Menü

Diplomával takarítani?

Nem kell bemutatnunk a jelenséget, hogy az emberek tömegesen hagyják el az országot, költöznek máshová egy új, könnyebb és jobb élet reményében. A legtöbben a miérteket is ismerik. Ehhez szeretnék most egy kis személyes ízelítőt adni.

A gimnázium végén biztattak, hogy menjek egyetemre, hiszen jól tanulok, érdekel a világ, könnyebben fogok boldogulni az életben egy diplomával a zsebemben. Hosszú fontolgatás után a biológus pálya felé vettem az utamat, hallván: „A jövő a természettudományokban van.”

Hamar kiderült, hogy a 3 év alatt megszerzett diplomával nem igazán érek semmit, és ráadásul rengetegen is vagyunk, akik így szeretnének elhelyezkedni, ezért egyértelmű volt, hogy a mesterképzés két évébe is belevetem magam. A képzés végéhez közeledve egyre több helyről hallottam, hogy muszáj végigcsinálni egy PhD-t, ez a szakma ilyen, PhD nélkül nem érsz semmit. Ebbe is beleugrottam. (Az egyetemi szférában egyébként valóban szinte soha nincs megállás a ranglétrán.)

Útközben fény derült rá, hogy az ösztöndíj néven folyósított pénz – napi 8 óra munka és órákra járás mellett sem elegendő. Az ismerősön keresztül szerzett albérletet épphogy ki tudtuk belőle fizetni, és fenn tudtuk tartani magunkat, és így is rendkívül szerencsésnek mondhattuk magunkat! Igaz, néha-néha elmentünk meginni egy kávét, vagy beültünk sütizni, esetleg elnyaltunk egy fagyit, de valószínűleg nem az a pénz számított volna a spórolásnál. A hónap végére viszont mindig számoltuk a százasokat a pénztárcánkban. S volt, hogy késett az ösztöndíj, pedig hogy vártuk! Hiszen így volt kiszámolva a pénz… hónapról hónapra.

Végül én úgy döntöttem, hogy továbblépek, kipróbálom magam máshol, és később meglátjuk, mi lesz.

16 éves korom óta szerettem volna külföldre költözni, kipróbálni magamat, milyen ott élni, másik nyelven kommunikálni, más kultúrát, körülményeket is megismerni, világot látni. Ennek egyszerű és gyors módja, ha az ember bármilyen munkát elvállal, és közben adaptálódik az újhoz, tanul, ismerkedik. Amikor a páromat megismertem, gyorsan rájöttünk, hogy a céljaink hasonlóak.

Aztán elérkezett a pont, amikor már nem bírtuk tovább a fillérek számolgatását, miközben én gyakran heti 60 órát is dolgoztam – anélkül, hogy ez a szabadnapjaim számán vagy a fizetésemen meglátszott volna -, és úgy döntöttünk, hogy most vagy soha.

Tehát elutaztunk, mint a filmekben, két bőrönddel, és kilincseltünk. Leadtuk az önéletrajzainkat, telefonáltunk, állásinterjúkra jártunk. A párom másfél hét alatt kapott egy takarítói állást egy magánklinikán.

Két hét telt el, és engem is hívtak. Így hamarosan kezdek, és izgatottan várom, ugyanis nem beszélem jól az ország nyelvét, tehát számos kihívás áll előttem!

Mikor közöltem a hírt a nagymamámmal, hogy mekkora előrelépést teszünk, válasza a következő volt:

„Nagyon nagy előrelépés diplomával takarítani!”

Igen, számomra valóban nagyon nagy előrelépés, hiszen meg fogok tanulni egy új nyelvet, megismerek egy új, valamiben más kultúrát, kipróbálom magam más területen, és nem utolsó sorban lehetőségem lesz végre anyagi biztonságot teremteni magamnak. Külföldön, diplomával. Itthon nem sikerült se diplomával, se anélkül. A takarítói állás pedig nem jelenti azt, hogy az ember örökre benne ragad egy adott helyzetben. Csak felzárkózik a környezethez, utána pedig eldönti, mivel szeretné folytatni. Remek lehetőség a tervezésre! :)

Tudom, sokan mondják, hogy ha mindenki elmegy, ki marad itt, s mi lesz később? Sokan mondják, hogy a könnyebb utat választjuk, mert az az igazi kihívás, ha az ember a mai világban itthon tanul meg boldogulni. Lehet. De ha van más is, és ki lehet próbálni, lehet jobb, szebb és nyugodtabb, miért ne adnánk neki egy esélyt? Nem feltétlenül ragadunk ott egész életünkre – persze sosem tudhatjuk. Azt viszont nem merném kijelenteni, hogy ez az út a könnyebb. A család, a barátok, a megszokott környezet hátrahagyása és az új helyen való megfelelés és beilleszkedési nehézségek, valamint a nyelvi korlátok elég nagy terhet rónak az emberre.

Fontos, hogy mindenki találja meg a saját útját, járjon azon, és közben ismerjen meg más, új nézőpontokat!

Igazi fenyő vagy műfenyő?

Minden évben találkozunk azzal a kérdéssel, hogy milyen fenyőfát vásároljunk. Igazi legyen? Ha igazi, akkor melyik? Ha műfenyő, akkor mekkora? Honnan szerezzük be? Most ehhez adunk egy kis segítséget.

Energiavámpírok kíméljenek

Az energiavámpír fogalma nem ismeretlen fogalom, mindannyian ismerünk ilyen embereket, ők legendabeli rokonaikkal szemben azonban nem vérrel, hanem mások energiáival, táplálkoznak. Mit tehetünk ellenük?

Decemberi jótékonykodás

Bár a szeretetnek elméletben nemcsak decemberben vagy karácsonykor kellene léteznie – nyilván nem is csak akkor létezik -, mégis a legtöbben ilyenkor figyelünk oda jobban egymásra, illetve embertársainkra. Használjuk ki ezt az időt, hogy tegyünk valami jót másokkal, akiknek még annyi sincs, mint nekünk.

Miért jön a Mikulás? És mit mondjunk a gyerekeknek?

December 5-én este vagy 6-án reggel a legtöbbünket meglátogatja a Mikulás, ez így megy akár egészen kicsi gyerekkorunk óta. De miért is fontos, hogy jöjjön? Mit mondjunk a gyerekeknek róla?

December, én így szeretlek!

Kézműves foglalkozások az oviban és iskolában, mikulásváró és karácsonyi versek tanulása, adventi dalok, karácsonyi énekek hallgatása, a lakás karácsonyi díszbe öltöztetése, ünnepvárás. December, én így szeretlek!