Menü

Földrengés Új-Zélandon

RÖVID HÍREK

A Richter-skála szerinti 7.8-as erősségű földrengés rázta meg vasárnap Új-Zéland déli részét.

Új-Zéland két kőzetlemez határán fekszik, emiatt aztán nem is ritkák a földrengések, de a 7.8-as erősségű mozgás nagyon magas értékűnek számít. A vasárnapi földrengés bőven okozott károkat, s az első jelentések szerint ketten meghaltak, több épület összedőlt vagy megrongálódott. A mélyebben fekvő területek lakosságának ráadásul a rengés, rengések után árvíztől és cunamitól is tartania kellett.

Kézzel készített ajándékok, minőségi idő, közös élmények

Bármilyen ajándékkal is kedveskedünk szeretteinknek, a minőségi együtt töltött idő a legfontosabb, hiszen a karácsony a család és a szeretet ünnepe, ilyenkor kell az együtt töltött napokat, órákat olyan tartalommal megtölteni, amiből egész évben töltekezhetünk.

Karácsonyi szokásaink

Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás, ami azért jó, mert ettől vagyunk különbözőek. Igaz ez az ünnepeinkre is, de vannak dolgok, amik egy adott ország ünnepi szimbólumai, sokszor pedig nem is tudjuk, hogy mi áll mögöttük

A karácsony pszichológiája

A karácsony pszichológiája bizonyos tekintetben rendkívül bonyolult. Ilyenkor lehetőséget kapunk a kikapcsolódásra, a szeretteinkkel való nyugodt találkozásra, a magunkkal való törődésre, mégis, sokunkat magával ránt a karácsonyi készülődéssel járó stressz, nyomás és a társadalmi elvárások.

Hogyan csökkenthetjük a vastagbél daganat kialakulásának esélyét?

A napokban tele volt a sajtó a hírrel, hogy elhunyt Kirstie Alley, a 90-es évek nagysikerű Nicsak, ki beszél filmek főszereplője. Halálát vastagbél daganat okozta, amelyet csak röviddel azelőtt fedeztek fel. S habár az ember néha hiába tesz meg mindent az egészsége érdekében, nem jár sikerrel, most bemutatjuk, milyen eszközök állnak rendelkezésünkre, hogy a kialakulás valószínűségét minimálisra csökkentsük.

Jótékonysági Mikulásfutás, jótékonysági futóversenyek

Az utóbbi években a jótékonysági futóversenyek egyedülálló platformja indult el, ahogy divatosak lettek a virtuális futások is, ahogy a szezon közeledtével a Mikulásfutások is. Miben más egy jótékonysági futás? Mit jelent a virtuális futás?