Menü

Hogyan tervezz 2018-ban?

  • Dátum: 2018.01.05., 18:22

Az új évben mind jobbak, eredményesebbek szeretnénk lenni, mint korábban, és nagy elánnal vetjük bele magunkat az életünk és az év megtervezésébe. Pedig az eredményes tervezés nem is olyan egyszerű, mint ahogy elsőre tűnik.

Saját bőrömön tapasztaltam, mennyivel több mindent és eredményesebben csinálok abban az esetben, ha tudatosan, előre látottan végzem a teendőimet az adott hónapban, mint amikor minden nap egyik helyről rohanok a másikra, teljesen kaotikusan. Talán időigényesnek tűnik mindez, de egyik tipp sem vesz el 10 percnél többet az életből, míg az elfelejtett dolgok annál inkább! Ehhez mérten hoztam pár tippet, amelyek követésével nem úsztam el a határidőkkel, és számomra mérhetetlenül beváltak.

Minden reggel írd le, mit kell aznap csinálnod: Számomra ez életmentő volt, és ez a legjobb tipp, amit valaha is tudok az elfoglalt, szaladgálós embereknek ajánlani. Reggel kómásan, egy kávé mellett végiggondolom, mik az aznapi teendőim, mit kell vennem, mit kell befizetnem, vagy kivel van találkozóm, és azt mind leírom egy, az asztalomon található jegyzettömbre. Igyekszem kategorizálni, és ez utóbbi sem jön rosszul. Érdemes a bevásárlólistát külön írni és magunkkal vinni aznapra, de már az, hogy elkezdjük végiggondolni, milyen lesz a napunk, beindítja az álmos agytekervényeinket is.

Legyen egy kicsi, könnyen hordozható határidőnaplód: Ez az, ami mindig benne van táskában, vagy bárhol kéznél, ahova azonnal fel lehet jegyezni, hogy másik napokon milyen elfoglaltságokkal kell számolnunk. Ebbe a legjobb a lehetséges találkákat, határidőket feljegyezni, amit később majd az otthoni teendőkkel lehet egyeztetni. Nem feltétlenül kell a legdrágább határidő naplóért berohanni a papír-írószer üzletbe, vagy netről megrendelni a dizájnos füzeteket, az is sokat ér, ha egy egyszerű füzetet alakítunk át a magunk részére.

Appok: Tudom, hogy sokan nem igazán füzetbe írogatós típusok, amit egyébként megértek, helyette ma már nagyon sok jó tervező applikációt lehet letölteni telefonra, ami úgyis mindig kéznél van. Ráadásul értesítést is be lehet kapcsolni, így jelez, ha valamit mégis elfelejtettünk, vagy szól, hogy hol kell lennünk egy óra múlva. Számomra ide csak a legfontosabb, hosszú időintervallumú események kerülnek (tömbösített kurzusok, munka-időtartam, utazások, stb.), a kisebbeket néha feleslegesnek érzem bepötyögni a kis szerkentyűbe. A vizsga- és egyéb fontos időpontok viszont folyamatos értesítésre vannak kapcsolva, nem árt, ha az embert néha felrázza egy kis csilingelő hang.

Legyen szem előtt: Minden vasárnap este leülök az asztalhoz, és végignézem, mi vár rám a héten a kis noteszbe írtak alapján, a lényeget pedig kiírom cetlikre, és kiragasztom az íróasztalom fölé. Más a hűtőre esküszik, megint más a előszobatükörre. Lényeg a lényeg, ha látod, mit kell csinálnod, majd hazaérkezés után jó párat leszedhetsz a felsoroltak közül, sokkal eredményesebbnek érzed majd magad, és várod az újabb kihívásokat. Arról nem is beszélve, hogy amit viszont elhanyagolsz, az végig vissza fog rád nézni és addig nem hagyja nyugodni a lelked, míg be nem teljesíted azt. Motivációnak sem rossz!

Ugye, hogy egyszerűek, de nagyszerűek? Néha ennyiből is látszik, hogy nem kell túlbonyolítani az életet.

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Miért fontos a csapatépítés?

A helyi rádióban valamelyik nap a csapat építő tréningek fontossága, haszna volt a téma, így már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erről a témáról érdemes írni. Mi a csapatépítés lényege, hogy zajlik, miért van rá szükség és kiknek ajánlott, ezekről szól mai cikkünk.

Vásárlásmánia

Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.

Tavaszi feltöltődés fontossága

Tavasz közeledtével ébredeznünk kellene pont úgy , mint a természetnek, de előfordul, hogy a tavaszi „kikelet” helyett, sokan bágyadtak, aluszékonyak, sőt sokan fejfájásról, szédülésről panaszkodnak.
Mára, már a tudomány is elismeri, „tavaszi fáradtság” létezik.