Menü

A visszértágulat megelőzése

Nem véletlenül találkozunk melegebb idő közeledtével egyre több a lábdagadás elleni készítmény reklámjával. A visszértágulat legjellemzőbb tünetei: a lábdagadás, nehézláb-érzés, a melegebb idő beköszöntével jelentkezik az érintetteknél.

A visszértágulat (orvosi nevén varicositas) gyakori betegség. Leggyakrabban a lábakon jelentkezik, de előfordulhat a hüvelyben és a végbélben (tulajdonképpen ez a jól ismert aranyér), sőt speciális esetekben (májbetegség, hasi folyadékgyülem) a nyelőcső mentén is.

Normális körülmények között a vér szív felé áramlását a lábizmok pumpa hatású működése segíti, míg a vénában lévő billentyűk pedig megakadályozzák a vér visszafolyását. A túl sok ülés/fekvés, ill. mozgásszegény életmód az izmok pumpafunkcióját erősen korlátozza. A vénában lévő billentyűk hibája pedig családi vonásként jelenhet meg, ezért, ha a család nőtagjainál jellemző volt a lábdagadás, lábfájdalom nyaranta, akkor különösen figyeljünk oda, hogy ne legyen mozgásszegény az életmódunk, sőt, ülőmunka esetén időnként mozgassuk át a lábunkat. További kockázati tényezőt jelent a magas testalkat, az elhízás és a rostszegény táplálkozás. Ezek közül -nyilvánvalóan -a magasságunkra nem lehetünk hatással. A terhesség alatti hormonális változások, valamint a fogamzásgátló tabletta szedése növeli a veszélyt.

A varicositas jellegzetes tünete a nehéz és fáradt láb, viszketés, melegség-érzés, előrehaladott esetben a bőr barnás elszíneződése és megvastagodása.

A már kifejlett, fájdalmat okozó visszércsomókat az érfalak összeesését kiváltó injekciókkal, vagy végső soron műtéttel lehet megszüntetni. Az előrehaladott esetekben tanácsaink fájdalomcsillapító hatásúak, kezdeti stádiumban pedig segíthetik a folyamat súlyosbodásának megelőzését.

Mozgással gondoskodj a véráramlást segítő lábszárizomzat pumpafunkciójának megtartásáról. Állj lábujjhegyre, majd gördülj át a sarkadra, ezután újra vissza lábujjhegyre. Ezt tizenkétszer ismételd egymás után, amikor csak eszedbe jut (pl. sorban álláskor, és/vagy ebéd-, kávészünetben). A görgés mellett végezhetsz olyan helyben járást is, ahol csak a lábujjhegyed érinti a talajt. (Maximum azt hiszik, hogy épp pisilned kell, de valószínűbb, hogy senki észre se veszi, hogy te várakozás közben épp a visszértágulat megelőzésén dolgozol.) Emellett természetesen használj ki minden lehetőséget, hogy a lábaidat megmozgasd, ne használj liftet, hanem lépcsőzz. Parkolj távolabb, vagy szállj le egy megállóval előbb, és sétálj be a munkahelyedre és haza. Hosszú ülésnél, vagy állásnál a vér pang a lábban, ha utazol, vagy más miatt hosszabban ülsz, ne mulaszd el időnként megmozgatni a lábaidat. Lehetőleg ne lógasd, hanem polcold fel a lábaidat.

Ha a korábban említett rizikófaktorokkal rendelkezel, vásárolj kompressziós harisnyát. Ezek a kompressziós harisnyák nem csak gyógyászati segédeszköz boltban kapható csúnya, „mamás” harisnyák, hanem cipő és harisnyákat forgalmazó boltokban is kapható klasszikusabb 15 DEN számú harisnyának látszó speciális, lentről felfelé csökkenő nyomást kifejtő harisnyák. A térd és combharisnyák viszont elszorítják a felszínes vénákat, így gátolják az áramlást, ezért viselésük nem ajánlott! A keresztbe tett lábakban szintén nehezebben áramlik a vér, ezért azt lehetőség szerint kerüld, akármennyire is csinos és nőies. A magas sarkú cipő sem tesz jót a visszereknek. Az ortopédiai szempontból is legelőnyösebb 1-3 cm-es sarok az, ami a visszereknek is kedvező, ezért próbálj ezekre a típusú cipőkre váltani. Ezek közt igazán csinosak is vannak, hidd el, egy nő nem csak tűsarkúval emelheti ki nőiességét.

Gondolom nem meglepő, hogy a mozgás mellett az egészséges életmód másik alappillére:a táplálkozás az, ami segíthet a megelőzésben és a folyamat lassításában. Sok túlsúlyos ember érintett visszérbetegségben, nekik elsősorban testsúlycsökkentésre kell törekedniük. Az egészséges fogyással kapcsolatosan számos információt található oldalainkon.

