva és a háttérbe szorítva. Nyilvánvalóan nem tudatosan teszik, de személyiségük teljesen elveszik a kapcsolatban, a házasságban, a családban, énhatáraik megszűnnek. 

A társfüggőség kialakulásának rengeteg oka lehet. Az egyik az, hogy az emberek társas kapcsolatban ritkábban érzik magukat depressziósnak, könnyebben viselik a stresszt és az élet nyújtotta nehézségeket. Ezt talán meg is tapasztalták egy-egy boldogabb időszakban, és tudat alatt ezt vetítik rá arra, hogy úgy érzik, társ nélkül nem tudnának élni. Gyermekkorban is gyökerezik ennek a fajta függőségnek a kialakulása, a kutatások szerint gyakrabban alakul ki olyan embereknél, akiknek az édesanyja szintén túlzottan önfeláldozó volt, valamint azoknál, akiket túlzott szigorúsággal neveltek.

A társfüggőség kezelése mindenképpen szakember feladata. A felismerése sem olyan egyszerű egyénileg, de megszabadulni tőle még komplexebb feladat. Ez azonban ne riasszon el senkit: mindenképp érdemes belekezdeni a személyiségfejlesztő munkába, mert a boldog élet lehet a tét. 

Nyári kalandok

Rengeteg regény, film és sorozat épül arra az elterjedt gondolatra, hogy nyáron az embernek esélye van másfajta életet élni, új dolgokat kipróbálni, kalandokba belevetni magát. De van-e a nyári kalandok mögött valami tartalom?

Van-e értelme szünetet tartani?

Azzal, hogy a világ és a róla alkotott képünk is egyre modernebb, sok új és nem annyira új gondolkodásmód terjed el napról napra. De hogy milyen módon éljük meg a kapcsolatainkat, azt mindig egyfajta különös misztérium övezi. Sokféle szintje és fokozata van, és még annál is több módja. A szüneteltetés az egyik olyan apró szelete ennek, amelyről meglehetősen eltérően tudunk gondolkodni. Mégis könnyebb volna, ha jobban értenénk, mit is jelent.

Mi vagy ki alakíthat ki jó csoportot?

Ha jól szétnézünk a világban, minden intézmény kisebb csoportokra osztja az emberek sokaságát. Csakhogy ezek nem önkéntes alapon alakulnak ki, és nem is feltétlenül szerencsés összetételűek. Mégis előfordul, hogy egy jó csoportdinamikával rendelkező, közösségnek tekinthető csoportosulás alakul ki. Ám ennek vannak bizonyos feltételei.

Miért ítélünk a külső alapján?

Habár ez egy olyan kérdés, amellyel az életünk minden pillanatában találkozunk, mégsem tudjuk rendesen megválaszolni. Pedig fontosabb az okokkal tisztában lenni, mint gondolnánk. Ugyanis a különböző élethelyzetekben könnyebben tudnánk eligazodni saját érzelmeinken.

A lustaság kialakulásának okai

Génterápiával kezelt lusta majmokat munkamániássá változtatták. A felfedezés, amelyik rávilágít arra, hogy hogyan dolgozik az agy.