Menü

Média kontra valóság

A reklámokban szereplő kisbabák mindig édesek, mosolygósak, az emberek pedig szépek és csinosak - ha esetleg akad kivétel, akkor az máris közfelháborodás tárgyát képezi. Tényleg azt várjuk a médiától, hogy reményteli álomvilágot sugározzon nekünk?

Mily meglepő: a pelenkareklámokban szereplő bébik feneke tiszta és illatos, és sohasem sírnak az öltöztetés miatt. A mama kisimult, a csecsemő pedig nevetgél. Persze érthető, hogy nem lehet terméket eladni ordító gyerekkel. Mégis meglepő, milyen felháborodás övezte az egyik gyógyszerreklámot, melyben a kisfiú rengetegszer megkérdezte: „miért?” A többség roppant idegesítőnek vélte az egyébként helyes arcú kisfiút, és bár viccnek szánták (reméljük), még tüntetést is szerveztek ellene.


A gyerekvállalás is idillibbnek tűnik a médiában, mint a valóságban

A hasonló korú, és a miért-korszakban lévő gyerekek szülei voltak azok, akik nem igazán értették a felháborodást, hiszen a gyermek ebben a stádiumban ténylegesen egyfolytában és mindenre azt kérdezi, hogy miért, ebben semmi meglepő nincs. Hja, hogy idegesítő? Igen, lehetséges. Érdekes jelenség azonban, hogy ha az emberek egy része tudja is, hogy mindez normális, a tévében akkor sem akarja látni. Ténylegesen csak rózsaszín cukorvilágot szeretnénk viszontlátni a médiában? Ez egyfajta menekülés, vagy kapaszkodó sokak számára, talán maga a remény, hogy lesz, lehet jobb is, lehet másképp is. Igen ám, csakhogy ez a szituáció igencsak torzítja a valóságérzékelésünket.

Ha egy celeb hétköznapi ruhában megy utcára, smink nélkül, akkor máris cikkeznek róla. Ha ne adj’ Isten pattanásos, vagy kopott a körömlakkja, akkor azonnal a ciki kategóriába kerül a média részéről. Úgy tűnik, szeretnénk azt hinni, hogy vannak „tökéletesek”, és mindez mi máson múlhatna, mint a pénzen? „Megteheti” – nyomják rá azonnal a bélyeget.


Média és valóság - mennyi köze van egymáshoz a kettőnek?

De mi van a háttérben, miről szól ez a jelenség? Leginkább arról, hogy nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, hogy az illúziók világa ebben a formában nem létezik. Igenis duális világban élünk, ahol a kisbabák egyszerre aranyosak, és van velük rengeteg feladat, és komoly felelősség. S nincsenek emberek, akik csupán attól, hogy sok pénzük van, kisimult arccal és gyönyörűen ébrednek. Igen, nekik is vannak érzéseik, nekik is van rosszabb napjuk és rossz kedvük.

Hogy miért kergetjük ennyire ezeket az illuzórikus kliséket, annak az az oka, hogy szüntelenül a reményt keressük. Ha azonban nem a médiában, hanem a saját világunkban kell ezt megtalálni, az azt is jelenti egyúttal, hogy dolgozni és tenni kell érte. Nem a pénz oldja meg, hanem a befektetett energia és elhatározás, a tettek és a cselekvések. Pedig mennyivel kényelmesebb helyette ülni a kanapén, és bekapcsolni az álomképet sugárzó képernyőt…! Igen ám, de mindeközben lemaradunk a lényegről: az életünkről és a saját valóságunkról.

Kifordított világ

Milyen lenne az élet hazánkban, ha a férfiak és nők helyzete nagyjából felcserélődne? Érdekes és tanulságos eljátszani a gondolattal. Ezt tette most cikkírónk is. Dőljünk hátra egy kicsit a fotelben (vagy az irodaszékben) és utazzunk el egy másik, szintén nem egyenlő univerzumba ennek a novellának a soraival! Hogy érezzük itt magunkat? Furcsa, ugye...?

Komfortérzet kialakítása – hétvégén is szükséges!

A minap láttam egy plakátot a metrón utazva, ami valamilyen TV csatornát reklámozott. A fotón egy fiatal nő ült törökülésben, szomorú, könnyes arccal, kinyúlt melegítőnadrágban, kezében egy tál popcornt tartva bambán nézett. De ha nem muszáj, ne csalogassuk bele az embereket ilyesfajta kényelmesnek tűnő, de nem igazán hasznos helyzetekbe...

Könnyű megvezetni a gyerekeket az egészséges táplálkozásról

Nagyon oda kell figyelnünk a gyerekekre, ha szeretnénk őket egészséges táplálkozásra nevelni. Árral szemben úszunk, hiszen a bolti termékek marketingje igen jó, sok esetben igyekszik a naivitást megcélozni, vagy kihasználni a tájékozatlanságot, közben pedig nem mind arany, ami fénylik - és nem minden egészséges, amit annak hirdetnek.

Nagypapám emlékére

Nem fogtam fel időben, hogy mit kaptam tőle gyermekkoromban: igazi, őszinte odaadást. Néhány komolyabb nehézség eltakarta a szemem elől az előttem és mögöttem heverő kincseket. Tudom, hogy fogunk még találkozni Papival... De olyan jó visszaemlékezni rá.

Mit meg nem tesz egy jó apa...!

Most olvastam egy blogbejegyzésben, hogy a hazai férfiak két tűz között őrlődnek, ha szeretnének jó édesapák lenni: igyekeznek megmutatkozni magas fokon az apai minőségükben, de ehhez nem kapnak mintát és társadalmi támogatottságot. Úgyhogy mesélek a férjemről, aki szerintem (is) fantasztikus apuka, hátha minden történet számít.