Menü

Milyen színű autóval utazzunk?

Szingapúrban felmérést készítettek a taxik színe és a baleseti kockázat összefüggésének vizsgálatára. Kiderült, hogy az autók színe befolyásolja a baleseti kockázatot.

A 36 hónapos vizsgálati időszakban a sárga taxik 9%-kal kevesebbszer karamboloztak, mint a kék színűek. A tanulmány szerzői szerint ez a felfedezés a jövőben jelentős szerepet játszhat a közlekedési eszközök színének megválasztása során, e mellett életeket menthet, és rengeteg pénzt is spórolhatunk vele.


Hoppá! A kék taxik kevésbé biztonságosak!

Korábbi vizsgálatokban is bebizonyosodott már, hogy bizonyos színű autók kevesebbszer szenvednek balesetet. Habár ezeknek a kutatásoknak van egyfajta fő sodorvonaluk, ugyanis nem tudnak különbséget tenni a valódi biztonságosság és az önbeteljesítő jóslatok között. Ha az emberek azt gondolják, hogy a fehér autók biztonságosabbak, mint a pirosak, akkor a biztonságtudatos vezetők inkább fehér színű járműveket fognak vásárolni, és valóban kevesebb alkalommal szenvednek balesetet, mint a gyorsaság kedvelői, akik inkább piros autót választanak.

Szingapúrban két taxitársaság versenyzett egymással, az egyik sárga, a másik kék autókat használt, a kettő azonban egybeolvadt. Azok a sofőrök, akik mindkét színű autót vezetni szokták, sokkal kevesebbszer szenvedtek balesetet a sárga színű autókban.


A sárga színű taxikkal ritkábban szenvednek baleseteket

2012 és 2014. között 1000 sárga színű taxira 65,6 balesetet jutott havonta, a kék színűek esetén ez a szám 71,7 volt. A kutatóknak sikerült korrigálniuk az átlagsebességre és arra az időre, amit az autók ténylegesen az úton töltöttek, tehát ezeket a befolyásoló faktorokat ki tudták zárni. A szerző azzal magyarázza a helyzetet, hogy a sárga színű autókat az emberek jobban észreveszik. Ha a biztonságra törekedve innentől kezdve mindenki sárga színű autót fog választani, akkor ez az összefüggés el fog tűnni.

A sárga taxik 1907 óta népszerűek, amikor rájöttek, hogy kifejezetten feltűnőek a fekete színű Ford T modellek között, amelyek akkor domináltak az utakon. A sárga színű autókkal így könnyebb volt utasokat találni, és az utasok maguk is könnyebben kiszúrták a taxikat.

Ha ezt követően túl sok ember választ sárga autót, akkor egy idő után a kék járműveket lesz könnyebb észrevenni, így azok válnak biztonságosabbá. Most még viszont nagyon távol vagyunk attól a ponttól.

Forrás: www.iflscience.com

Az iskola az életre készít fel?

Sajnos köztudottan hatalmas mennyiségű olyan tananyagot sajátítunk el az iskolában életünk során, melyre a későbbiekben egyáltalán nincs szükség, miközben az élet alapvető hétköznapi dolgairól, teendőiről keveset tanulunk. Az iskola valóban az életre készít fel?

Egyetem helyett – mi lesz veled a középiskola után?

Többféle lehetőségünk is van, hogy mit kezdjünk magunkkal a középiskola után. Az egyetem és a főiskola kézenfekvő megoldások, hiszen annyi a reklám körülötte. Ad neked még egy kis időt szabadon, hogy a fiatalságod élvezd, és tanulj, nemcsak szakmát, hanem az életet is. De nem ez az egyetlen lehetőséged.

Egyetemen – mi lesz velünk a középiskola után?

Február 15-e minden évben jellegzetes nap. Az érettségire és a felsőoktatásba való jelentkezést eddig a napig kell beadni. És ezek a napok általában kétségbeesett, bizonytalan kérdezgetésekkel telnek el: jól döntöttem? Mi lesz, ha nem vesznek fel? Nos, ha te is így vagy, fontos tudnod, hogy az élet rengeteg lehetőséget tartogat neked az egyetem, és az azon kívüli élet is.

A csapvíz egészségre gyakorolt hatásai

Az utóbbi évtizedekben az egyik legdrasztikusabban terjedő élelmiszerré vált az ásványvíz, amelyből legalább harmincszor annyit fogyasztunk, mint a kilencvenes évek elején. De miért ragaszkodunk ennyire a palackozott vízhez?

Hogyan segíthetünk az állatoknak átvészelni a telet?

A telet az állatok fajtáiknak megfelelően élik meg, míg egyesek melegebb vidékre költöznek, más állatok téli álmot alszanak, vagy egyesek hibernálják magukat. Mindenki megpróbál túlélési módot keresni. Lássuk, hogyan segíthetünk nekik átvészelni a hideg téli hónapokat!