Menü

Elhagyatott állatok

A mai napig döbbenetesen sok kutyát, macskát és más kisállatot tesznek ki autókból, vagy hagyják magukra őket valahol az erdőben, esetleg az utcán. Mintha csak tárgyak lennének, amiket könnyedén eldobnak, nem pedig élőlények.

Nehéz kérdés, hogy mit tehetünk ez ellen. Az elsődleges probléma ott van, hogy az emberek nem szerzik meg az alapvető ismereteket még az emberi kapcsolatokról sem, nemhogy az intelligens állattartásról. Fontosabb lenne, ha a rovarok testrészei helyett elsősorban ezt tanulnák meg a gyerekek az iskolában. Sajnos ezen a téren kevés gyakorlati ismerettel és tudással rendelkezünk, ezért is igyekszünk mind több felvilágosító cikkel felhívni a figyelmet a fontos dolgokra.

Kevés eszköz van a kezünkben, hogy megakadályozzuk az állatok kidobását, elhanyagolását, hogy az ennél is rosszabb esetekről ne is beszéljünk. Szerencsére most már vannak szabályozó jogszabályi rendelkezések, és születtek precedens esetek az állatkínzás területén. Lassú haladást tehát érzékelhetünk, de ez az egyéni állatsorsoknak közel sem elegendő.

Legalább rajtunk ne múljon...

Néhány dolgot, apróságot mi is tehetünk az állatokért. Például ha látunk olyan autót, ami állatot rak ki, mindenképp jegyezzük fel a rendszámát! Figyeljünk oda, ha egy állat sokáig van az utcán, ki van kötve, be van zárva valahová, de nem mennek érte, és nem foglalkoznak vele. Az első esetben akár rendőrségi feljelentést is tehetünk, az utóbbiaknál javasolt helyi állatvédő szervezeteket értesíteni.

A menhelyek, egyesületek és alapítványok által fenntartott telephelyek telis-tele vannak nehéz sorsú állatokkal. Emiatt semmiképp se vásároljunk kutyát szaporítóktól, inkább fogadjunk örökbe ezekről a helyekről állatot! Ha szaporítótól vásárolunk, akkor mint azt a szó is mutatja, tovább szaporítjuk a nehéz sorsú kutyák számát. A nehézség az, hogy néha nehéz megkülönböztetni a tenyésztőket és a szaporítókat egymástól. Ez a cikkünk segít a téjékozódásban.

Még mielőtt valóban az állattartás mellett döntünk, nagyon alaposan gondoljuk át, hogy tudjuk-e vállalni az ezzel járó felelősséget. Mert egy életről, egy sorsról döntünk. Majnem olyan ez, mint a gyerekvállalás, legalábbis hasonló körültekintést érdemelne a kérdés. Időbeli, anyagi ráfordítással, esetleges stresszel is járhat az állattartás, ezt mindenképp mérlegeljük! Persze nem csak a hátrányokat, az előnyöket is kedvező átgondolni, hiszen egyértelműen kijelenthetjük, hogy az állattartás hasonló a gyerekneveléshez - a ráfordított energia a szereteten keresztül térül meg. No persze állattól is függ - kevés szeretet érkezik például egy madárpóktól.

Ha kétségeink vannak, érdemes megkeresni olyan szakembereket, akik segítséget tudnak adni. Lelkiismeretes tenyésztőket, állatokkal foglalkozó szervezetek képviselőit, lelkiismeretes állatorvosokat, vagy állatpatikusokat.

Ha szabad kapacitással rendelkezünk, önkéntesként segíthetünk az állatmenhelyeknek. Ha kidobásra szánt plédekkel, takarókkal, párnákkal és ágyneműkkel rendelkezünk, akkor előbb érdeklődjünk a nevezett szervezeteknél, nekik ugyanis jól jöhetnek ezek a tárgyak.

A Cordyceps, a Kínai Hernyógomba csodálatos hatásai

Ez a gyógygomba évszázadok óta meghatározó szerepet játszik a holisztikus orvoslásban, és régóta tisztelik ereje miatt, amely az öregedés ellen hat és az egészséget elősegíti. Az utóbbi évek kutatásai még lenyűgözőbb eredményeket hoztak a cordyceps gomba kapcsán, jelentve, hogy ez a kiemelkedő kiegészítő a sportteljesítményt is fokozhatja, támogathatja a szív egészségét és csökkentheti az gyulladást, egészségessé tesz.

Sör a női és férfi szépségért és fiatalságért

Hogyan fiatalít, szépít? Jótékony az alvásra és az intelligenciára. Hogyan használjuk a sört külsőleg? Kutatási eredmények a sör hatásáról.

Cotard-szindróma, amikor azt hiszed, hogy meghaltál

Sajnos nagyon sok pszichiátriai betegséget ismerhetünk, és ezeket csak erősíti a jelenlegi felgyorsult világi élet. Van egy, ami az egyik legritkább betegség, amelyben a beteg azt hiszi, hogy halottak és körülöttük lévő világ nem is létezik.

Koszos hatású farmer és cipő egy vagyonért?

A minap olvastam, hogy Jennifer Lopez egy piszkos, de elképesztően drága farmerban járta New York utcáit. A művésznőről tudjuk, hogy szereti kipróbálni és megmutatni az újabbnál újabb stílusirányzatokat, ám ezúttal lehet, hogy kicsit túllőtt a célon? Egy koszos farmerban járta New York utcáit, amelynek ára megdöbbentő.

Az 5 leghatásosabb méregtelenítő étel

A helytelen táplálkozás miatt a testünkben sok salakanyag, a kötőszövetekben pedig sok felesleges víz halmozódhat fel. Ám akadnak ételek, amelyekkel könnyedén elkerülheted ezeket a problémákat!