Menü

Megdöbbentő, de egyszerű diagnosztizáló módszer

Problémád van? Nos, mostmár itt az ideje, hogy abbahagyd az öndiagnosztizálást, ugyanis van egy új, tudományos alapú, bélbarát megoldás. Egy san francisco-i biotechnológiai cégnek (UBiome) köszönhetően az egészségügyi problémáink felderítése még soha nem volt ennyire egyszerű. Minden, amire szükséged van: egy tartály, egy székletminta és egy boríték.

Nemrégiben indítottak el egy szolgáltatást, amelynek lényege, hogy a humán mikrobiomot kategóriákba sorolja – tehát azoknak a baktériumoknak az összességét tárja fel, amelyek a beleinkben élnek. Ezzel a fejlesztéssel lehetséges az egészségügyi problémák okainak meghatározása. Most talán hihetetlennek hangzik ez az egész történet, de valójában számos tudományos bizonyíték szolgál mellette.

Egy egészséges, egyensúlyban lévő mikrobiom kiemelt szereppel bír mindenben, ami az életünk részét képezi az edzéstől az immunrendszeren keresztül az anyagcsere szabályozásáig – még az agyba is jeleket küld, amellyel szabályozni tudja a hangulatot, az idegesség érzését vagy az éhséget. A jövő egyénre szabott egészségügyi ellátásának alapjául szolgálhat, hogy egyre többet tudunk az emberi mikrobiom összetételéről.

A tudomány jelenleg még nem tudja, hogyan néz ki az „ideális” mikrobiom, de az orvosok és a dietetikusok ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy a probiotikumok a gasztrointesztinális (gyomor és bélrendszeri) problémák ezreinek csillapítására képesek.

És itt jön képbe az új szolgáltatás! Egy klinikai teszt a páciens belében egy csapat „jó” baktériumot azonosít, majd összehasonlítja őket egészséges egyének beléből származó különböző baktériumprofilokkal.

Ily módon felbecsülhető milyen baktériumok lehetnek az egészséges mikrobiom tagjai, és melyek jelenhetnek meg különböző betegségek vagy például túlsúly esetén.

Forrás: www.independent.co.uk

Mit tegyünk éjszakai köhögés ellen?

Az éjszakai köhögés több okból is kialakulhat, lehet szezonális megfázás, arcüreg- vagy mandulagyulladás, esetleg a fűtési szezonra jellemző száraz levegő vagy akár asztma, allergia miatt. Ha a tünetek tartósan fennállnak, orvosi segítséghez kell fordulni.

Az elliptikus tréner több fantasztikus hatása

Sokak számára a mindennapi futás fájdalmakhoz, sérülésekhez vezethet. Ennek megakadályozása érdekében az aktív helyreállítási edzéseket érdemes beépíteni a futóprogramba, ez ugyanis ad egy kis szünetet, kicsit változtat a rutinon, ez pedig segít fenntartani a motivációt.

A szem védelmét szolgáló vitaminok

A mindennapok során számos tényező veszélyeztetheti szemeink egészségét, így a száraz, meleg levegő, a dohányfüst, a huzat és a képernyő előtti munkavégzés, sőt a stressz is. Az ártalmas külső hatásokkal szemben sokat tehetünk, ha odafigyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Melyek azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek szemünk egészsége szempontjából nélkülözhetetlenek?

Jelek, melyek vitaminhiányra utalnak

A vitaminhiánynak számtalan jele lehet: hajunk, körmünk, bőrünk mind árulkodhatnak hiánybetegségről. Szerencsére azonban van megoldás. Összeszedtük a leggyakoribb hiányállapotokat, valamint, hogy mit érdemes fogyasztani ilyen esetben.

Tünetek, amik a túl magas vasszintre hívja fel a figyelmet

A szervezetben a ferritin tárolja a vasat, így az alacsony szintje vashiányra, a magas pedig a vasraktárak fokozott telítettségére utalhat.