Menü

Hajfitnesz: hajerősítő gyakorlatok az egészséges tincsekért

Sokaknak okoz gondot, hogy nincs a hajuknak tartása, mert eredendően vékony szálú, esetleg elroncsolódott a hajfestéstől, vagy a nem megfelelő hajápolástól. Hogyan regenerálhatjuk hajunkat és mivel ápoljuk, hogy jól kezelhető legyen?

“Dúsabb hatást, szebb tartást el lehet érni különböző hajápolószerekkel, megfelelő hajápolással és jó frizuraválasztással. Azonban a közhiedelemmel ellentétben erősíteni csak «az új hajat» lehet” – mondta Lafferton Annamária, az elrontott frizurák helyrehozásának szakértője.

A megoldás a helyes táplálkozásban, a folyadékpótlásban, a megfelelő frizuraválasztásban rejlik, melyhez ajánlott szakember segítségét is igénybe venni. Persze a hajápoláson is sok múlik, de nem biztos, hogy úgy, ahogyan ezt eddig hittük.


Lafferton Annamária munka közben

A gyenge, tartás nélküli hajért számos ok lehet felelős, a genetikai adottságok épp úgy, mint a rosszul megválasztott fizikai és kémiai kezelések, a nem megfelelő hajápolás, vagy az életmód.

Ne akarjuk újjáéleszteni!

A hajszál - ellentétben sok reklám üzenetével - nem él. Pláne nem, ha már alaposan tönkretettük. Az erőtlen, roncsolódott, vékony szálú hajnak dús, egészséges hatást csak kölcsönözni lehet, azonban ez tüneti kezelés, átmeneti megoldást jelenti.

A hajújraépítő kezelések a hajszálak felületére hatnak, a belső szerkezetet nem építik újjá. Valójában a hajszálak hidratálása által lesz sokkal szebb és könnyebben kezelhető a frizura.

Ez úgy működik, mintha ráhúznának egy külső réteget a hajszálakra, ezáltal érhető el a látványos változás a haj felszínén,de nem «éled fel», a haj szerkezete ugyanaz marad” – magyarázza a szakember.

Bár a haj 97 százalékát keratin alkotja, ezt az összetevőt kívülről nem lehet bejuttatni a hajszálakba. A hajunk belső keratin szerkezetén nem lehet kívülről változtatni, nem lehet visszaépíteni. De megújulásra lehet késztetni.

Egye, igya egészségessé a haját

A megoldás a megfelelő, fehérjékben, zöldségekben, gyümölcsökben gazdag étrendben és az elegendő folyadékfogyasztásban rejlik. Ezek segítik elő ugyanis a szervezetünk megfelelő keratin termelését. Leginkább ezzel lehet a hajat új erővel megtölteni, ez hosszútávon a leghatékonyabb módszer” – állítja Lafferton Annamária.

Az egészséges táplálkozás mellett a megfelelő hajápolásról sem szabad megfeledkezni, mellyel megóvhatjuk a haj egészségét. Az otthoni hajápoláshoz válasszunk hajtípusunknak megfelelő termékeket, és alkalmazzuk a 3 lépéses hajápolást - sampon, balzsam, pakolás használatával. Alkalmanként bevethetjük a száraz hajápolókat is, de a kifésülő spray-k, olajok, hajápoló tejek használata során is vegyük figyelembe hajunk adottságait.

Sokat tehetünk frizuránkért azzal is, ha hajmosás után hagyjuk megszáradni természetes állapotában tincseinket. Minél kevesebb fizikai behatás éri a hajat, annál jobb állapotú marad. Megfelelő frizura esetén kevesebbet kell azt formázni, így ezzel is óvhatjuk hajszálaink egészségét.”- ajánlja Lafferton Annamária.

Vigyázzunk a hajunk egészségére

Ha egészséges a hajunk, vigyázzunk rá. A legkritikusabb vegyszeres műveleteket - mint a festés vagy a melír- bízzuk minden esetben szakemberre, mert sajnos bizonyos roncsolódás felett már csak az olló a megoldás.

A Lafferton Fodrászatról

Lafferton Annamária Magyarország első elrontott frizurák helyrehozására specializálódott fodrásza. Hatéves korában döntötte el, hogy fodrász lesz, majd 13 évesen már ott állt a hajmosónál. Volt hajmodell, majd 3 éven keresztül tökéletesítette szakmai tudását egy mesterfodrász mellett Budapesten. 2010-ben nyitotta meg az első önálló szalonját Lafferton Fodrászat néven, amely Magyarországon elsőként az elrontott frizurák helyrehozására specializálódott. Mára két szalonja működik Budapesten. Küldetése magabiztossá tenni a nőket tökéletes frizurával. Honlapja: www.lafferton.hu

Az 5 leghatásosabb méregtelenítő étel

A helytelen táplálkozás miatt a testünkben sok salakanyag, a kötőszövetekben pedig sok felesleges víz halmozódhat fel. Ám akadnak ételek, amelyekkel könnyedén elkerülheted ezeket a problémákat!

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.