Menü

Eredményesebb allergiavizsgálat

Itthon – a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetben - is elérhető az az új, több európai országban már működő, az allergia gyógyítását segítő diagnosztikus módszer, amely az allergia okának az eddigieknél lényegesen pontosabb meghatározására képes. Az úgynevezett molekuláris vagy más néven komponens alapú allergéndiagnosztika segítségével az allergiás megbetegedések kezelése sokkal célzottabbá, ezáltal eredményesebbé válhat. A vizsgálat a páciens számára nem megterhelő, csupán egyetlen vérvételt jelent, ugyanakkor a laboratóriumi vizsgálat során a pollenek, vagy az ételallergiát okozó összetevők molekuláris szinten azonosíthatóak. Így például a nyáron, augusztusban virágzó parlagfű és fekete üröm okozta túlérzékenység, amely Magyarországon évente kb. 1 millió allergiás beteget érint, sokkal nagyobb eséllyel választható szét, és gyógyítható célzott immunterápiával.

Ételallergiás páciensek esetében az allergiás tüneteket és panaszokat okozó ételallergén (pl. földimogyoró, egyéb mogyorófélék, tejtermékek, tojás, szója) összetevőinek elemzésével mutatható ki, hogy annak melyik komponensére allergiás a beteg. Így az is prognosztizálható, hogy mennyire súlyos allergiás reakciót válthat ki a kérdéses allergén elfogyasztása. Ezzel elkerülhető az esetenként felesleges, szigorú diétás étrend, mely miatt értékes tápanyagokat von meg az allergiás beteg a szervezetétől. Különösen fontos lehet ez gyermekek esetében.

A Svábhegyi Gyermekgyógyintézet Országos Allergológiai, Immunológiai és Pulmonológiai Centrumban, OEP által finanszírozott keretek között érhetők el az általános allergia vizsgálatok (bőrtesztek, össz és specifikus IgE vizsgálatok), amelyekhez 2016. július 15 -től mind a gyermekek, mind a felnőttek számára lehetőség nyílik az említett molekuláris, komponens alapú allergia vizsgálatra is. Ez utóbbi önköltséges keretek között lehetséges.

Magyarország lakosságának körülbelül 30 %-a szenved valamilyen allergiában, nagyrészük különböző pollenekre (virágporra) allergiás. A gyermekek 5-15 %-ánál jelennek meg érzékenységi reakciók, 4 éves életkor alatt az ételallergiák a leggyakoribbak.

Az 5 leghatásosabb méregtelenítő étel

A helytelen táplálkozás miatt a testünkben sok salakanyag, a kötőszövetekben pedig sok felesleges víz halmozódhat fel. Ám akadnak ételek, amelyekkel könnyedén elkerülheted ezeket a problémákat!

Mi az a CGM hajápolás?

A CGM rövidítése a Curly Girl módszernek, mely egy speciális, göndör hajra való hajápolási módszert jelent. A CGM jelölés azt jelenti, hogy göndörbarát termékről van szó, mely megfelel ezeknek a kritériumoknak.

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.

Fényvédők, smink, napsütés

A tudatos bőrápolás alapja, hogy már kora tavasszal, az első napsugarak megjelenésekor elkezdjük a fényvédő krémek használatát, azonban mit tegyünk, ha a fényvédelem mellett a sminkről sem szeretnénk lemondani nyáron?