Menü

Ha apa neveli a gyereket… Ilyet még senki se látott?

Az a tapasztalatom, hogy nem csak a nőket éri diszkrimináció, hanem a férfiakat is, ha valamiféle „csoda” folytán ők nevelik a gyereket. Nagyon úgy tűnik, hogy a legtöbb helyen erre nincsenek felkészülve. Számomra fontos kérdés az egyenjogúság, érdekel a téma, és egy ideig a nők egyenjogúságáért tevékenykedő szervezet keretében dolgoztam. Tagadhatatlan például a nőket a munkaerőpiacon ért hátrány. Aztán bekerültem egy olyan mozaikcsaládba, ahol a gyerekeket az édesapa neveli – és most már én is, mint mozaikanya (nem pontosmegfogalmazással nevelőanya, vagy pejoratívvá alakult szóhasználatban mostohaanya). S meglepve tapasztalom, hogy míg a nőket a munka, a férfiakat a gyereknevelés terén helyezik automatikusan a hátsó sorba.

Kezdjük az alapoknál: a személyes adatok között kötelező megadni az édesanya nevét. Értem én, hogy biológiailag az a biztos, az édesapa személye viszont kétségesebb, de vajon a születési adataink, személyi számunk nem elegendő ahhoz, hogy beazonosítsanak minket? Mi van az olyan esetekben (nálunk szerencsére ez nem így van), ha a gyermeknek jelentős rossz élményei kapcsolódnak az anyához? Mert az bántalmazta őt, vagy még az alapszükségleteit sem elégítette ki? Sajnos a munkám során elég sok ilyen esettel találkoztam már. Higgyük el, egy ilyen embernek egyáltalán nem öröm minden egyes papírkitöltéskor leírni az anya nevét élete végéig. Szerintem erről is jogunk lenne dönteni. Nálunk a gyerekeknél ez nem probléma, de van, aki kevésbé szerencsés. Az meg már csak egy plusz adalék, hogy szerintem ugyanez a tisztelet az édesapának is kijárna egy olyan esetben, ahol a gyermeket ő neveli. Talán úgy lenne fair, ha a gyermeket nevelő szülők nevét kellene megadni.

Az előző pontból következően rengeteg hivatal és adminisztrációs felület és intézmény képtelen kezelni azt a szituációt, hogy az édesapát kell értesíteni, mert vele él a gyermek, nem pedig az anyát. Hiszen az édesanya neve van megadva az adatok között kötelezően, automatikusan neki címzik a leveleket, vagy őt hívják, ha gond van. (No meg elvégre "az ő dolga"...) Ennek az ellenkezője fel sem merül. Esetünkben még annak az iskolának sem sikerült az apát megadni kapcsolattartónak, ahol alkalmi óraadóként, előadóként őt jól ismerik. Rutinszerűen megy az egész. Az szintén nem meglepő ezek után, hogy gyakori, hogy nem minket hív az iskola, ha közölnivalója van. Múltkor például el kellett menni a gyermekért, csak hát éppen nem nekünk telefonáltak.

Az is érdekes, hogy az ellenőrző és tájékoztató füzetben nincs is olyan opció, hogy nem csak az édesapa oldaláról lehetne törvényes képviselő, hanem az édesanya oldaláról is, vajon miért? Jómagam együtt tudok élni vele, ha nem szerepelek az ellenőrzőkönyvben (úgysem értek egyet a jelenlegi osztályozási rendszerrel) de azért diszkriminatív a férfiak és nők között. Más kérdés, hogy gyakorlati hátrányai akadnak (lásd fent nevezett eset - a gyermeket az édesapával én nevelem, tehát az apa vagy én tudunk elmenni érte szükség esetén).

Minap személyi igazolványt csináltattunk az egyik gyermeknek. Elsőre nem csinálták meg, mondván vagy mindkét szülő aláírása szükséges, vagy vinni kell a bírósági végzést a gyermekelhelyezésről. Ez még nem is ért váratlanul, hallottam már olyan esetet is, ahol a határon is elkérték a papírokat, ha a szülő nyaralni vitte a gyermeket. Sok esetet hallani, amikor az édesapa külföldre viszi, szökteti a gyermeket, az anya pedig tehetetlen, nemrég volt hasonló a híradóban. De miért muszáj rögtön a legrosszabbat feltételezni? Merthogy úgy tűnt, ez történt: férjem bevitte a szükséges iratokat, ez teljesen természetes, node gyakorlatilag a csodájára járt az okmányiroda! Nem nevezném intim és emberséges eljárásnak, hogy hárman összecsődülve olvassák a részleteket a bírósági végzésben, beleértve az elhelyezési indoklást, a pszichológiai vizsgálatok eredményét, mindent. (Természetesen ki van emelve a dokumentumban, hogy kinél került elhelyezésre a gyermek.) Szerintem ez az édesanyával szemben sem korrekt, ugyanis természetesen védjék az ő jogait is, amennyire csak lehet, de ahhoz már nincs köze egy igazolványt kiadó hivatalnak, hogy miért döntött a bíróság rendhagyónak számító módon. Arra hivatkoztak, hogy meg kell bizonyosodniuk róla, hogy nincs-e az iratokban egyéb rendelkezés, ami kikötné, hogy a szülők közös ügyintézése szükséges.

