Menü

Ipari termék, nem pedig élelmiszer?

Nagyon messze távolodtunk attól a világtól, hogy ismeretségi forráson keresztül szerezzük be az ennivalónkat, vagy mi magunk állítjuk elő a fogyasztani kívánt élelmiszert. A vidéki életforma követői csökkentek, ezzel együtt pedig terjed a nagy hasznot hozó élelmiszeripar. Kérdés az, hogy mit eszünk valójában?

Erről ritkán hallhatunk tájékoztatást, s talán nem véletlenül. Arról már írtunk korábban, hogy azok nagy része, akik az élelmiszeriparban dolgoznak, nem szívesen eszik azokat a termékeket, amiket készítenek. Ez talán nem véletlen, de nézzünk néhány érdekes, azonban nem éppen örömteli információt.

Nézzük, mit mondanak a gyárban, vagy az élelmiszeripari cégeknél dolgozó szakemberek!

Lisztkezelőszerek: Az egyik lisztkezelőszereket forgalmazó cég munkatársa úgy véli, az a munkája, hogy "mérgezi az embereket". Ezeket az adalékanyagokat a pékárukhoz adják hozzá, és elmondása szerintt nemhogy egészségtelenek, hanem veszélyesek és mérgezőek. A "mindennapi kenyerünk" vagy pékárunk tartalmazza ezen anyagokat, méghozzá úgy, hogy általában nem is tudunk róla, hiszen a csomagolt élelmiszerekkel ellentétben a pékárukon, kenyereken nincsenek feltüntetve az összetevők. Ráadásul néha a piac diktál, nem pedig a gyártó: ha kiadja egy cég, hogy "húzóterméknek" (azaz vevőcsalogatónak) olcsó pékárut akar, akkor azt valahogyan meg kell oldani, különben elveszik a felvevőpiac, keresnek mást, aki megcsinálja. A liszt pedig nem lesz olcsóbb... Lehet benne viszont több adalékanyag, ami felfújja a terméket, növeli annak térfogatát.

Szalámik és felvágottak: Sajnos olyan adalékanyagokat kell tenni ezekbe a termékekbe, amik károsak, s amikre a mennyiségi előállítás miatt van szükség. Itt termelni kell, méghozzá időre, nem várhatunk meg egy-egy természetes, kiszámíthatatlan érési folyamatot. Azt pedig senki ne akarja tudni, hogy hogyan kezelik a gyártásban felhasznált állatokat, mielőtt levágják őket. Akik otthon tartanak állatokat, bizonyára igyekszenek humánusan eljárni, amikor levágják őket, hiszen előtte napi kapcsolatban voltak azzal az állattal: etették és végignézték, ahogy cseperedik. Ez viszont nincs meg az ipari tartás és feldolgozás során és a korrekt módszerek is kimaradnak - hogy finoman fogalmazzunk. Az állatok rengeteg sérülést, törést szenvednek el, és levágásuk előtt ezzel a szenvedéssel élnek egy ideig.

Húsforgalmazás: Amiről azt hisszük, hogy akciós, nos, az nem véletlen... Lehetséges, hogy azok valós szavatossága rég lejárt, és átcimkézték őket, de ilyenkor bizonyosan nem friss termékekről van szó. Igen, gyakori, hogy a forgalmazott húsok nem frissek, de léteznek technikák arra, hogy kinézetre mégis annak tűnjenek. Itt is igaz, hogy az ipari forgalmazás nem engedheti meg magának a kilengéseket: meghatározott mennyiségű árut kell biztosítani - nem is beszélve a meghatározott profitról.

Teák: Nem minden az, ami annak látszik - vagy inkább semmi sem? Mint arról már korábban írtunk, sem maga a filter, sem a benne lévő dolgok nem egészségesek, s főleg nem minőségiek. Helyette kapunk klóros papírt, és aromával ízesített fűrészport. Köszönjük...

Zöldség- és gyümölcs: Nemrégiben láthattunk dokumentumfilmet arról, hogy a banánt többszáz vegyszerben úsztatják meg, mielőtt idekerül hozzánk Dél-Amerikából. Érdekes, hogy ennél közelebb is termesztenek banánt, például a Kanári-szigeteken (Tenerifén láttuk a banánültetvényeket), ez viszont vélhetően nem elég az európai piac kielégítéséhez. Az is tanulságos volt, hogy a szigeten kapható banán közel sem volt olyan egységes, mint ami nálunk megvásárolható, hanem különböző formájúak és méretűek voltak. Ami a helybéli zöldségeket illeti, azt sajnos tudjuk, hogy a nagyobb termelők sokféle vegyszert, permetet és műtrágyát használnak. Az egyik nyilatkozó elmesélte az élményét, miszerint egy zöldséges barátjának segédkezett egy alkalommal a szállításban. Meglepve tapasztalta, hogy a felpakolt paradicsom bizony teljesen zöld. Nem értette, hogyan lesz ebből eladható termék? Végül befújták "valamivel" a paradicsomokat, a szállítót pedig megnyugtatták: ne aggódjon, amire megérkezik, minden piros lesz. Állítja - valahogy mégsem tűnt nyugodtnak.

