Menü

Tavaszi virágátültetés - itt az idő!

Ha szép szobanövényeket szeretnénk, akkor érdemes őket rendszeresen átültetni. A tavaszi gondoskodást valósítsuk meg mielőbb, hogy még időben hajtani és fejlődni tudjanak az otthoni "zöldek".

Fontos a szobanövények számára a rendszeres gondoskodás, ami természetesen nem csak az öntözést jelenti. Évente legalább kétszer ajánlott átültetni őket, ami főleg tavasszal és ősszel. A téli időszakban a növények tápanyagellátása csökken, sőt tápoldatozni sem szabad őket, hiszen olyankor pihenőidőszakukat élik.

Tavasszal viszont náluk is jelentősen beindul a növekedés és fejlődés, nem csak a kerti növényeknél. Jót teszünk virágainkkal, ha még ezelőtt megtesszük a szükséges átültetést, mert ilyen formában már az új, friss, tápanyagdús földbet használva tudnak növekedni. Azt se feledjük el, hogy az átültetési procedúra kis időre megviselheti a növényeket, és szükségük van utána egy rövid regenerációs időszakra.

Mire figyeljünk az átültetés során, és hogyan csináljuk? Először is nézzük meg, hogy mekkora a növény gyökere. Ha már kinőtte a cserepet, akkor ültessük nagyobba, de figyeljünk rá, hogy csak 1-2 mérettel növeljük az átmérőt még akkor is, ha nagy a gyökérzet. A cserepek lyukas aljára helyezzünk köveket vagy cserepeket, ez segít abban, hogy öntözéskor a víz ki tudjon szivárogni, de lassabban folyjon el, ezáltal a növény pont annyit vehet fel belőle, amennyire szüksége van.

Ültetés után figyeljünk oda rá, hogy rendszeres öntözést kapjon a növény, és kis idő múltán megkezdhetjük a tápoldatozást is, amit onnantól kezdve két hetente adhatunk az öntözővízhez.

Szobanövényeink meghálálják, ha nem friss csapvízzel öntözünk: helyette használjunk összegyűjtött forrásvizet vagy esővizet (ez utóbbi legalább környezetbarát megoldás), ha pedig erre nincs lehetőségünk, akkor legalább állott vizet. Virágöntözéskor töltsünk meg annyi kannát vagy palackot, amennyi vizet virágainknak szoktunk adni, és hagyjuk állni egy hétig, a következő öntözésig.

Szeretik a növényeink, ha pontos rendszerességgel öntözzük őket - jelöljünk ki nekik egy saját napot, így biztosabb is, hogy nem felejtünk el "inni adni" nekik. S mindeközben szeretettel beszélgessünk velük, biztassuk őket növekedésre, simogassuk meg leveleiket, és vágjuk le róluk az elhalt részeket. Számos kutatás igazolta már ennek hatékonyságát. Szintén a kedves gondoskodás része, ha időnként óvatosan letörölgetjük leveleikről a port nedves kendővel, vagy finoman lezuhanyozzuk őket.

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?

Klímakarbantartás: miért fontos?

A hirtelen beköszönő nyárias meleg lassan aktuálissá teszi a klímahasználatot, s ekkor különösen ajánlott otthonunk, autónk fertőtlenítése, hiszen a klímarendszerben számos kórokozó megtelepszik. A klíma karbantartása több okból is fontos, ám a menete bonyolultabb, minthogy azt házilag is teljeskörűen el lehessen végezni.

Hogyan segíthetnek a kék színű ásványok?

A kék szín, a vízenergia színe. A víz pedig a tudást, az érzelmeket, az emberi kapcsolatot és az emberek közötti kommunikáció eleme. A kék szín a tudás, a nyugalom, a béke, az érzelmek és tudásvágy szimbóluma is.

Régi húsvéti szokások

A húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe. Ma már inkább a tavaszvárás, és a tavasz eljövetelének jele, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, és sokaknál vallástalan jelentéssel bír. Azonban az ünnephez rengeteg régi (ma már vicces) hagyomány kapcsolódik, amelyek közül olvashatunk néhányat ebben a cikkben.