Még ez is érthető, de biztos, hogy ennek csak ez az egy módja van, hogy vájkálunk az ügyfél és a volt házastársa magánéletében? Vajon fordított esetben, ha az édesanya neveli a gyermeket, ugyanígy összesereglik a fél osztály? Nem találkoznak gyakorta hasonló esetekkel, azaz egyszülős családdokkal? Minden esetben ugyanilyen embertelen módon járnak el? Nincs elég gyermekét egyedül nevelő szülő ahhoz, hogy ez egy rutinszerű eljárás legyen?

Úgy érzem, ez nem fair, és igenis az édesapáknak is kijár a lehetőség, hogy egyenrangú szülőként kezeljék őket. Tudom én, hogy a gyermeket az édesanyának kell kihordania, megszülnie, szoptatnia, és hogy ez micsoda kötődést jelent. De igenis vannak apukák, akik nem csupán részfeladatokat vállalnak eztán a gyerek életéből. Férjem esetében csakhogy néhány példát mondjak, ő szoktatta be a bölcsibe a gyereket, és ő járt szülői értekezletre, amíg nem volt segítsége.

Ha már itt tartunk, a szülői értekezletek… Itt is csodájára járnak annak, ha ne adj Isten az apuka megy el a szülőire, és ámulni kell az eseményen. A mi egyik osztályunk szerencsés (a másik kevésbé), ott több apuka is jelen van, sőt még az osztálypénzeket is az egyik apa szedi. Rengeteg apát ismerek, aki lelkiismeretesen pelenkáz, nevel, hozza-viszi a gyerekét, főz neki, tehát TELJES ÉRTÉKŰ szülő, nem pedig az anya szárnysegédje. Nem mondom, hogy ez természetes, nem állítom, hogy ez a mindennapos (sajnos), de emiatt ne diszkrimináljuk azokat az édesapákat, akik igenis mindent megtesznek. Kapjanak az édesanyákkal egyforma lehetőséget – főleg akkor, ha még a bíróság is a javukra döntött.

Erre pedig azt a kritikát kaptam a feminista ismerőseimtől (a feminista NEM szitokszó, én is annak tartom magam – bár nem mindenki tart engem annak... :D ), hogy sok esetben a bíróság olyan apának ítéli a gyermeket, aki erőszakos, vagy bántalmazó, és ezzel az anya végképp kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Nos, értem én, hogy van ilyen is, de csak hogy egy könnyedebb ellenpéldát mondjak, attól, hogy egyes anyák csak naponta egyszer cserélik ki a gyerek pelenkáját, a legtöbbjük még normálisan ellátja a kicsit. Attól, hogy vannak hátborzongató esetek – és a hírekbe nyilván csak ez kerül be, mert a többi nem hírérték – , ne vegyenek más apákat is ebbe a kalapba, mert ez igenis diszkriminatív.

A két egyik legnagyobb magyar város statisztikái szerint 10%-ban az édesapának ítéli a gyermeket a bíróság, ha mindkét szülő kérvényezi a gyermek elhelyezését. Nem mondom, hogy ez sok, de ahhoz talán elegendő lehetne, hogy ne tűnjenek Földre szállt ufónak a gyermek felügyeleti jogával rendelkező édesapák.

A férjem szerencsére nem izgulós típus, csak teszi a dolgát, és bár gyakorlatias jellem, aki nem szeret várakozni, megadó nyugalommal viselte ezt az okmányirodai szituációt, és a legtöbb felmerülő diszkriminatív helyzettel nem törődik. Csakis a lányaival - velük igen. Örülök, hogy így van, és inkább engem zavart ez a szituáció, ugyanannyira, mint minden hasonló esetben, amikor valakit nem kezelnek egyenrangú félként.

(A cikkben szereplő fotók illusztrációk.)

Motiváció a mozgáshoz

Manapság egyre több helyen látni, hogy a mozgás az emberek nagy hányadát érdekli, de mi a kiváltó ok? Túlontúl sokat olvashatjuk talán az ezekkel kapcsolatos cikkeket, megnyilvánulásokat a közösségi médiában? Vajon régen is ennyi „Gyurma Gyuri és Iron Lady” volt, csak kevesebb figyelmet kaptak?

Sportos anyukák - sportos gyerekek

Számomra az egészséghez hozzátartozik a napi mozgás, testedzés, rendszeres sport, akkor is, ha történetesen épp kisgyermekes, várandós, újdonsült, elfoglalt vagy akármilyen anyukák vagyunk.

Nyelviskola vagy magántanár?

„Tanulni nehéz” – gondolják sokan. De vajon tényleg az? És mi a helyzet a nyelvekkel? Hogyan érdemes nekiállni a nyelvtanulásnak?

Skype: áldás és átok

Családom bár nagy örömömre egyben van, mégis immár szétszórva él. Bár a kapcsolattartásra ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre, például a skype, mégsem tudom szeretni ezeket a modern lehetőségeket. Elmondom, miért.

Agyonhajszolt anyukák

Fárasztó dolog édesanyának lenni. Sokszor érzem, hogy hatalmas terhet viszünk a hátunkon, aminek a középpontjában természetesen nem mi állunk, hanem a gyermekeink. Minden a mi dolgunk: hogy indul a nap, mit vesz fel, mit eszik, mi történik vele, rá gondolunk, ha nincs velünk, s vele foglalkozunk, amikor együtt vagyunk.