Menü

Szakmai továbbképzés a fogyatékossággal élő fiatalokért

Állami támogatással, pályázati forrásból valósulhatott meg az a gyakorlatorientált továbbképzés, ahol fogyatékossággal élő fiatalokkal foglalkozó pedagógusok továbbképzése valósult meg a dombóvári PRESIDIUM Közhasznú Egyesületnél. Nagyon fontos a fiatal szakemberek képzése, ismeretanyagának bővítése egy olyan területen, ahol a munkatársak rögtön a "mélyvízbe ugranak". A speciális célcsoport azonnali válaszokat, helyzetfelismerést és gyors reakciót és válaszidőt igényel a fiatal szakmai munkatársaktól is. Amellett, hogy azonnal helyt kell állni, ott van még a szakmai berkekben ismert korai kiégés veszélye is, amennyiben valaki nem látja meg kezdetektől fogva ennek a különleges foglalkozásnak a szépségét, az örökségét, és a benne rejlő motivációt. Ezt kívánták megragadni a pályázat keretében.

A projekt fiatal kollégák kompetenciafejlesztését tartalmazta, melynek során 5 fő olyan ismeretekkel, gyakorlatokkal gazdagodhatott, amely a tehetséggondozó munkájuk sikeresebb és hatékonyabb mivoltát célozta meg. Ennek keretében 6 alkalmas tréning jellegű képzésen vehettek részt, amely az intra- és interperszonális készségeiket fejlesztette. Ezáltal immár sikeresebben végezhetik a dráma- és művészetterápiai munkájukat a fogyatékossággal élő fiatalokkal.


Helyzetmegoldási gyakorlat fogyatékossággal élő fiatalok,
és velük foglalkozó szakmai munkatársak között a projektgyakorlat keretében

A 2015. május - június között folytatott képzésnek izgalmas, szakmaiságot tükröző tematikája volt, és olyan órákat tartalmazott, mint például a szupervízió, az önismeret és önfejlesztés, szakirodalmi alapú szakmai fejlesztés. Mindemellett persze gyakorlati tevékenységet is végeztek a képzés során, melyet a képzésvezető pszichológus és gyógypedagógus szakemberrel közösen értékeltek. Az alkalmak fő témái: szervezeti helyzetelemzés, kommunikáció, szakmai szerepek, empátia, segítő attitűd, kollegiális viszonyok és szervezeti szerepek, vezetés, csoportvezetés, stb.
A képzéseken 30 év körüli kollégák vettek részt a tréner szárnyai alatt.


Csengő-bongó zeneszó a "...Benned a létra" c. kiállítás megnyitóján,
ahol fogyatékossággal élő művészek fantasztikus alkotásai láthatók

A tréningen túl, a tanultak debütálásaként megszervezek egy helyi eseményt 2015. június 20-án a tréningben részt vevő kollégák szakmai vezetésével. Fantasztikus és értékes esemény kerekedett ebből, hiszen a rendezvény a fogyatékossággal élő művészek alkotásaiból összeállított vándorkiállítás első állomása volt. A művészeti kiállítás nagyon beszédes címe: "...Benned a létra". A tárlat festményeket, varrt képeket, fafaragást, ékszereket, és még sok minden mást is tartalmaz. Ennek megtekintése után drámaelőadás következett a Múzeumok Éjszakája keretében.

A pályázat támogatói:

Munkahelyi motiváció?

Minden vezető sikeres cégre és lelkes munkatársakra vágyik, akik szakmailag kiválóak és minden nap a legjobb formájukat hozzák. A valóság azonban nem ilyen egyszerű. Még a legjobbnak tűnő munkatárs esetében sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ugyanolyan teljesítményt nyújt napról-napra, és mindig maximálisan eltökélt. Jó hír, hogy vezetőként nagyban befolyásolhatjuk, hogy egy dolgozó mennyire tudja és akarja kihasználni tehetségét! Lássuk, hogyan!

Mondj búcsút a megfelelési kényszernek!

A megfelelési kényszer egy olyan érzés, amikor valaki folyamatosan igyekszik megfelelni saját vagy mások elvárásainak. Ez lehet saját belső kényszer, társadalmi nyomás, munkahelyi elvárás. A megfelelési kényszer stresszt és szorongást okozhat. Ha Önök is azok közé tartoznak, akik szeretnének mindenkinek megfelelni, akkor érdemes elolvasniuk cikkünket.

A féltékenység okai és jelei

A féltékenység egyike a normális és alapvető érzelmeinknek, mégsem szeretjük beismerni, sőt, tagadjuk is. Pedig mindenki érzett már féltékenységet, akár a testvérével vagy szüleivel szemben, mégis a párkapcsolatokat képes a legnagyobb mértékben megmérgezni ez az érzelem. Miből fakadhat a féltékenység, melyek a kiváltó okok és hogyan tudunk megbirkózni vele?

Vágyódás az elérhetetlenre

Egyszer mindannyiunk életében előfordul, hogy olyasvalaki, vagy olyasvalami iránt érzünk vonzalmat, aki és ami biztosan felforgatná az életünket. A főnökünk, a legjobb barátunk ismerőse, exe, vagy valamilyen materiális tárgyi dolog is lehet. Mindannyian ebbe a bizonyos „tiltott gyümölcs” kategóriába tartoznak: az ábrándozás csábító lehet, a következmények azonban már kevésbé. De mihez kezdhetünk ezekkel az érzésekkel? Hogyan lehet ezen érzelmeket újból és újból megélni, valamint kezelni?

Flegmatikus személyiség jellemzői

A flegmatikus személyiség konfliktuskerülő, nyugalmas, rohanástól és feszültségektől mentes életmódot folytat, s mindent elkövet azért, hogy ezt meg is őrizze. Soha nem száll szembe senkivel, egyszerűen csak úgy alakítja az életét, ahogy az neki jó legyen.