Bevizsgált adalékanyagok? A bolti vásárlók nagy része úgy gondolja, sokkal inkább biztonságban van, ha ezen termékeket választja a házi helyett, hiszen ezek bevizsgáltak, az adalékanyagok pedig ellenőrzöttek. Nos, a kép ennél sajnos árnyaltabb: a környezetmérnők szerint a többszáz élelmiszeriparban felhasznált adalékanyagok mindössze úgy negyedét vetették komolyabb vizsgálat alá. Itt is megállapítanak egy mennyiséget, hogy az adott adalékanyagból mennyit szabad egyszerre fogyasztani, vagy egy termékbe beletenni, ami még az egészségügyi határérték alatt van. Igen ám, de ez hiába kerül megállapításra, azt nem tudják vizsgálni, hogy mi milyen más hasonló tartalmú terméket fogyasztunk még!

Sajnos a példákat igen sokáig lehetne sorolni, de már éppen így is elegendőek csokorba szedve. Valamilyen szinten érthető, amit fentebb már írtunk is, hogy ipari forgalmazásnál bizony eredményeket kell produkálni - és ezt a vásárlók is elvárják. Ők sem akarják azt hallani, hogy valami nincs, nem kapható, mert nem érett meg, nem kelt ki. Instant világot élünk, és azonnali eredményt akarunk, kivétel nélkül szeretnénk megkapni, amit elterveztünk. A városokban élve kikerültünk abból a természetes körforgásból, hogy különösebben ismernénk például, hogy mik a szezonális ételek, és ennek megfelelő alázattal vásároljunk.

A lehetőség viszont adott, hogy szemléletet váltsunk, hiszen újra elterjedőben vannak a termelői piacok, a házi készítésű élelmiszerek, ahol személyesen megismerkedhetünk, elbeszélgethetünk a termelőkkel, sőt akár el is látogathatunk hozzájuk. Amenyiben pedig boltban vásárolunk, legyünk tudatosak: olvassuk el a címkéket, az összetevőket és tájékozódjunk róla, hogy melyik mit is jelent. Ez egyébként lehet pozitív és negatív is - vannak olyan adalékanyagok, melyek jelenléte megszokott, mégis egészségtelen, s léteznek olyanok is, amelyek hangzásra nem bizalomgerjesztőek, a valóságban mégis természetesek és ártalmatlanok.

A szem védelmét szolgáló vitaminok

A mindennapok során számos tényező veszélyeztetheti szemeink egészségét, így a száraz, meleg levegő, a dohányfüst, a huzat és a képernyő előtti munkavégzés, sőt a stressz is. Az ártalmas külső hatásokkal szemben sokat tehetünk, ha odafigyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Melyek azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek szemünk egészsége szempontjából nélkülözhetetlenek?

Jön a gofri világnapja!

Édes emlékezésre hívjuk a kedves olvasókat! Már meg sem lepődünk az abszurdabbnál abszurdabb világnapokról olvasva, de most tegyünk egy kivételt és beszéljünk arról, hogy március 25-én van a gofri világnapja!

A homoktövis fogyasztásának lehetőségei

A homoktövis névvel sokfelé találkozhatunk, nem csak gyógynövényként emlegetve, hanem ételek és italok alapanyagaként, de nézzük, hogy a belőle készült dolgokat mire használhatjuk.

A torma nem csak húsvétkor hasznos

A hazai tormafogyasztás nagyrészt az ünnepekhez kötődik: húsvétkor és karácsonykor kuriózumként kerül a torma az asztalra, de kevesen fogyasztják azt rendszeresen. Holott tormát, valamint a belőle készült krémet az év szinte minden időszakában kapni a boltokban. Valamint ezerszínű felhasználása mellett, számos pozitív hatása is van, amely miatt érdemes időközönként fogyasztani

Húsvét gyomorrontás nélkül

Ünnepek, alkalmak, családi evészete előtt érdemes végig gondolni, hogy mit tegyünk azért, hogy emésztési panaszok nélkül élvezhessük a finomságokat. Húsvét emésztési panaszok nélkül!