Visszérpanaszoknál a vízhajtó és a vérellátást javító élelmiszerek hoznak enyhülést. A növényi anyagok, mint a flavoniodok (azokból is leginkább a rutin) javítják az érfal rugalmasságát. A C-vitaminban gazdag ételek szintén hasonlóan jó hatásúak, ezért a sok zöldség és gyümölcs fogyasztása általános jó hatásain túl nagyon jó hatással van a vénák állapotára is. A hajdina rutint tartalmaz, ezért ennek a gluténmentes gabonának a fogyasztása az érfalak rugalmasságát nagymértékben javítja. A hüvelyesek (beleértve a szójatermékeket is), a káposztafélék, gumós zöldségek, hagyma, burgonya, a kukorica, a spenót mind cinket tartalmaznak, aminek kötőszövet erősítő hatása az érfal erősítésére is kiterjed, tehát ezek fogyasztása is erősen javallott. Kihasználható még a csípős paprika vérkeringést serkentő hatása is (gyomorbetegek ne fogyasszák). A finomított szénhidrátokban bővelkedő élelmiszereket (fehér kenyér és tészta, sütemények) azonban kerülni kell.

Fontos a napi minimum 2L szénsav-és alkoholmentes folyadék elfogyasztása. Ennek részeként somkóró tea ivása ajánlott. A patikában és herbáriában kapható somkóróból két csapott teáskanálnyit forrázzunk le fél liter vízzel, fedjük le, 5-10 percet hagyjuk állni, majd szűrjük le. Minimum egy ilyen fél literes italt fogyasszunk naponta. Azonban a 2-3 csészényi ajánlott mennyiség inkább közelebb van az 1 literhez, ezért készítsünk két ilyen főzetet , és a nap folyamán, egyenletesen elosztva fogyasszuk el. A fennmaradó szükséges 1-1,5 liter folyadék nagyobb része víz legyen, de élvezeti teák is fogyaszthatóak.

A két fő pillér (mozgás, táplálkozás) után következzen a plusz egy tipp. A fáradt lábat felélénkíti az ecetes lemosás! Ehhez 10%-os ecettel óvatosan kendbe a lábad. Kezdd a jobb láb külső oldalán, majd haladj lassan a belső oldal felé. Ne dörzsöld, ne masszírozd be, csak óvatosan kend át a lábad az ecettel, később folytasd a bal lábadon ugyanígy, kintről befelé, lentről felfelé haladva. Ismételd heti kétszer.

Rendszeresen megmozgatott láb, egészséges táplálkozás és megfelelően megválasztott ruhadarabok, ennyi a lényege a megelőzésnek. Szerintem igazán megéri odafigyelni ezekre az apróságokra, hogy megússzuk a kacskaringós, csomós vénákat és a bennük szövődményként kialakuló trombózist. Ez vérrögképződést jelent, és a vérrög a tüdőbe jutva halálos kimenetelű elakadást, embóliát okozhat. Megéri odafigyelni erre a pár apróságra tehát.

Mit tegyünk éjszakai köhögés ellen?

Az éjszakai köhögés több okból is kialakulhat, lehet szezonális megfázás, arcüreg- vagy mandulagyulladás, esetleg a fűtési szezonra jellemző száraz levegő vagy akár asztma, allergia miatt. Ha a tünetek tartósan fennállnak, orvosi segítséghez kell fordulni.

Az elliptikus tréner több fantasztikus hatása

Sokak számára a mindennapi futás fájdalmakhoz, sérülésekhez vezethet. Ennek megakadályozása érdekében az aktív helyreállítási edzéseket érdemes beépíteni a futóprogramba, ez ugyanis ad egy kis szünetet, kicsit változtat a rutinon, ez pedig segít fenntartani a motivációt.

A szem védelmét szolgáló vitaminok

A mindennapok során számos tényező veszélyeztetheti szemeink egészségét, így a száraz, meleg levegő, a dohányfüst, a huzat és a képernyő előtti munkavégzés, sőt a stressz is. Az ártalmas külső hatásokkal szemben sokat tehetünk, ha odafigyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Melyek azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek szemünk egészsége szempontjából nélkülözhetetlenek?

Jelek, melyek vitaminhiányra utalnak

A vitaminhiánynak számtalan jele lehet: hajunk, körmünk, bőrünk mind árulkodhatnak hiánybetegségről. Szerencsére azonban van megoldás. Összeszedtük a leggyakoribb hiányállapotokat, valamint, hogy mit érdemes fogyasztani ilyen esetben.

Tünetek, amik a túl magas vasszintre hívja fel a figyelmet

A szervezetben a ferritin tárolja a vasat, így az alacsony szintje vashiányra, a magas pedig a vasraktárak fokozott telítettségére utalhat.