Menü

A starndolás miatt kiszáradt a hajad?- Segíts neki!

Szomorúan gondolunk arra, hogy vége a nyárnak és egyre rövidülnek a nappalok, csökken a napos órák száma. Amint lehetett rohantunk a vízpartra és szerintem nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy nem is kellett sok a boldogsághoz, mint egy magazin, napozóágy és frissítő koktél. Imádtuk a melengető napfényt, mely simogatta az arcunkat, hajunkat, bőrünket az egész testünkön. Bármennyire is rajongom a nyárért, azért azt sosem felejtem el, hogy a túlzott napsugárzás nem csak a bőrömre jelent veszélyt, hanem a hajamat is megviseli.

Hajunk számára a nyári szezon különösen megterhelő, hiszen a napfény mellett a különböző vizekben való fürdés is próbára teszi az egészségét, regenerálódását. Gondoljunk bele milyen hatások érik, hiszen egy sós tengervíz, egy iszapos-homokos tó vize, vagy akár a klóros medencevíz mennyire megterheli a szerkezetét.

Mit tehetünk érte?

Remek tippeket hoztam nektek, amelyek segítségével otthon is kivitelezhető, egyszerű és olcsó hajpakolásokat készíthettek. Természetesen lehet kapni készen hajpakolásokat, de az igazat megvallva én jobban szeretem elkészíteni magam, hiszen alig kell hozzá pár alapanyag és azokból sem sok. A maradékot jobb esetben el is tudom fogyasztani, mint például az avokádót és így hatványozottan teszek az egészségemért.

Na de lássuk az összetevőket! – Miért jók?

  • Avokádó: Az érett gyümölcsnek magas az A-,B1-, B2-, E-, C-vitamintartalma, többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmaz. Olajtartalmánál fogva alkalmas a száraz és töredezett haj regenerálására, gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatással bír.
  • Tojás: A tyúktojás az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk és bele sem gondolunk mennyi fontos tápanyag és vitamin található benne. Sárgája tápanyagokban a leggazdagabb, elsősorban A-, D-, B1-, B2- vitaminokat és karotint tartalmaz.
  • Olívaolaj: Antioxidáns hatású, A- és E-vitaminban gazdag, egyszeresen telítetlen zsírsavakat tartalmaz.
  • Lenmagolaj: Az egyik esszenciális zsírsav, az alfa-linolénsav található meg benne. Fontos a haj és a bőr egészségének a megőrzésében. Táplálja és puhítja a száraz, megviselt hajat. Fogyasztásával a hajhullás is mérsékelhető.
  • Argánolaj: Többszörösen telítetlen zsírsavakból áll és magas a tokoferol tartalma. Visszaadja a haj rugalmasságát és a töredezett haj fényét.
  • Citrom: A legfőbb C-vitamin források közé tartozik, és savtartalmának köszönhetően csökkenti a haj zsírosodását.

Nézzük a recepteket!

Avokádós-tojásos hajpakolás

Az avokádó manapság már szinte mindenhol elérhető, nagyobb szupermarketekben biztosan találkoztunk vele. Az érett gyümölcsnek nagyon puha, kenhető a húsa, így miután kimagoztuk a gyümölcsöt törjük össze villával. Adjunk hozzá egy tojást és alaposan keverjük el, amíg egy homogén masszát kapunk. A keveréket vigyük fel a száraz hajunkra, és dörzsöljük bele alaposan. Hagyjuk állni legalább egy órát a hajon és az idő leteltével mossuk ki samponos, langyos vízzel. Száraz, töredezett hajra alkalmazzuk.

Citromos – olívaolajos pakolás

A citrom levét kifacsarjuk és keverjük össze 3 evőkanál olívaolajjal. Az alapanyagok mennyisége függ a haj hosszától. A citromos hajpakolás a gyümölcs savassága miatt zsíros haj ellen nyújt segítséget és természetes szőkítőként hat. A nap valószínűleg kellően kiszívta a hajunkat nyáron, így talán ez most nem szempont, viszont zsírosodásra megfelelő pakolás. Hagyjuk fent pihenni a hajpakolást egy órán keresztül, majd samponnal mossuk ki.

Lenmag és argánolajos hajpakolások

Az olajokat keverhetjük, de külön is alkalmazhatjuk. A választott alapanyagból elég 2-3 evőkanálnyi a hajtövekre, jól masszírozzuk bele a fejbőrbe. Teljes éjszakára is hagyhatjuk a hajon, de mindenképp tegyünk törülközőt a fejünk alá, hiszen az ágyneműnk olajos lesz. Abban az esetben ha nem szeretnénk hajpakolásban aludni,vagy csak a hajvégeink töredezettek, úgy elég csupán a kívánt területet bedörzsölni és máris puhább, selymesebb lesz a hajunk. Argánolajos hajpakolás zsírosodásra hajlamos haj esetén is használható.

Ne gondold, hogy hajpakolást csinálni otthon macerás. Nem mondom, hogy nem fogsz ragadni, csöpögni és leginkább csak mozdulatlanul ülni, de lesz egy teljes órád megnézni a kedvenc sorozatodat, kifesteni közben a körmöd vagy olvasni pár fejezetet a könyvedből. Fontos az énidő megtartása, mikor feltöltődsz lelkileg és testileg egyaránt.

Régi húsvéti szokások

A húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe. Ma már inkább a tavaszvárás, és a tavasz eljövetelének jele, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, és sokaknál vallástalan jelentéssel bír. Azonban az ünnephez rengeteg régi (ma már vicces) hagyomány kapcsolódik, amelyek közül olvashatunk néhányat ebben a cikkben.

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba?

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba? Plüss nyuszi/csirke/kacsa vagy csoki nyuszi/csirke/kacsa a tökéletes választás! – olvasom az egyik állatvédő egyesület facebook oldalán és megmondom őszintén teljes mértékben egyetértek a felhívásukkal!

Munkahelyi motiváció?

Minden vezető sikeres cégre és lelkes munkatársakra vágyik, akik szakmailag kiválóak és minden nap a legjobb formájukat hozzák. A valóság azonban nem ilyen egyszerű. Még a legjobbnak tűnő munkatárs esetében sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ugyanolyan teljesítményt nyújt napról-napra, és mindig maximálisan eltökélt. Jó hír, hogy vezetőként nagyban befolyásolhatjuk, hogy egy dolgozó mennyire tudja és akarja kihasználni tehetségét! Lássuk, hogyan!

Mit tegyünk éjszakai köhögés ellen?

Az éjszakai köhögés több okból is kialakulhat, lehet szezonális megfázás, arcüreg- vagy mandulagyulladás, esetleg a fűtési szezonra jellemző száraz levegő vagy akár asztma, allergia miatt. Ha a tünetek tartósan fennállnak, orvosi segítséghez kell fordulni.

Az elliptikus tréner több fantasztikus hatása

Sokak számára a mindennapi futás fájdalmakhoz, sérülésekhez vezethet. Ennek megakadályozása érdekében az aktív helyreállítási edzéseket érdemes beépíteni a futóprogramba, ez ugyanis ad egy kis szünetet, kicsit változtat a rutinon, ez pedig segít fenntartani a motivációt.