Menü

Kirándulj együtt tízezer darumadárral

Mit lehet késő ősszel csinálni a természetben? Kiváló program például a madárfigyelés. Az alföldi halastavak, vizes élőhelyek környékén megfigyelhetjük az égen a réti sasokat, sirályokat, nyári ludakat, vagy éppen a tömegesen szálló darvakat. Az őszi vonulás idején a darvak két fő gyülekező helye Franciaországban és nálunk van ebben az időszakban.

Országunk különleges helyzetben van, hiszen a magyar Alföld több területén is honolnak jelenleg a darvak: októberben, november elején tömegesen érkeznek, és ilyenkor nagy kiterjedésű, sekély vizű területeken keresnek maguknak menedéket. Elhullott gabonaszemekkel, gyomnövények magjaival táplálkoznak, így a gazdáknak sem kell aggódniuk a termés vagy a halállomány miatt. A naplemente környékén pedig elkezdődik a behúzás, amikor a darvak csapatostól elindulnak az alvóhelyükre Hortobágyon vagy a szegedi Fehér-tón.

Az égen szinte összetéveszthetetlen rendezettséggel repülnek V-alakban, kecsesen kinyújtott nyakkal és lábakkal. Érdemes keresgélni a programajánlókban, hogy hol figyelhetjük meg őket napi mozgásuk közben, hiszen ha jól helyezkedünk, akkor egyszerre akár több tízezer darut is láthatunk átrepülni az égen a lemenő nap fényében.

Kiváló kirándulás felnőtteknek-gyerekeknek egyaránt. Csak arra kell figyelni, hogy nehogy elijesszük a madarakat (érdemes csendben, kicsit rejtettebb helyen tartózkodni), és akkor láthatjuk őket, ahogy a fejünk felett repülnek csapatszámra. Jól fel kell öltözni az estközeli programhoz, mert az idő már hűvösödik, de megéri, mert cserébe akár órákon át figyelhetjük ezeket a lenyűgöző madarakat az égbolton, sőt tanúi lehetünk a csodás alföldi naplementéknek is. Érdemes keresgélni a programlehetőségek között, például a Kiskunsági Nemzeti Park honlapján.

Alternatív hozzávalók a konyhában

Még a csapból is a diéták folynak, azonban, ha egy egyszerű sütit szeretnénk elkészíteni, gyakran bajban vagyunk, hogy mit használjunk, a szokásos összetevők helyett.

Tippek a tavaszi hétvégére, hogy ne csak otthon ülj

A hosszú, keservesen múló tél után végre itt a tavasz, és az átlagos hétvégéken túl ,részünk lesz még pár hosszú hétvégében is. Az így felszabaduló időnket megéri hasznosan tölteni. Félretenni egy kicsit a munkát, a tanulást, és kikapcsolódni, vagy belekezdeni valami újba. Tervezzünk!

Hennafestés otthon

A hennáról szóló korábbi cikk folytatása. Bepillantást nyerhetünk az otthoni hennafestés folyamatába, és tippeket kaphatunk a tartós minta megalkotásához. Megtudhatjuk, miben más egy afrikai és egy indiai minta…

Kezdődik a henna szezon! Neked volt már?

A hennát itthon, leginkább a tavaszi és nyári fesztiválok testfestékeinek alapanyagaként ismerik. Ennél, azonban sokkal több van ebben a csodás növényben...hogy mik ezek? Mégis, milyen fajtái vannak? Mire van szükségem, ha otthon kevernék henna pasztát? Nézzük!

A helyes cipő kiválasztása, avagy mi alapján válasszunk?

Ha cipőt vásárolunk általában nem a praktikusságot, lábunk védelmét tartjuk szem előtt, hanem a színeket, stílust és a legújabb modelleket. Pedig számos bajunk is származhat belőle. Gondolok itt a láb-, gerinc-, derékfájásra, de, akár fejfájást is okozhat. Mégis, akkor mi alapján válasszunk cipőt?