Menü

Egy auschwitzi túlélő vallomása és az #énis mozgalom

„Csak mi magunk által válhatunk áldozatokká...”

Szóltak bölcsen dr. Edith Eva Eger magyar származású pszichológus szavai az On the Spot új évadának első részében Az ellenség gyermekei címmel. Hatalmas hatással volt rám ez a 90 éves, auschwitzi haláltábort túlélt asszony, akiből képernyőn keresztül is sugárzik az életerő és szeretet, pedig önmaga traumáját is 20 évig dolgozta fel, miközben szakemberként másokon segített, ahogyan ezt ma is aktívan teszi. Így született meg az idén megjelent A döntés c. könyve, mely saját és páciensei történetét meséli el, útmutatást adva ezzel nekünk olvasóknak, a saját traumáink feldolgozáshoz.

Balett-táncosnak készült. De zsidó származása miatt, még mielőtt tornász karriert futhatott volna be, vége lett mindennek. Kassáról hurcolták el 16 évesen, családjával együtt a haláltáborba.

A tánc akkor is vérében volt és van ma is. Egy tánc, ami megmentette őt a haláltól. Egy tánc, amit Josef Mengele, a koncentrációs tábor hírhedt orvosa kért, de amit Edith kizárólag saját életbenmaradásáért táncolt...

Viszont édesanyját nem tudta megmenteni. Saját magát hibáztatta az ő haláláért. Hosszú évtizedekig gyötörte őt a bűntudat, hogy ő életben maradt és mint az interjúban is elhangzik, azért nem ment el a saját doktori diplomaosztójára, mert még akkor is ott csengett a fülében, hogy nincs joga élvezni az életet, a kemény munkával elért dicsőséget. Mialatt pácienseivel foglalkozott, rájött, önmagát még nem gyógyította meg; amíg nem szabadítja fel magában az eltemetett traumát, nem éli újra emlékeket – emiatt tért vissza évtizedekkel később újra Auschwitzba -, nem tud boldog lenni. Így a hosszan tartó hallgatása után leírta, hogyan talált vissza az élethez és könyve által tárta az egész világ elé, milyen borzalmakat élt át.

Beszélni róla. Leírni. Megosztani. Talán ez az első és legfontosabb lépése egy trauma feldolgozásának.

Nem tudok elmenni szó nélkül az Amerikában majd az itthon is kirobbant botrányok miatt, hogy a híres amerikai filmproducer, Harvey Weinstein több színésznőt is molesztált vagy megerőszakolt. Őt kirúgták és eleinte tagadta, végül beismerte és megbánta bűneit.

A Weinstein-botrányt egy New York Times által közölt cikk, majd az érintett színésznők #metoo-hulláma indította el, azaz egyre több nő törte meg az évek vagy évtizedek óta tartó csendet és hozta nyilvánosságra történetét, hogy ő is egy a sok áldozat közül.

A hullám hatalmas hatással volt a magyar nőkre is: az elmúlt napokban egyre-másra lehet olvasni az #énis mozgalomhoz csatlakozó bejegyzéseket, mind civilek, bloggerek és színésznők tollából is.

Megszólaltak áldozatok, támogatók és pártatlanok is. A tényeket és neveket most nem részletezném, hiszen a közmédiából jelenleg a csapból is ez folyik, inkább az ügy mögöttes tartalmát boncolgatnám magamban.

Mi is az áldozat? Mi tesz minket azzá? Ki tehet róla? Kinek a hibája?

Ha már áldozatok lettünk, hogyan dolgozhatjuk fel a traumát? Miért hallgatunk róla évekig, évtizedekig? Miért könnyebb beszélni róla, ha más is beszél? Miért szégyelljük azt, amit mi csak elszenvedtünk? Ha áldozatok vagyunk, miért magunkat hibáztatjuk?

A másik a pólus, akinek a kezében hatalom és az irányítás van, miért gondolja azt, hogy a gyengébbet, a naivat, a tapasztalatlant, a kiszolgáltatottal ezt megteheti és tettét miért nem kezeli bűnként?

Ezek a kérdések merültek fel bennem az elmúlt napok történései hatására és elgondolkoztam a saját történeteimen is. Mert vannak. Azt hiszem, minden nővel, lánnyal legalább egyszer élete során megtörténik az, hogy a munkahelyén, az utcán, a boltban, egy bulin, az iskolában egy férfi vagy fiú úgy közeledik hozzá, amire ő nemet mond. Mert nemet kell mondani. Ami akkor sokszor nem megy, nehéz, képtelenség.

És szörnyű, hogy ha megtörténik, általában elfogadjuk, belenyugszunk, eltemetjük, hallgatunk és mindennaposnak tekintjük. Még inkább jellemző ez abban az esetben, ha a nemek között fordítva történik, vagyis a férfi vagy fiú az áldozat. Mert néha az erősebbik nem is lehet gyengébb.

Véleményem szerint nem szabad elfogadni, belenyugodni és természetesnek venni, hogy „ez bárkivel és bármikor megtörténhet”.

A megannyiszor hallott gyermekkorban, tinédzserkorban vagy akár felnőttkorban elszenvedett szexuális bántalmazások, erőszakok hatalmas mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy később ezek traumát átélt nők és férfiak nem tudnak egészséges szexuális és/vagy párkapcsolatot fenntartani.

Ne hagyjuk, hogy megtörténjen. Ha pedig mégis megtörténik, beszéljünk róla. Ne hagyjuk feldolgozatlanul.

Mert #énis.

Szerző: Gősi Gabriella

A házasság, mint kincsesláda

"Magyarországon sajnos minden második házasság válással végződik."-olvasom a világhálón. "A második házasságok 60%-a, a harmadik házasságok 75%-a jut ugyanerre a sorsra." Ez a hivatalos adat, ám arról nincs statisztika, hogy hány feleség vagy férj életében van társas magány, hányan élnek kiüresedett, kihűlt kapcsolatban. Vajon mi az oka ennek a szomorú kimutatásnak?

Pályaválasztás: mi leszek, ha nagy leszek?

A jó pálya- és iskolaválasztás hosszú időre befolyásolhatja gyermekünk életét. A középiskola hatással van a későbbi életpályára is, ezért fontos, hogy tudatosan végiggondolt döntést hozzunk, természetesen a gyermekünk véleményét is figyelembe véve.

Hogy beszéljünk a gyerekkel a válásról?

Veszekedhetünk a gyerek előtt? Hogyan mondjuk el neki, hogy válni készülünk? Meg lehet számára könnyíteni ezt az időszakot? Vekerdy Tamás többek közt ezekre a kérdésekre adott választ az ÉVA Psziché Esten tartott előadásában.

Titkok egy 78 éve tartó házasságból

Morrie and Betty Markoff majdnem 8 évtizednyi együttlét után sem bántak meg semmit. Egy 100 éves pár, akik immár majdnem 80 éve élnek házasságban, megosztották a hosszú, boldog házasság titkait.

Búcsú és elengedés

Ragaszkodunk dolgokhoz, sokszor még az életünket negatívan befolyásoló dolgokhoz is, mert félünk azt elengedni. Tartunk az ismeretlentől, az újtól, a változástól. Talán attól, hogy a megszokott eltűnik, és ismét energiát kell fektetnünk abba, hogy alkalmazkodjunk egy új helyzethez.