Menü

Keresztes Ildikó: „Lizával együtt létezem!”

Keresztes Ildikó és Varga Győző köztudottan rajonganak kutyájukért. Az énekesek hallottak már a hazánkban egyre terjedő szívférgességről, ezért Lizát és Bizsut elvitték szűrésre. Szerencsére kiderült, hogy kedvenceik makkegészségesek. Hogy ez a későbbiekben is így maradjon, Ildikót és Győzőt a megelőzésről is tájékoztatta az állatorvos.

Lelkesen és bátran pattant ki az autóból Liza, a törpe pinscher és Bizsu, a golden retriever az állatorvos rendelője előtt. Talán nem is sejtette Keresztes Ildikó és Varga Győző kis kedvence, hogy mi vár rájuk: a kutyusokon ugyanis szívférgesség-szűrést végzett az állatorvos. Liza kissé reszketve nyújtotta aprócska mancsát a vérvételhez, Bizsunak pedig két vénáját is meg kellett szúrni, de végül kiderült, hogy szerencsére mindketten egészségesek. Mindkét gazdi szívügye kutyája szívének egészsége, ezért Dr. Jacsó Olga állatorvos azt is elmondta Ildikónak és Győzőnek, hogyan lehet elkerülni az akár halálos fertőzést.

Liza már öt éves lesz, tavaly fogadtam örökbe. Az előző kedvencem elvesztése után biztos voltam benne, hogy találkozni fogok azzal a kutyussal, akit nekem rendelt a sors, és így is történt. Voltak előítéleteim az ölebekkel szemben, de Liza minden félelmemet megcáfolta, nagyon okos, szófogadó és szociális, vele együtt létezem” – mesélte Keresztes Ildikó, akinek cseppnyi kedvence szinte mindig a nyomában jár, sőt, együtt is alszik gazdájával. „Hallottam már a szívférgességről, és tudom, hogy akár halálos veszélyt is jelenthet Lizára nézve ez a betegség. Olyan vagyok, mint egy jó anyuka, egyből utána érdeklődtem a témának, és elhoztam a szűrésre Lizát” – tette hozzá Ildikó, aki megkönnyebbült az eredmény hallatán, és megfogadta, hogy rendszeresen alkalmazza a szúnyog elleni és a szívférgesség megelőző kezelést is.

Varga Győző már nem először járt Bizsuval szívférgesség szűrésen, igyekszik az évente esedékes oltásokkal együtt ezt a gyors vérvizsgálatot is elvégeztetni a család kedvencén. Szerencsére az immár 9 éves golden retriever továbbra is jó egészségnek örvend. „Mostanában történt Bizsuval egy kis baleset, sántikált egy kicsit, de szerencsére már rendbe jött” – mondta el az Irigy Hónaljmirigy énekese, aki kutyusával együtt sokat sportol mostanában: nagy sétákat tesznek az erdőben, vagy a Margit-szigeten futnak. „Mivel Bizsunak hosszú a szőre és sokat van a szabadban, ezért nagyon fontos, hogy védjük őt az élősködők ellen, megakadályozzuk a szúnyogcsípést és ezzel a szívférgesség kialakulását is” – mesélte Győző.

Forrás: Red Lemon Media

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Miért fontos a csapatépítés?

A helyi rádióban valamelyik nap a csapat építő tréningek fontossága, haszna volt a téma, így már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erről a témáról érdemes írni. Mi a csapatépítés lényege, hogy zajlik, miért van rá szükség és kiknek ajánlott, ezekről szól mai cikkünk.

Vásárlásmánia

Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.

Tavaszi feltöltődés fontossága

Tavasz közeledtével ébredeznünk kellene pont úgy , mint a természetnek, de előfordul, hogy a tavaszi „kikelet” helyett, sokan bágyadtak, aluszékonyak, sőt sokan fejfájásról, szédülésről panaszkodnak.
Mára, már a tudomány is elismeri, „tavaszi fáradtság” létezik.